A Csemadok megalakulásának hetvenedik évfordulója sokszor bizony az emlékezésé és az elmúlásé. Egyre gyakrabban kapunk olyan hírt, hogy a még meglévő régi csemadokosok betegség következtében eltávoznak közülünk. A minap a Csemadok gazdasági osztályának volt munkatársa, Tóth Ilona távozott a kultúra égi paradicsomába.
Azok, akik korábban gyakran bejártak a pozsonyi Csemadok központba és lábuk a gazdasági osztály felé vezetett, gyakran találkoztak vele, mint ahogyan azok is, akik a Csemadok rendezvények látogatói voltak. Ilonka néni ugyanis az mellett, hogy alapító tag volt, és az ötvenes évek elejétől a központban dolgozott nyugdíjazásáig maradt is a Csemadokban, majd a rendszerváltás után az Együttélés politikai mozgalom munkáját segítette tudásával.
Szeretett Ilonka nénitől március 23-án búcsúztak. Molnár László az alábbi szavakkal vett tőle végső búcsút a pozsonyi krematóriumban.
„Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.“
Tisztelt gyászoló család, barátok!
Pál II. levele Timóteushoz hűen tükrözi Tóth Ilonka néni életét, melynek egy nagy szelete volt a napokban ünnepelt 70 éves Csemadok. Ilonka néni már 1949-ben, 20 évesen ott volt a Csemadok bölcsőjénél szeretett szülőfalujában, Bakán.
Az ünnepre készülve ezekről a kezdetekről, a kezdeti évek örömeiről, nehézségeiről és a nyugdíjba vonulásáig megélt munkásságáról szerettük volna őt kérdezni az ünnepi kiadványunkban.
Sajnos, útban hozzá kaptuk a hírt megromlott egészségi állapotáról, így egy értékes ember vallomásától maradt szegényebb és örökre üres egy lap. Ami viszont megmásíthatatlan emlék marad: azok a zselízi, gombaszögi fényképek, ahol a gazdasági osztály kollégáival mosolyog ránk türelmet, fegyelmet, szeretetet sugározva. Csöndes jelenléte, bölcsessége és szinte zavarba hozó fiatalos gondolkodása sokszor volt hasznos tanácsadó a zajos, a világot megváltani akaró munkatársak körében.
Ilonka néni nemcsak a számok nagy ismerője volt, hanem az egyhangú, de felelősségteljes gazdasági ügyek intézése mellett igazi fogyasztója volt kulturális életünknek. Szerette a szép szót, a zenét, őseink hagyományait.
Egyszerűen: szeretett MAGYARNAK LENNI. Itt a szórványban! Hitt a kultúra megtartó erejében, az anyanyelv embert formáló hatásában.
Ebben hű társa volt férje Dezső bácsi is, aki vele élte kisebbségi létünk mindennapjait. Lajos fiuk ugyan műszaki pályán, de szülei példáját látva rendszeres látogatója családjával a Csemadok rendezvényeknek.
Kedves Ilonka néni, utolsó Isten hozzád! – És legyen biztató remény nekünk itt maradottaknak az a példa értékű kitartás, hűség, ragaszkodás magyarságunkhoz, anyanyelvünkhöz ami az Ön földi életét jellemezte. Legyen áldott emléke, nyugodjon békében.
