Duray Miklós, a Csallóköz és a magyar puszta rakoncátlan gyereke újból megleckéztette az állami szuverenitás őrzőit. Ha valaki Szlovákiában még véletlenül sem sejtette volna, hogy létezik egy bizonyos Kárpát-medencei Autonómia Tanács, akkor az a múlt héttől tökéletes ismerettel rendelkezhet róla. És nem is az MKP-nak volna a jelenlegi alelnöke, ha a tanácskozáson nem lett volna jelen személyesen – írja bevezetőjében Schutz Peter. A meghívás az MKP-ból eredetileg Csákynak szólt, de ő „kimentette magát”. Úgyhogy valóban az arra legmegfelelőbb ember tolmácsolta nekünk a legújabb budapesti deklarációt, amely felszólítja a NATO-tagállamokat, hogy „összhangban az Ahtisaari-féle tervvel a koszovói helyzet rendezésével kapcsolatban, tegyék biztonságpolitikai megfontolásuk tárgyává a kisebbségi autonómiák békés, demokratikus eszközökkel történő támogatását ”. Ennek megfelelő mértékűek voltak aztán a reakciók is, amelyek ismertetésétől most jóhiszeműen eltekintünk. Duray szemszögéből nézve azonban világosan kitűnik, hogy semmilyen tettet ( a Hlinka-féle törvény támogatását leszámítva!!!) nem hajthat végre anélkül, hogy ne titulálnák szélsőségesnek, Slota kiegészítőjének és hasonlónak.
A szlovák nemzetiek vészjósló hangjai ugyanakkor nem biztos, hogy teljesen alaptalanok. Igaz, nem sejtik, hogy hol is van a kutya elásva. Azt a „precedenst”, melytől Koszovóval összefüggésben olyannyira tartunk, mind a magyar diplomácia, mind pedig az MKP képviselői az EU és a NATO álláspontjával összhangban elítélik, de…Duray pontosít: „Ez precedenst teremthet, de csak a délvidéki magyarok számára. Szerbiának ugyanis meg kellene adni számukra ugyanazokat a jogokat, mint amelyeket ő követel a koszovói szerbek számára.” Ehhez az állásfoglaláshoz tartozik még egy további rész is, amely Brüsszelhez fordul azzal a kéréssel, hogy „dolgozza ki a kisebbségi jogok védelmének egységes rendszerét.”
Mindent összevetve, tulajdonképpen semmi áttörő dolog nem történik, de mégis rámutat az elgondolás fő vonalára: A területelcsatolás mint precedens Európa számára ugyan elfogadhatatlan (mi magyarok ezt látjuk), de próbáljuk meg „általánosítani” azt a modellt, amit a Balkán újonnan létrejött kisebbségeivel kapcsolatban maguk a koszovói helyzet megoldói is alkalmaznak.
Mint politikai tervezet vagy „nemzeti stratégia” az egész Kárpát-medencei tanács a maga munkacsoportjaival együtt az autonómia különböző típusának megvalósítása reményében nem más, mint közönséges bohóckodás. Ami viszont Szlovákia számára figyelemre méltó lehet, nem más, mint az a tény, hogy az MKP képviselője – vagyis Duray – „a tanácskozáson” csupán „megfigyelőként” vett részt. Ez pedig annak a realitásnak a következménye, hogy míg az erdélyi és a vajdasági magyarok saját autonómia-törekvéseiket már évek óta politikájuk legitim részének tartják, addig az MKP Szlovákiában még kimondani is fél ezt a kifejezést. Az autonómia Szlovákiában teljes képtelenség, de egy értelmes párbeszéd tárgyaként csak azért nem szerepelt még mindig, mert az MKP az összes kisebbségi párton belül a lehető legszelídebb és zömében olyan emberek tevékenykednek benne, akik számára a politika csupán egy megélhetési forrás.
Az MKP ugyanakkor összetett helyzetben van, mivelhogy törődnie kell a hazai koalíciós potenciállal (lásd Berényi kijelentését a Smerrel és a HZDS-szel történő esetleges együttműködésről a következő választások után), továbbá a Magyarország felől jövő forintforrások szétosztásával a kisebbségi „kultúrára”, „iskolaügyre” és hasonló eufemizmusokra. Duray a szlovák politikai színpadon helyettesíthetetlen, mivel az MKP-nak – hogy véletlenül se essen el semmitől – szerepet kell játszania és ugyanakkor mutatnia, hogy ő aztán nem, hanem Duray, hisz tudvalevő, már másmilyen nem lesz…
Schutz Peter, Košický korzár, FelvidékMa
32