Talán Felvidék szerte nincs közéleti ember, aki őt ne ismerné – mondhatjuk mindannyian. Mégis élete művéről, munkásságáról érdemes kicsit aprólékosabban is szólni, bemutatni a búcsi születésű Szobiné Kerekes Esztert.
A magam korosztálybeliek, még a 70-es 80-as évek azon időszakából ismerjük őket, amikor még Felvidék szerte (vagyis akkori szóval a csehszlovákiai magyarok körében) fénykorát élte a Komáromban évente megrendezett Jókai Napok, ahová megtisztelő rangot jelentett nemcsak bejutni egy-egy csoporttal, de nézőként is ott tölteni egy hetet – és sok mindent tanulni színházról, költészetről, színpadi technikáról, édes anyanyelvünk használatáról. S mindez azért is volt megtisztelő, mert olyan nevek voltak a programban rendezőként, mint Gáspár tanár úr, Vass Ottó tanár úr és előadó, Gágyor József, Kiss Péntek József, Havasi Péter rendezők, hogy csak párat említsek, és a Szobi házaspár. Szobi Kálmán és Eszter hosszú évekig vezették a búcsi LANT irodalmi színpadot és arattak sikereket nemcsak Komáromban, de az ország főleg nyugati részében.
Aztán őket is megfújta az 1989-es változás szele, Kálmán, Eszter férje, nem felelt meg helyben népművelőnek, Eszter viszont nyugdíjba vonulásáig vezette a búcsi óvodát, mint igazgatónő, de a járás óvónőit is, mint szakelőadó.
Mint egy örökmozgó ember, mert őt ilyennek teremtette az Isten, na meg küldetést adott neki az Úr. (mint ezt mondta vala egy másik járásbeli önkéntes megszállott, a bényi Csókás Feri bácsi) .
Eszter és Kálmán sok mindennel próbálkoztak, de a kultúrától soha nem tántorodtak el, holott tudták, hogy az nem volt, s nem is lesz megélhetési forma. Majd Eszter 1997-ben gondolt egy merészet és nagyot, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének beíratási programjával egyeztetve, felhívást tett közzé a járások magyar óvónői között. Már foglalkozásából eredően is tudta, hogy mindig a család volt a fő szempont, az összetartó erő, hisz még ő is abból a korból való, amikor is nagy családokból, rokonságokból indítottak bennünket szüleink az útra. S ezért is jött az ötlete, hogy örökítsék meg a szülők, dédszülők, ősök egyik legszebb hagyatékát, a népviseletet, egy héttagú családon bemutatva (4 generációt érintve).
Kálmánnal járták az országot, mindenhol segítőkész emberekre találtak, s idős emberek varrták meg a ruhákat, legtöbbjük azok, akik még maguk is viselték, s a ruhaanyagok is eredeti darabokból voltak. Összefogtunk és összegyűjtöttük, mondja Eszter, aki időközben egyedül maradt művével. 1999-ben még együtt alapították meg a búcsi székhelyű Kultúráért és Turizmusért Társulást. Kényszerhelyzet is volt ez számukra, hisz akkor már létrehoztak egy családi panziót is az EMESE házat, ahol azóta is fajra és nemzetiségre való tekintet nélkül visszajárnak a messziről jött vendégek, a világ és Európa különböző részéből, de visszatérő vendégeik vannak Észak Szlovákiából is.
Eszter férje Kálmán 2003-ban elment, egyedül maradt babákkal, panzióval, de az élet számára nem állhatott meg. A felvidéki tájegységek 50 falujából, 11 tájegységéből összegyűlt babák 12 évig kiállítások formájában vándoroltak Európa szerte. Ezek megszervezése, szállítása, kiállítása mind- mind Eszter munkáját dicsérte. 2008 táján öccsével, Kerekes Andrással úgy döntöttek, hogy az egykori családi jellegzetes parasztházat Búcson az állandó kiállítás szolgálatára adják át. Ekkor kezdődött Eszter számára még az igazi nagy munka. A romos házat teljesen újjá kellett építeni (amibe csaknem senki sem hitt, hogy megvalósul).
2010-ben megnyitotta kapuját Búcson a Felvidéki Népviseletes Babák Háza, melyet nagyrészt önerőből, Csenger Sándor Budapesten élő búcsi származású vállalkozóval és az Eszter által nyert pályázati pénzekből sikerült felépíteni. Eszter legnagyobb fájdalma, hogy a község szinte semmilyen támogatást nem adott e közcélú, és az országban egyedüli jellegű múzeum részére. S azóta turisták, érdeklődők százai látogatnak a faluba, s tekintik meg a többi nevezetesség között ezt az európai viszonylatban is egyedüli „művet”. Persze a munka nem állt meg, mert egy ilyen háznak a fenntartása sem egyszerű dolog. Szobiné Kerekes Eszter most is, mint valaha, pályáz és elszámol, évente megrendezi az Emese Udvarházi Napokat, konferenciákon vesz részt, kapcsolatokat ápol és hoz létre, s ez év március ünnepén Kanadában is bemutatott a felvidéki népviseletekből egy kis részt. S mindez mellett vendéget fogad és marasztal, nemcsak szóval, de a finom búcsi borával és gyümölcspálinkával köszönti akárcsak a betérő vendéget is. Értéket teremtett és őriz nekünk és az utókornak! Megmentette az egyik legnagyobb és legszebb hazai értéket, a felvidéki népviseleteket. Köszönjük neki!
Dániel Erzsébet, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”22483″}
