Az Ipoly mente településeit túlnyomórészt katolikusok lakják. Erre utalnak a falvakban az elődök buzgó vallásosságát idéző épített vagy faragott szakrális emlékek, leggyakrabban keresztek, szenteket ábrázoló szobrok, kápolnák. A Losonci járás aprófalvainak egyike Jelsőc, ahol az 1910-es népszámlálás idején többségben magyarok laktak, ám a legutóbbi, 2011-es népszámlás során a 310 lakosból már csak harmincegyen vallották magukat magyarnak.
Mindezt csak azért említem elöljáróban, mert azokon a településeken, ahol érezhetően megcsappant a magyarok lélekszáma, kevésbé törődnek a magyar múltra utaló tárgyi emlékekkel. Ez tapasztalható a község közepén álló, 90 évvel ezelőtt készült kereszttel kapcsolatban is. Már eléggé nehezen olvasható rajta a nem éppen szokványos felirat:
„A szülőföld iránt”, Isten dicsőségére állíttatta Kelemen Imre 1929 évben. Ki a szülőföldjét vallását szereti. Szeretetének jelét emlékképpen küldi.
Próbáltam utánajárni a faluban, hogy mit lehet tudni a feszület állíttatójáról, milyen megfontolásból készíttette a jobb sorsra érdemes keresztet. Csak annyit sikerült megtudnom, hogy eredetileg a templom mellett vezető út mentén állt, mivel azonban akadályozta az arra elhaladó lovas kocsik rakományát, a keresztet állító család jobbnak látta áthelyeztetni mai helyére.
Azt nem sikerült kideríteni, hogy élnek-e még Kelemen Imre leszármazottai, akik felkarolhatnák az időjárás viszontagságaival dacoló kereszt felújítását. Ha viszont nincsenek hozzátartozók vagy rokonok, akkor talán a község önkormányzatának kellene nagyobb becsben tartania ezt a mégiscsak közel 100 éves szakrális emléket, mégpedig azzal, hogy magára vállalja a kereszt restaurálásának költségeit.
Csak kérdezem …
Van, ahol viszont „túlzottan” is törődnek a szakrális emlékekkel. Ellenpéldáért nem is kellett messzire menni, mindössze az ugyancsak a Losonci járásban található Rappra.
Egy időben gyakran átutaztam a falun Terbeléd irányába. Elhagyva a települést, az út jobb oldalán mindig szemembe ötlött az út menti kereszt, melynek kis fekete tábláján aranyozott betűkkel csak ez állt: URAM IRGALMAZZ! Semmi több. Sem az, hogy ki, mikor, esetleg mi célból építtette.
Hosszú idő után ismét arra vitt az utam, és csodálkozva láttam, hogy változás állt be a táblán. Bár az eredeti szöveg ott maradt, de hogy az arra járó szlovák hívők is értsék, miről is szól a magyar imafohász, szlovákul is odakerült, hogy: PANE ZMILUJ SA!
Semmi kifogásom a szlovák szöveg ellen, csak kérdezem, milyen alapon, és kinek a kezdeményezésére történt a kétnyelvűsítés?
Gondolom annak idején magánszemély állíttatta az út menti keresztet. Ha még él, vajon beleegyezett-e ebbe? Vagy ha már időközben elhunyt, az örököse tudtával készült-e a kétnyelvű szöveg? Ha sem az egyik, sem a másik eset nem jöhet már számításba, akkor kinek állt jogában módosítását eszközölni rajta?
Az érintett község vezetésének, vagy a helyi egyházközség illetékeseinek? Egyébként ezek a kérdések akkor is jogosak, ha feltételezzük, hogy egykor közadakozásból emelték a szóban forgó keresztet.
Szerintem annak ellenére sem szabadna utólagosan és önkényesen, vagy célzatosan módosításokat, vagy változtatásokat eszközölni a népi vallásosság tárgyi emlékein, ha azoknak a többsége nem bír művészi értékekkel, vagy nem számít műemléknek.
