Szlovákiának velünk szemben csak egyetlen joga van: a társnemzeti viszony. Ez alatt a cím alatt jelent meg a hírportálon Feszty Zsolt beszéde, melyet a szeptember elsejei komáromi nagygyűlésen a Te Ügyed Kör képviseletében mondott.
Beszédének lényege a következő volt:
1. A politikusok azért vannak, hogy nekünk, akiket képviselnek jó legyen! Ezért az önrendelkezésünk megadása és a beneši dekrétumok eltörlése az a minimum, ami alá semmilyen magyar politikai erő nem mehet.
Érvelésével maximálisan egyetértek, kivéve a felvetett minimumot, mert ahogy a szlovák politikusok észjárását ismerem, majd igyekszenek a minimumból annyit lefaragni, hogy abból semmi ne maradjon. Éppen ezért a maximumot kell követelni, mégpedig úgy, ahogy azt a dél-tiroli németek tették, az autonómiájuk elérése érdekében, és akkor nem lehet baj!
2. Míg Magyarország nekünk ad valamit – a kettős állampolgárságot -, addig Szlovákia megfoszt bennünket ennek lehetőségétől. Sőt, a témát a szlovák fél dagasztotta magyar kérdéssé.
Mint írja, nem ez az első eset Szlovákiában, melyben az ellenünk hozott törvényekkel kényszerítenek bennünket meghunyászkodásra, és lojalitásra! Ez sajnos így igaz, és egyetértésem jeléül, erre is csak rábólintani tudok. Ugyanakkor tartok tőle, hogy ha a kettős állampolgárság körül majd elül a vihar, akkor a tisztelt atyafiak újabb magyarfaló törvényekkel állnak majd elő, illetve úgy fogják módosítani az alkotmányt, hogy a kollektív jogok megadását megtagadhassák tőlünk. Mert ők ezek nélkül, a ún. szlovák érdekeket védő törvények nélkül, vajon miről vitatkozhatnának érdemben a parlamentben? És ez az, amiből nálunk, már tele van a padlás. Ezért minél hamarabb, még egyenes gerinccel kellene felállni a játékasztaltól, és kimondani: Elég volt! Nincs tovább! Vagyis, ha ebben az országban meg akarjuk tartani magyarságunkat, akkor már nagyon, de nagyon itt az ideje annak, hogy mi is valami értelmeset lépjünk azon a bizonyos sakktáblán. Mert gyáva népnek nincs hazája! És ezt a mondást nem én találtam ki.
3. A felszólaló következő mondata is nagyon találó volt, amikor azt mondta: Mivel a szlovák kormány külön kezel bennünket, és büntető jellegű törvényeket hoz ellenünk, ezért élve a lehetőséggel, fogadjuk el ezt a helyzetet, és mi is külön kezeljük magunkat. Azaz végre nyíltan merjük követelni a Társnemzeti státusz, és az Önrendelkezés megadását a felvidéki magyarok számára, hogy szülőföldünkön, sorsunkról, mi magunk dönthessünk. Bravó, ez igen!
4. Ami az önrendelkezésünket illeti, mint mondta: egy- két év alatt készüljön el az a koncepció, amely a valós megoldás forgatókönyvét biztosítja számunkra. Csak dicsérni tudom a szónokot, hogy volt bátorsága konkrétumokkal kiállni tisztelt hallgatósága elé, hogy beszédében nem hagyatkozott csupán sérelmeink felsorolására, sebeink nyalogatására, hanem megmutatta, mi módon találhatjuk meg a kivezető utat ebből az ördögi körből, ami képviselőinkre eddig, sajnos sohasem volt jellemző. Még 2001-ben közvetlenül a népszámlálás után, egy községi találkozón tettem fel Bugár Bélának a következő kérdést: Mi, szlovákiai magyarok végleg lemondtunk a területi autonómiáról? A válasz a következő volt: „Az autonómiát nem lehet csak úgy hordóra felállva kihirdetni”. És figyeljenek csak, mit mondott napjainkban Simon Zsolt: „Nem kell nekünk az autonómia”. Ezért nekem is az a megállapításom, mint a beszédet mondó Fesztynek. Ki hatalmazta fel az említett politikusokat arra, hogy a nevünkben így nyilatkozzanak? Mert ha az elmúlt évtizedekben az autonómiáért egyáltalán tettek volna valamit is, akkor ma már, akár a létra legalsó fokáról is kikiáltható lenne. Mert, ha jól emlékszem, a mi önzetlen közreműködésünk és támogatásunk nélkül, Szlovákia sohasem nem lett volna az EU tagja.
Mészáros László, Felvidék.ma