Noha a gyökereik közösek, a „gyüttment” fogalmát szigorúan tilos összekeverni az „évtized szavával”: a migránssal. Mert bár minden gyüttment migráns, de nem minden migráns gyüttment. Per definitionem a migráns nem jó, míg a gyüttment nem feltétlenül rossz. A felvidéki magyar köznyelvi szótárban a gyüttment egyszerűen olyan valaki, aki nem a faluból való, valahonnan máshonnan fújta ide a szél (rosszabb esetben a szomszéd faluból), s idővel, ha jól viseli magát, lehet bár a közösség közmegbecsülésnek örvendő, mindenki által tisztelt, elismert tagja – azért csak gyüttment marad…
A gyüttmentnek tehát alapvetően nem is volna olyan különösen negatív éle, inkább csak „élce” – ha az utóbbi években-évtizedekben nem ment volna át ez is jelentős, mondhatni teljes jelentésváltozáson. Ma – jellemzően a Csallóközben és a fővároshoz közel – ugyanis a fővárosból „kimenekülő” szlovákokat hívják „gyüttmenteknek”, akik a nagymama-nagypapa Isten kegyelméből megürült házát megvéve-lebontva-újjáépítve belecsöppennek a sokszor színmagyar közösségekbe. És – itt a lényeg, ez a modern gyüttmentség alapvető ismérve – ott eszük ágában sincs beilleszkedni, „meglapulni” és hosszú évek aprómunkájával kivívni a közösség tiszteletét, ahogy azt korábban a rendes gyüttmentek tették.
Nem. Ezek a fehér-kék-piros honfoglalók nem kívánnak integrálódni, elfogadni, ők ott (na Slovensku) egyszerűen otthon vannak, következésképp elvárásaik vannak (po Slovensky). Önálló szlovák iskolát a másfél szlovák gyereknek? Magától értetődő! Magyar nyelvű hirdetés? Azt már ugyan nem! Ahogy egy kitűnő kolléganőm kitűnő jegyzetében korábban már alaposan (ámde korántsem teljeskörűen) összeszedte: „a keletről és északról Pozsonyon keresztül a Csallóköz, vagy a Mátyusföld településeire költözőket zavarja a kakasszó, a disznó szaga, a magyar nyelvű hirdetés, a toronyóra zaja”. És ehhez jött még tavaly a rorátéra hívó magyar harangszó is. Mert hiszen a magyar harangnak magyar hangja van, nyilván.
Vannak aztán, akik nemcsak lakni szeretnének, hanem vezetni is. És vannak, akik szerint cirka egy évtized helyben lakás, a közösség mindenféle ismerete nélkül, ehhez elegendő is. Somorja egyik polgármesterjelöltje például éppen egy ilyen gyüttment. Sőt, egy igazi, címeres, kipróbált gyüttment, ő ugyanis nem más, mint a „nyelvtörvényes” exkultuszminiszter, Marek Maďarič szárnysegédje (korábban szóvivője, majd pedig asszisztense). És erre a közös munkára – mint egyik Facebook-bejegyzéséből kiderül – rendkívül büszke is.
„Sok szeretettel: M.M.”
A közös munka gyümölcse pedig szépen terem, sőt, egyenesen a somorjaiak fejére pottyan, ha nem vigyáznak. Mert bár a polgármesterjelölt úr plakátjain azt hirdeti, hogy „minden Somorjait (sic!) támogatok”, az őslakos magyarokról annyit nem tud megjegyezni, hogy ezek a vademberek „fordítva” írják a nevüket. Elöl a vezeték-, utána a keresztnév. Hogy egy Péter családnevű Pál esetében ez zavarba hozhat egy nyelvőr-fegyverhordozót, még csak-csak… De hogy a magyarságot diszkrimináló „madaric-os” nyelvtörvényt neki a szemére olvasó Kovács Balázst „pán Balász”(sic!)-ként szólítja meg, az éppen eleget elárul arról, mire is futotta helyismeretből az a 13 év, amit Somorján töltött.
Az ominózus Facebook-bejegyzés hozzászólásai között van egy rendkívül figyelemreméltó fotó, a jól ismert „na Slovensku…” felirattal. Ajánlom minden somorjai figyelmébe, hátha segít a helyes döntés meghozatalában november 10-én…
