![01 A lévai zsinagógában többek között Jindřich Štreit alkotásai láthatóak](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/01-A-levai-zsinagogaban-tobbek-kozott-Jindrich-Streit-alkotasai-lathatoak.jpg)
Tizennégy kiállítás és mintegy fél tucat kísérőrendezvény szerepel a tizennegyedik alkalommal megrendezett Lévai Fotográfiai Napok eseményfolyamában. Az előző évekhez hasonlóan a 2021-es évadban is a főleg visegrádi négyek tagállamaiból érkeztek a kiállító művészek.
Alžbeta Sádovská, a Lévai Regionális Művelődési Központ igazgatója magyar és szlovák nyelven köszöntötte a június 4-ei központi rendezvény résztvevőit.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/02-Alzbeta-Sadovska-a-Levai-Regionalis-Muvelodesi-Kozpont-igazgatoja-nyitotta-meg-az-esemenyfolyamot.jpg)
Köszöntőjében elmondta: az idei évad kissé különlegessé vált, ez nagyrészt a koronavírusnak köszönhető.
Azonban a központi szemlélet, a szoros együttműködés töretlenül megmaradt.
Hozzátette: az idei eseményen a szlovákiai fotóművészek mellett magyar, lengyel, cseh, holland, valamint francia, illetve kínai művészek is bemutatkoznak Léván. Mindazonáltal különféle fotókluboknak is teret adnak.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/A-kozponti-megnyitonak-a-levai-zsinagoga-adott-otthont.jpg)
A neves nemzetközi eseményfolyam főszervezője a Lévai Regionális Művelődési Központ, a társszervezők között találjuk többek között a Pozsonyi Magyar Intézetet, a Pozsonyi Lengyel Intézetet, a Pozsonyi Francia Intézetet, valamint számos civil szervezet is.
„A fotófesztiválnak nagy hagyománya van jelentős nemzetközi sikerrel” – jelezte Venyercsan Pál, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/03-Venyercsan-Pal-az-egyik-tarssezrvezo-Pozsonyi-Magyar-Intezet-igazgatoja.jpg)
A fotóművészek névsora igen színes, ugyanígy a kiállított anyag is sokszínű. A hagyományokhoz hűen az idei évben is számos lévai kiállítótérben mutatkoznak be a Lévai Fotográfiai Napok művészei.
A június 4-ei központi rendezvényen nyitották meg mások mellett a francia Sarah Ritter és a cseh Jindřich Štreit tárlatát a zsinagógában. A felvidéki magyar Szőke Erika tárlatát a Barsi Múzeum Nécsey Galériájában nyitották meg. A magyarországi Héjja Gabriella és a lengyel Marcin Ryczek tárlatát a múzeum Dobó-kastélyában rendezték be.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/04-Koszmaly-Gabor-es-Szoke-Erika.jpg)
Emellett a város központi terének tekinthető Hősök terén kültéri tárlat várja az arra járókat. A nőiség témáját felölelő kiállítás cseh Dana Kyndrová alkotásait mutatja be.
Az idei évben is bekapcsolódott a rendezvénybe a város szívében lévő Dituria bevásárlóközpont. Az épület központi terében Galyasi Attila Géza fotográfiáit csodálhatják meg. Ugyancsak itt kaptak helyet a kínai Wei Xiang és a holland Eli Dijkers alkotásai is.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/07-Szoke-Erika-kulonleges-tarlatanak-egyik-eleme.jpg)
Immár sokadik alkalommal csatlakozott az eseményfolyamhoz az ipolysági Menora Saag Centrum Artis, itt a magyarországi Pusztaszeri Katalin fotói láthatóak. Léván kiállít továbbá Viktória Komárová, a zsolnai Obzor fotósklub, valamint a lévai Fotogravity Polgári Társulás. A tárlatok mellett előadások, workschopok színesítik a programot.
A Lévai Fotográfiai Napoknak immár huzamosabb ideje egyik társszervezője a Pozsonyi Magyar Intézet. „Ez az esemény az egyik legjelentősebb rendezvény a fotográfusok körében, melynek minden évben magyarországi vendégművészei is vannak. Az intézetünk egyik legfontosabb küldetése a magyar kultúra támogatása és bemutatása Szlovákiában. Ez a fotófesztivál kiváló lehetőség ad arra, hogy a magyar művészek bemutatkozhassanak Léva városában. Az intézetünk ezt támogatja, fontos programpontunk a fesztivál” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Venyercsan Pál, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója.
![](https://felvidek.ma/wp-content/uploads/2021/06/06-A-lengyel-Marcin-Ryczek-egyik-legismertebb-fotografiaja.jpg)
Mint hozzátette: az intézet számára fontos, hogy a szlovák főváros mellett minél több szlovákiai településére eljuthasson, bemutatva a magyar kultúra egyes szegmenseit.
A tárlatok többsége a hónap közepéig, illetve a június végéig láthatóak az egyes helyszíneken.
- Héjja Gabriella fotói (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- Dana Kyndrová kültéri tárlata a város központi terén (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
- Részlet Pusztaszeri Katalin ipolysági kiállításából (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
(Pásztor Péter/Felvidék.ma)