A 21. században, amikor az ember haladónak, műveltnek véli magát, nehéz elképzelni, hogy előfordulhat olyasmi, amikor egy újabb világháború határán ellensúlyozunk. Viszont még nehezebb azt elképzelni – a demokrácia korában – hogy, mint egy iskolás gyermeknek, megszabják, miről mit és hogyan gondolkodjunk. Nem is kell részletezni, hogy ez egy diktatórikus rendszer sajátja – ezzel dicsekedett anno a goebbelsi propaganda, mint ahogy a letűnt szocialista rendszer is.
Nos, bár azt hihetnénk, hogy ezek az idők elmúltak, azért a módszer csak visszaköszön, mint például a szomszédban (Ukrajnában) dúló háború kapcsán is. Mivel közvetetten az egész bolygónk biztonsága a tét, a téma mindenkit érint: nem csupán a világ vezetőit, politikusait, de a hírközlésre szánt médiát is.
A médiának, mint tudjuk, elemi kötelessége, hogy a híreket, tartalmakat közölje velünk. Mi, egyszerű polgárok, elvárhatnánk, hogy ezt pártatlanul, objektíven, függetlenül – tehát minden behatástól mentesen tegye. Saját tapasztalatom alapján sajnos nem ez a helyzet: köztudott, hogy vezető beosztásban lévő politikusaink igencsak egyoldalúan árnyalják a képet: szerintük van egy elfogadható séma és az ezzel ellenkező nézet már szinte eretnekségnek számít. Ez visszatükröződik egyébként a hírközlésben is, ahol valamiféle jó–gonosz párharcaként mutatják be az egyébként szörnyűséges háborút. Ennek köszönhető, amikor az objektív szemlélet helyett démonizálnak: minden, ami orosz, az rossz, nemkívánatos – a szankciókon keresztül egészen a sportolókig, orosz jégkrémekig.
Ennek kapcsán érdekes, hogy többnek tartjuk magunkat elődeinknél, mégis ugyanolyan esendőek vagyunk, befolyásolhatóak, példa rá a Slavín emlékmű megbecstelenítése. Egy szó, mint száz, hiányzik az arany középút és annak megértése, hogy ugyan a háború – és minden háború! – agresszió, de nem angyalok és démonok vívják, hanem emberek.
Emberek szenvednek és halnak meg, mindkét oldalon. Elfogadhatatlan, hogy elítéljünk bárkit csak azért, mert ukrán vagy orosz.
Vannak helyzetek, amikor nehéz pártatlannak maradni, de fontos annak tudatosítása, hogy igenis, van az éremnek másik oldala. Még akkor is, ha csak az egyik oldalát ismerjük el. Pártállástól függetlenül – hol vagy sajtószabadság?
(Dóka Gábor/Felvidék.ma)