A BonBon Matiné ötlete 1998-ban született azzal a céllal, hogy a gyerekprogramok tengerében kulturált szórakozást kínáljon a legkisebbeknek és a kisgyerekes családoknak. Tapasztalatait a műsor megálmodója, Lukácsházi Győző műsorvezető-szerkesztő osztja meg az olvasóval.
„Hosszú pályafutásom alatt mindig ismeretterjesztő igénnyel is léptem színpadra. Tuba művésztanár diplomát szereztem, tudásomat különböző együttesekben kamatoztattam. Úgy éreztem, hogy a minket hallgató közönségnek a zene élvezetén kívül – a hangszerekről, az elhangzott darabokról – plusz információkat is kellene adnunk. Ennek a kezdetekkor volt egy praktikus oka is, a magyarázat alatt a zenésztársak pihenhettek.
1998-ban megtörtént a csoda, az IBS (International Business School) színpadán egy hétvégi gyerekműsor szervezésével bíztak meg. Sokan úgy tartják, hogy a kicsikkel a legnehezebb kommunikálni, én ezt másképpen látom. A gyerekközönség őszinte, csak úgy tudom megragadni figyelmüket, ha pontosan tudom, mit is akarok.
A témákat kidolgoztam, fellépési gyakorlattal is rendelkeztem, s ehhez társult egyéni karizmám, az, hogy meg tudom szólítani az említett korosztályt. Mintegy ötezer koncertet tartottam javarészt a hat-tízéveseknek, akikkel pillanatok alatt megtaláltam a hangot. A bemutatók mindig jó hangulatban telnek, anélkül, hogy a „bratyizással” élnék. Nem egyoldalú a fellépésem, kérdezek-válaszolnak, s hamar kialakul egy párbeszéd. Tartós kapcsolatot alakítok ki, a negyedszázaddal ezelőtti hallgatóim immár saját gyermekeiket hozzák a találkozókra, s nosztalgiával emlékeznek az egykori foglalkozásokra.
Talán ebben egy saját iskolát teremtettem, s nagyon szeretném, ha követőkre találnék. A megelégedettségem nem zárja ki, hogy folyamatosan ne keressem az új módszereket.
Nagyon fontos a zenésztársak kiválasztása, azokat hívom közös fellépésre, akik azonosulni tudnak a koncepciómmal.
Balogh Sándor zeneszerző barátom például nagyszerű mesezenéket komponál, melyek a gyerekek körében igen népszerűek. Ismerős történeteket, mint a Tuba Tóbiást, A három kismalacot, a Kacor királyt, a Ludas Matyit zenésítette meg úgy, hogy az elhangzottak egyben hangszerbemutatóként is szolgálnak. A párhuzam adott: melyik állathoz melyik hangszer tartozik. Ezek szimfonikus zenekari darabok, így az ország szimfonikus együtteseinek java részénél már megfordultunk. Munkánk már átlépte a határokat, Erdélyben is felléptünk a Csíki Kamarazenekarral, az első közös szereplés mára tradícióvá vált: Szeredában, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban szórakoztattuk a legkisebbeket.
Az említett időszak alatt rossz emlékkel nem távoztam a fellépések helyszíneiről, fegyelmezési eszközökre nem szorultam. Számomra minden előadás igazi élmény, attól függetlenül, hányan ülnek a széksorokban. Általában a közönség között járkálva vezetem az előadást, e fizikai közelség is hozzájárul az eredményes párbeszédhez. Minden találkozó sugallata: a sikerélmény. Célunk, hogy kis nézőink úgy mehessenek haza, hogy az átélt impressziók hatására a hangszertanulási kedvük is megjöjjön. A mai világban pont ez a motiváció hiányzik, viszont a hangszeren játszó gyermek sikerélményhez jut, megtapsolják, megdicsérik, s egy életre eljegyzi magát a zenével.”
(Csermák Zoltán/Felvidék.ma)
