Hagyomány a Rákóczi Szövetségben, hogy a havonta rendezett klubdélutánokra félévente meghívnak egy-egy felvidéki települést, hogy a magyarországiak – el- vagy leszármazottak, régi barátok, új érdeklődők közelebbről megismerjék, később meg is látogassák azt a kisebb-nagyobb települést, amelynek korábban talán a nevét sem hallották említeni. Így került sor május 3-án, a Magyarság Házában az estébe jócskán benyúló klubdélutánra.
Nem a megszokott módon kezdődött az összejövetel, mert a Muzsláról érkezett kedves vendégeknek kellett egy kis idő, amíg a magukkal hozott csomagokat hatalmas süteményes tálcákká rendezték, a vendéglátók – ugyancsak nem csekély – pogácsahalmai mellé, s az őket váró frissítőknél tekintélyesebb üvegeket helyeztek a hosszú asztalra, bizonyítva, hogy a község neve nem véletlenül forrt össze a felvidéki borkultúrával.
Dicső múlt és biztató jelen
„Köszönjük a meghívást – kezdte Farkas Iván polgármester, MKP elnökségi tag – , számunkra, felvidéki magyarok számára nagyon sokat jelent a Rákóczi Szövetség pótolhatatlan tevékenysége.” Muzsla nevében itt mondott köszönetet a klubesten jelenlévő Halzl Józsefnek, az Endrődy János Alapiskola segítéséért.
A köszönet után bemutatta a kis muzslai csapatot: Borvák Imre alpolgármestert, Mészáros Béla önkormányzati képviselőt, a Gyöngyvirág énekegyüttest és négy kiváló borászt azok közül, akik híressé teszik községük nevét.
Muzsláról természetesen sok más fontos tény is felsorolható, hiszen első írásos említése már az Árpád-korból származik. Az esztergomi érsek birtoka volt és Trianonig a Párkányi járás székhelye. Történetét 1920-ig könyvben dolgozták fel, egy példányt át is nyújtott a polgármester Martényi Árpádnak, a Rákóczi Klub elnökének, és elmondta, hogy készül a folytatás, amiben számít az első kötet összeállításában is tevékeny részt vállaló Kun Ferencnek, a Rákóczi Szövetség alelnökének munkájára.
Farkas Iván, Halzl József és Kun Ferenc (Fotó: Cservenka Judit)
Lesz mit megörökíteni az utókor számára a jelenről, hiszen Farkas Iván polgármester rövid előadása, a vetített képekkel, folyamatos fejlődésről szólt. A Kisboldogasszony-templom, amely idén ünnepli felszentelésének 200 éves jubileumát, tavaly kültéri megvilágítást kapott. Jubilál az Endrődy János Alapiskola, centenáriumát tarthatta a múlt évben. Tetején – ahogyan egykor – ott a magyar címer és a Szent Korona. Akkor helyezték vissza, amikor az iskola önkormányzati tulajdonba került és uniós forrásból felújították. Mivel a műemléki törvény előírja az eredeti állapot helyreállítását, ezért megmaradhattak a magyar jelképek.
Egyébként két iskolabusz szállítja a gyerekeket a magyar nyelvű alapiskolába. Magyar az óvoda is, ami most kapott közlekedési parkot. Teljesen újjáépült – uniós pályázat segítségével – a községi hivatal, felújították az egykori Hangyaszövetkezet házát, és itt kapott új otthont a könyvtár, amely megváltozott munkaképességűeknek ad biztos munkát. Kultúrházukban 200 személyes mozi és 300 főnek megfelelő bálterem található, és a faluban van szolgáltatóház, sportcsarnok, közmunkával rendbe hozott temető, felújított harangláb. A községi parkban pedig Muzsla alapítására emlékeztető kopjafa és Csodaszarvas emlékmű látható, a két háború hősi halottainak névsorával.
A Gyöngyvirág kórus (Fotó: Cservenka Judit)
A hosszú, de valójában Farkas Iván dinamikus előadása miatt alig negyedórás beszámolót a résztvevők kiegészítették a község hírességeinek sorolásával, akik között a Parlament építéséhez süttői követ szállító Luczenbacher, később Érdi néven már főrendi család, vagy Wertner Mór orvos, történész is megtalálható. Említhető a muzslai káplánból egri érsekké emelkedő Bartakovics Béla, aki az Egerben élő Knézits Károly aradi vértanú özvegyének halála után két árváját felnevelte. Kisebb dicsősége a községnek, hogy állítólag a Petőfi által megénekelt Pató Pál úr is muzslai volt. A történetek áramát a Gyöngyvirág asszonykórus előadása szakította meg, majd folytatódott a borászok szereplésével.
Borban az igazság és a magyarság
Borvák Imre alpolgármester felidézte a régi időket, amikor ahány ház állt a faluban, annyi volt a pince is a szőlőhegyeken. Ma már kevesebb, de a muzslai bor az utóbbi időkben újra elindult a határokon túl nyúló hírnév felé. Köszönhető ez nemcsak olyan csúcsborászoknak mint amilyen Bott Frigyes vagy a Muzslán magyar nyelvűvé lett Miroslav Petrech, de a fiataloknak is, akik között egyre több a nő. Muzsla Hegyközség élén is fiatal hölgy áll. Bár Szlovákiában a hegyközségnek nincs jogi szerepe, csupán polgári társulást jelent, de a 12 tag őrzi a hagyományokat, a minőséget, a híres fajtákat, s nem zárkózik el az újaktól sem.
