Hétszázöt esztendeje, 1312. június 15-én zajlott le a rozgonyi csata, ahol Károly Róbert (uralkodott: 1308-1342) királyi hada legyőzte az oligarchák túlerőben lévő seregét. A magyar hadtörténelemben első ízben fordult elő, hogy a gyalogság sikerrel futamította meg a nehézlovasságot. Igaz, a győzelem jelentős volt, de Károly Róbertnek még hosszú éveken át kellett küzdenie azért, hogy rákényszerítse akaratát a tartományurakra.
Csapatai sorra vették be az Aba nembéli Amadé-fiak erősségeit, s uralmát az ország északkeleti részén a lengyel határig terjesztette ki. Mindeközben Csák Máté ereje nem csökkent, ám mozgástere leszűkült és hatalmának leáldozott, s 1321. március 18-i halálát követően I. Károly hozzákezdhetett a magyar feudális államszervezet újjászervezéséhez.
Csák Máté 1312 tavaszán seregével az esztergomi érsekséget támadta meg, s a vele szövetségre lépett Amadé-fiak pedig Sárospatak ellen vonultak. A trencséni kiskirály nagy zsákmányra tett szert, ellenben az Amadé-fiak serege véres fejjel vonult el Sárospatak alól. A pórul járt Amadé-fiak bosszúból felprédálták Gálszécset és Zemplénben folytatták rablóhadjáratukat.
Seregek vonulása és az ütközet
Károly Róbert megerősíttette Kassa őrségét, majd április derekán Sáros vára ellen vonult. A vár védői azonban egy hónapon keresztül ellenálltak, amikor híre érkezett, hogy felmentésükre Csák Máté 1700 cseh nehézlovasból és familiárisaiból álló sereget indított el. A király nem akart két tűz közé kerülni, ezért a Szepességbe húzódott, ahol a királyi hadakból, kunokból, a tartományúri függőség alól menekülő nemesekből álló seregéhez csatlakoztak a szepesi szászok, a johannita lovagok és a kassai polgárok.
Eközben az Amadé-fiak seregük élén Kassa alá vonultak, hogy megbüntessék a várost apjuk, Aba Amadé nádor meggyilkolása miatt és azután a királyi hadakat verjék szét. Kassa polgárai azonban nem maradtak magukra, ugyanis a király elindult a Szepességből, hogy felmentse a szorongatott várost. Az Amadé-fiak és Miklós fia Demeter ekkor felhagytak a körülzárolással és túlerőben lévő csapataikkal a királyi seregek elé mentek.
A két sereg Kassától északkeletre, az attól nyolc kilométer távolságra lévő, Tarca patak melletti Rozgonynál ütközött meg egymással, 1312. június 15-én. Az oligarchák serege egyetlen rohammal akarta szétzúzni a király csapatainak harcrendjét, ezért mindkét fél a centrumban kereste a döntés lehetőségét. A királyi zászló körül rendkívül heves közelharc bontakozott ki, amelynek során a Csák nembéli Gyürke királyi zászlótartó is elesett, így az uralkodó a johanniták zászlaja alatt küzdött tovább. A királyi sereg jelentős veszteségeket szenvedett el és úgy tűnt, a csatát elveszítik, mikoron a szepesi szászok és a kassai polgárok gyalogsága oldalba támadta az ellenfél lovasságát, amely megingott és a futásban keresett menedéket.
(Fotó: Országos Képtár)
Ahogy a krónikás látta
Kálti Márk 1360 körül keletkezett bécsi Képes Krónikájában a következőket jegyezte fel a rozgonyi csatáról: „Az Úr ezerháromszáztizenkettedik évében, amikor Károly király a Sarusnak [helyesen: Sárosnak] nevezett királyi várat – amelyet Máténak, a nagy hatalmú főúrnak a megbízásából Miklós fia, Demeter tartott birtokában – saját haderejével ostromolta, ez a Máté, Trencséni Péter fia ezerhétszáz lándzsás zsoldoskatonát és az egész saját haderejét a király ellen küldte Demeter megsegítésére, hogy a túlerővel messze elűzze a királyt a vár alól. A sereg vezéréül az említett Demetert, és a Szépnek vagy Nagynak nevezett Abát jelölte meg. Amikor a király hallott a jövetelükről, úgy gondolta, hogy nem tud ellenállni nekik, ezért visszavonult Sepesbe [helyesen: a Szepességbe]. A sepesiek [helyesen: szepesiek] pedig hűségesen adtak neki lovasokat és gyalogosokat, a király ezekkel merészen megtámadta ellenségeit. Időközben ezek a Kassának nevezett várost kezdték ostromolni Amadé nádor halála miatt, akit Kassán a kassai teutonok, vagyis inkább szászok ártatlanul meggyilkoltak. Amikor a felderítők jelentették a király jövetelét, otthagyták a várost, és bátran a királyi sereg elé vonultak. A király is, meg ők is nagyon siettek a csatára alkalmasabb terep felé, s ezt a helyet ők foglalták el először. Közben a király a Haruad [helyesen: Hernád] mellett egy völgyben seregével együtt először meggyónt, és megkapván a föloldozást, magához vette az Úr testének szentségét a fentebb említett keresztesektől, és minden tekintetben felkészültek a halálra. Amazok pedig, a béke legádázabb ellenségei, fegyvereiket felöltve egy hegy ormáról leereszkedtek az előbb említett völgybe, a király elleni harcra készen; és ennek a hegynek oldalában Szent Vitus és Modestus ünnepén, pénteki napon olyan öldöklő csatát vívtak, amilyen a tatárok ideje óta nem volt Hungáriában. Ebben az ütközetben a király kíséretéből elesett a Porchnak nevezett István fia, Kokos; Bagen fia, István; Thoma fia, László; Aladár fia: Jakab; Péter fia, Mihály; Gurke fiai, Gurke és Mihály; meg Péter beregi várnagy, csupa előkelő nemes. Gurke mint zászlótartó a király zászlaja alatt esett el; és amikor a király zászlaja lehanyatlott, a király a keresztesek zászlaja alatt harcolt. A másik oldalon pedig Miklós fia, Demeter és Aba, a sereg vezérei, meg Amadé két fia nyíltól halálra sebezve hamarosan elesett, és még mások is sokan halálosan megsebesülve itt, vagy másutt rótták le adójukat a halálnak; és bár a király oldalán többen estek el, mégis a király nyerte el dicsőségesen a győzelmet. Hisszük és valljuk, hogy ezt Isten cselekedte.”
