A gyermek kiszolgáltatott. Nekünk, felnőtteknek, akik nemcsak óvhatunk, védelmezhetünk, hanem árthatunk is neki, felelőtlenségből, tudatlanságból. Most ne beszéljünk a szó szoros értelmében vett gyermekbántalmazásról, beteges molesztálásról, ami ugyebár büntetőjogi kategória, ennek ellenére sajnos nagyon sok esetben éveken át, vagy akár örökre rejtve és büntetlen marad.
Van azonban több olyan módja is a veszélyeztetésnek, ami ellen, ha tanúi is vagyunk, nem lehet fellépni, ennek ellenére komoly egészségügyi és lelki károkat okoz. Ennek illusztrálására álljon itt két teljesen átlagos, szomorú példa.
Hétköznap, az ilyenkor megszokott utcai forgalommal és történésekkel. A kórház felől, talán épp terhesgondozásról egy kismama ballag a buszmegálló irányába. Járása nehézkes, legalább a nyolcadik hónapban lehet. Szívet melengető látvány lenne, de nem az, helyette az embernek tehetetlenül ökölbe szorul a keze. A kismama ugyanis az utcán haladtában cigarettát szív, nem titkolt élvezettel, az arckifejezésén látszik, hogy ezt teljesen helyénvalónak és természetesnek tartja. Kinézete, öltözete rendezett, nem tűnik olyannak, aki még ne hallhatott volna arról, hogy a dohányzás súlyosan károsítja a magzat egészségét. Ahogy elhaladunk egymás mellett, találkozik a pillantásunk, s valószínűleg kiülhetett az arcomra, amit gondolok, mert dacosan állja a tekintetemet, amolyan mi közöd hozzá kifejezéssel.
S igaza is van, gondolom, hiszen nem vonhatom kérdőre, hogy miért árt a saját gyerekének, s ha el is mondhatnám neki a véleményemet, bizonyára nem lenne foganatja.
Nem egész két nappal később kétségbeesett gyereksírás veri fel a lakótelep csendjét. Egy fiatal pártól, illetve az általuk közrefogott aprócska kisfiútól érkezik a hang, de hamarosan megtudhatjuk a gyerek elkeseredésének okát is. A síráshoz ugyanis egy fiatal pár hangos veszekedése társul, akik a gyerek fölé magasodva ide-oda rángatják az apróságot. A kaukázusi krétakörbe illő szívszorító történet, csak itt nem két asszony, hanem az apa és az anya harcol a gyerekért.
Mint az egyre inkább elfajuló szóváltásból kiderül, az apa el kívánja vinni úgymond láthatásra, az anya viszont nem akarja engedni. A utca népe akarva-akaratlanul tanúja lesz egy tönkrement házasság jelenetei felemlegetésének, annak kiábrándító valóságával. A kisgyerek felett marakodó szülők egymás fejéhez vágják a megcsalás tényét, a gyerektartás fizetésének elmulasztását, a kicsi elhanyagolását és nagyon sok, sem az utca népére nem tartozó, sem a gyerek fülének nem való jelzőt.
A dolog tettlegességig fajul, a nő dühödten veri a férfit, a férfi nem üt vissza, a szitokszavak azonban záporoznak, miközben vadul rángatják az egyre keservesebben síró gyereket. A férfi egy óvatlan pillanatban, miközben a nő az ő ütlegelésével van elfoglalva, elkapja a gyereket, sietve beteszi az autóba és bevágja az ajtót. A kocsiból egy darabig még hallani a gyerek sírását, aztán elhajtanak, az apa veszekedés hevében hangoztatott közlése szerint vélhetően a cukrászdába.
Nos, apával cukrászdába menni és ott kedvünkre válogatni a sütemények közül ugyan remek dolog, ennek a kisfiúnak azonban minden bizonnyal megkeseredik a szájában a legédesebb falat is.
Két sors, ártatlan apró gyermekek sorsa, az egyik közülük még meg sem született, a másik alig látszik ki a földből, de mindketten kiszolgáltatottak és veszélyeztetettek. Nem annyira, hogy a gyámügy, vagy bárki közbeléphessen, de ahhoz eléggé, hogy egészségügyi károsodást, illetve a másik esetben lelki sérülést szenvedjenek.
Vajon milyen jövő vár ezekre az apróságokra, s eljutnak-e a szülők valaha addig, hogy tudatosítsák, ártanak a saját gyermeküknek?
A szülő feladata, hogy óvja, védelmezze a reá bízott életet. De ki védi meg a gyermeket a felelőtlen szülőtől?