„Igyunk muzslai bort!” a jelmondatuk. Ennek jegyében kezdték nyitni a palackokat, és Martényi Árpád javaslatára az első kóstolás után a hallgatóság pohárral a kezében visszaült a helyére, hogy meghallgassa a három fiatal és egy idősebb borász előadását.
Borvák Mária hegyközségi elnök számára a magyarságot az a szőlőhegy jelenti, ahová gyermekkorától kezdve kijárt családjával. Képeket vetít dédszüleiről, nagyszüleiről, szüleiről és persze a hegyről, a látványról, valamint arról az 1837-es feliratot viselő présházról, amit sikerült megmenteniük, valamint mesél új kedvencéről a cabernet sauvignonról is. (Ki is nyitott egy üveggel.)
Borvák Mária, Zalaba Dávid és Mészáros Henrietta (Fotó: Cservenka Judit)
Mészáros Henrietta szülei csak családi fogyasztásra termeltek. Ő azonban belevágott társával, Csákvári Viktorral a komolyabb vállalkozásba. Régi tőkék borai – fiatal borászoktól – a jelszavuk.
Zalaba Dávid édesapjával, Zalaba Józseffel 2000-ben bővítette a szőlőterületet, ma már 10-12 ezer palack különböző fajtájú bort készítenek, bizonyos jó években az igen sok törődést és fáradságot igénylő jégbort is.
Becse József a maga 66 évével a legidősebb a borászok között. Hosszabb, németországi tapasztalatok birtokában döntött úgy, hogy főállásban folytatja a mesterséget, ma már 13 hektáron. Egyik kedvenc furmintját „Apám bora” néven forgalmazza, rég elhunyt édesapja emlékére. Kétnyelvű palackokat használ, mint mondja: a jóindulatú szlovák ember megtanulja a „cs” betűt, a rosszindulatúval pedig úgy sem lehet mit tenni.
A jövő borásza: Zalaba Levente (Fotó: Cservenka Judit)
Közben a poharakat újra töltötték, a Gyöngyvirág énekeseihez egy kis biztatás után a közönség is csatlakozott, majd már kötetlenül folytatódott a beszélgetés a büféasztalnál, a félre tolt székek között kisebb-nagyobb csoportokban, mert kérdés még volt elég.
A kitelepítések és deportálások pusztító hatása
Borvák Imre alpolgármestertől a szőlészet-borászat történelméről érdeklődtünk. Mikortól foglalkoztak Muzslán borászattal?
Az első említés 1256-ból van, amikor a muzslai nemesek eladták Béla faluig tartó szőlőiket, együtt a viza-halászati joggal, Benedek esztergomi érseknek. A borászat azonban töretlenül megmaradt, mert a török összeírásokban is megvan a nyoma, hogy a muzslaiak bortizedet fizettek. A legnagyobb pusztítást a kitelepítések, a deportálások és az egész bizonytalan helyzet okozta. Muzsláról 18 családot telepítettek ki, a legiparkodóbbakat. De sokan el is menekültek a deportálás elől, és ennek halálos áldozatai is voltak, akik belefulladtak a Dunába. A pilisi falvakból hoztak szlovákokat a kitelepítettek házaiba, ők a szőlőműveléshez nem értettek, de maga a szövetkezet kezdett a 60-as években szőlőt telepíteni, ami a mai napig megvan, 80 hektáron. A másik törést a rendszerváltás hozta, mert sokan kaptak szövetkezeti tagként kis szőlőt háztájiba, sok kötődésük nem volt hozzá, el is adták, akkor alakultak ki az 1-10 hektáros családi birtokok.
A borkóstoló (Fotó: Cservenka Judit)
Az elűzött családokból vissza nem költözhetett senki?
Két idős házaspárról tudok, ők meghalni jöttek haza.
És az idetelepített szlovákokkal mi lett? Elmagyarosodtak vagy elköltöztek?
Is-is. Voltak, akik elmagyarosodtak, voltak, akik megmaradtak szlováknak, de azt mondták, hogy ők többet beszélnek Szlovákiában magyarul, mint azelőtt otthon, és visszatekintve, ők sem pozitív élményként élték meg a történteket. Volt egy szlovák néni, aki azt mondta nekem, hogy azt kellene felakasztani, aki először kiejtette azt a szót, hogy lakosságcsere.
Elvándorlás nincs Muzsláról?
Elvándorlás mindenütt van. Amikor én születtem 1955-ben, Muzslának 2800 lakosa volt. Most 1900 körül van. Közel volt Párkány, aki felvidéki, az tudja, hogy akkoriban ott a tömbházakban szinte ingyen osztották a lakásokat, divat volt odaköltözni. Az emberek azt hitték, hogy jobban élnek majd a háromszobás panellakásban, mint a családi házban, de én úgy érzem, hogy van ma egy erős kötődő réteg, akiket – hogy úgy mondjam – kiverni se lehetne a faluból. Azt is érzem, hogy az elvándorlás megállt, és ahogy vannak mély völgyek, vannak csúcsok is. Most fölfelé haladunk.
Fontos utószó: június 3-ára Muzsla Hegyközsége bortúrát szervez. A szíves meghívást ezúton is átadjuk.
