Tegnap ünnepelte 17. születésnapját a mi gonosz mostohánk, a Szlovák Köztársaság. Lévén, hogy az ünnepelt még kiskorú, az ünnepi italozás ezúttal is elmaradt – nemzeti büszkeségtől dagadó mámoros nyilatkozatok azonban így is születtek bőséggel.

A nemzetiek értelemszerűen világraszóló eseményként tartják számon a 17 évvel ezelőtti startot, amikoris Szlovákia nemzetközi jogalanyként megjelent a nagyvilágban. Ez persze nem volt oly egyszerű folyamat, az elmúlt 90 esztendőben két országot is csonkolni kellett (az előbbinél válogatott nemtelen eszközökkel) ahhoz, hogy Szlovákia a maga teljes szépségében megszülessen. Így aztán most már van mire büszkének lenni.

Bárdos Gyula MKP-képviselőnek azonban nincs – legalábbis a témával kapcsolatban a TASR hírügynökségnek adott nyilatkozatára biztosan nem. A magyar politikus szerint ugyanis a polgárok többsége büszke arra, hogy független államban él. Ami lehet, hogy így van, azonban nehezen érthető, hogy egy kisebbségi politikus miért éppen a többség lelkivilágával van elfoglalva a sajátjai helyett. Naná hogy a szlovákok büszkék az államukra, amit végső soron tőlünk loptak el.
De vajon mennyire lehetünk mi, magyarok büszkék erre az államra, amely minket folyamatos nyomás, elnyomás alatt tart, mesterséges létrehozásától kezdve egészen napjainkig? Mégis mire lehetnénk mi büszkék, miért lennénk mi ehhez az államhoz lojálisak? Mi szeretnivaló van egy olyan államban, amely másod-, vagy inkább sokadrendű polgáraiként kezel bennünket, amely kollektív bűnösökként tart számon minket, amely folyamatosan és egyre keményebben nemzeti létünkre tör, amely alattomos és sunyi módszerekkel, az alapvető tisztesség követelményeit is lábbal tiporva igyekszik felszámolni közösségünket?

Amíg ezek a kérdések egyáltalán felmerülhetnek, addig egy felvidéki magyar politikus aligha merenghet a független állam léte felett érzett büszkeségen, mert ez számunkra, felvidéki magyarok számára megalázó. Egy felvidéki magyar politikus inkább a sajátjai büszkeségével törődjék – amibe viszont rendszeresen és durván beletaposnak a most olyannyira büszkélkedők. És egy felvidéki magyar politikus azt is vegye észre, hogy az efféle, lojalizmust bizonygatni kívánó megnyilatkozások a szlovákoknak nyújtanak nagy segítséget ahhoz, hogy agresszív törpeállamukat, illetve annak ily sajátos “jogállami” működését a külvilág előtt elfogadtassák, legitimálják.
Arra lennénk mi büszkék igazán, ha politikusaink a közösségünk, s nem a saját vagy pártérdekeik mentén válogatnák meg szavaikat, amikor például ezzel az állammal kapcsolatban nyilatkoznak.

Szűcs Dániel, Felvidék Ma