Ugyan kérem, dehogyis van ebben az országban magyarellenesség! Láthatják Önök is, mindnyájan, mindkét szemükkel. Úgy van ez, ahogyan Bugár Béla lenyilatkozta a szlovák médiának: a magyarellenesség szinte teljesen eltűnt kormányzásuk elmúlt másfél esztendejében.
Ennek pediglen ékes bizonyítéka – a bugári logika szerint – az, hogy jelenleg nincsenek mindenféle kormánykörökből való kocsmai szintű magyargyalázó bekiabálások. Van itt ám jó modor kérem, most diplomatikusan zajlik az ilyen nehéz kérdések megtárgyalása – legalábbis szlovák részről. (Azt azért én sem értem, miért mindig mi, magyarok vagyunk a „nehéz kérdés” ebben az országban, de úgy látszik, ez már csak így van: kormányok jönnek-mennek, csak ez az egy dolog állandó.) Pedig nem volt ám egyszerű dolguk Bugáréknak, de nem ám, mert azok a fránya magyarok, a zorbánék bizony mindenféle harcos kiabálásokkal nehezítették a helyzetüket. De nekik azért mégis sikerült, azt a kutyafáját!, ami eddig senkinek sem – kibékítették a szlovákokat és a magyarokat. Mégpedig röpke másfél év alatt! (Ha nem lenne túlságosan „misszes”, istenuccse bekiabálnám: Éljen a világbéke!)
De félre a humorral, mert ahogyan Havas Henrik mondaná: a lényeg a lényeg. Azaz, hogy szeretnek ám bennünket szlovák honfitársaink, hiszen már nem mindig büntetnek bennünket, ha használni merjük az anyanyelvünket. Még egy törvényt is elfogadtak, amely garantálja majd nekünk – egyszer talán, 2021-től – hogy a kisebbségi nyelvhasználati küszöb az eddigi 20 százalékról 15 százalékra csökken majd. Igaz, hogy a szabad anyanyelvhasználat ezután se jár nekünk, csak kikövetelhetjük magunknak, meg aztán némely jelentős történelmi múlttal rendelkező településünk ezentúl sem használhatja történelmi magyar nevét hivatalosan, ezért aztán Párkány továbbra is marad Štúrovo, Gúta meg – ráadásul helyesírási hibával – Kolárovo.
Persze azért Bugár Béla sem maradéktalanul elégedett, mert a kettős állampolgárság kérdését például nem sikerült megoldaniuk. Így aztán a 99 esztendős Ilonka néni marad továbbra is hontalan – vagy ahogy szegény megboldogult apósom mondaná – „azilant” a szülőföldjén. Csak mert úgy érezte, neki – a lelkének – fontos, hogy az egykoron elvett magyar állampolgárságát most visszavegye. Bugár szerint, ha nem jöttek volna az előrehozott választások még tán a kisebbségek finanszírozásáról szóló törvényt is elfogadta volna a szlovák parlament. Hiszen – szerinte – láthatóan megváltozott a társadalmi légkör. Ezt bizonyítja az is, hogy akadtak a nagy szlovák parlamentben szlovák képviselők is, akik a kettős állampolgárság mellett szavaztak. A 21. század Európájában, egy olyan törvény ellenében, amely pillanatnyilag inkább bántja a szlovákokat, mint a megfélemlített felvidéki magyarokat. Mondhatni hatalmas siker, a szlovák politikai elit látványos előrelépése, amit – Bugár szerint – értékelnünk kell. Mert nem kis dolog ám ez a szegény szlovák politikusoktól, akik azért nem utasítják rendre a választóikat, amikor azok magyarellenes kijelentéseket tesznek, mert félnek. Istenem! Hát ez kell nekünk? Komolyan, nem tudom, sírjak-e vagy röhögjek…
A fenemód megjavult társadalmi légkörről meg a magyarellenesség megszűnéséről jut eszembe – hányszor hallani a „Čo si Maďar?“ beszólást még a média könnyedebb stílusú műsoraiban is, amikor arra szeretnének finoman utalni, hogy hülye az illető. Semmi sem oldódott meg ez ügyben, csak a legfelső szinteken nem beszélnek erről olyan hangosan és vehemensen, így aztán a köznép is enyhén visszafogottabb ilyetén megnyilvánulásaiban. De a lényeg, hogy a probléma: a magyarellenesség megmaradt, egyáltalán nem tűnt el, csak enyhén látensebb lett. Ott lapul a felszín alatt, s várja, a kedvező alkalmat, amikor fokozott erővel újra előtörhet. Amíg ezek a problémák nincsenek az egész társadalomra kiterjedő párbeszéd útján kibeszélve – amire eddig komolyabb kezdeményezés még nem született egyik fél részéről sem, s ami nyilvánvalóan nem csupán másfél éves nászmenet lesz –, amíg nem kerül sor a téveszmék, a torzult rögeszmék megoldására, addig nem is tűnhet el. Ha valaki tehát ma arról beszél, hogy a magyarellenesség megszűnt, az politikai kalandor, aki nem a közösség és a társadalom javát nézi, hanem saját rövidtávú sikerét.
Dunajszky Éva
{iarelatednews articleid=”31797″}
