A Duna Televízió október 6-i Törzsasztal című műsorának a vendégei az állampolgárságról és a nemzet fejlődéséről beszélgettek. A Felvidékről Duray Miklós egyetemi oktató vett részt a beszélgetésben.
Az eszmecserét hagyományosan Vízi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke vezette. Vendége volt még Hódi Sándor pszichológus a Délvidékről, Kodolányi Gyula költő, esszéista, és Kuruc Gyula költő, irodalomtörténész is.
A beszélgetés fonalát Duray Miklós vitte. Rámutatott, hogy az állampolgárság kérdése 1919-től a hatalmi politika részévé vált. Az elcsatolt területeken élő embereket megfosztották eredeti állampolgárságuktól, amely nyilvánvalóan elsősorban a magyarok számára jelentett gondot. Számukra az állampolgárság elsősorban nemzetpolitikai kérdéssé vált – beleértve a magyarság összetartozásának kérdését is. Az a mai helyzet, ahogy Szlovákia elutasítja a magyar állampolgárság következmények nélküli felvételét, megosztja a felvidéki magyarokat is. Az, hogy könnyített módon vehető fel Magyarország állampolgársága, az elcsatolt területeken élő magyarok számára egy bizonyos jóvátételként jelenik meg. Magyarországon viszont feszültségeket is kivált, és ez amiatt van, mert a magyar nemzet 1920 óta szétfejlődik. Ehhez a második világháború után még a megmásíthatatlanság érzése is párosult, és ez még inkább felgyorsította a nemzet szétfejlődésének folyamatát. A kommunista rendszer is hozzájárult a tudattorzuláshoz. Attól a pillanattól kezdve, hogy nem közlekedhettek szabadon az emberek, megkezdődött az elszakadásuk.
Hódi Sándor is megerősítette személyes tapasztalataival Duray szavait. Visszaemlékezett, hogy ő is szembesült Magyarországon azzal, hogy leszerbezték. Kodolányi Gyula folyamatosan amerikai példákat hozott elő, hogy ott milyen jól kezelik az ilyen kérdéseket. Kuruc Gyula szerint elképesztő, hogy Romániában még ma is egyharmadnyian attól tartanak, hogy Magyarország vissza akarja foglalni Erdélyt. Vizi E. Szilveszter szerint az EU-tagság a magyar kisebbségek számára oldja a helyzetet. „Itt bizonyos fokú gyógyulás, vagy legalább annak lehetőségének a jeleit vélem észrevenni” – mondta.
Kisebbség! És itt egy komoly vita következett. Vízi E. Szilveszter és Kodolányi Gyula is védelmezték ezt a kifejezést, mivel szerintük az Európai Unióban és a nemzetközi gyakorlatban is ez az általánosan elfogadott szóhasználat, más ellenérzést kelt!
Duray nem értett egyet ezzel. Kodolányi szavaira reagálva nyomatékosította, hogy az amerikai helyzet nem vetíthető az európaira, a kisebbség kifejezést csakis aritmetikai értelemben szabad értelmezni az elszakított területen élő magyarok számára. 1919-ig ez csak a politikai szótárban volt megtalálható. Azt a politikai csoportot nevezték kisebbségnek, melynek esélye nincs a döntéshozatalba való beleszólásba, tehát a politikai élet másodrendű csoportjait. 1919-től kezdve nem véletlenül „találták meg” ezt a kifejezést ránk vonatkoztatva, mert pontosan az volt a szándék, hogy kiszorítsák a magyarokat mindenféle hatalomból, döntésekből. Egy jogaitól megfosztott közösség lettünk, nem kisebbség – hangsúlyozta Duray. Hollandiában például a gyarmatokról betelepült emberek a kisebbségek, de az őslakos nem kisebbség! A nemzetközi megítélést az első világháborút lezáró helyzet befolyásolta, mely ellenséges volt velünk szemben. Ezt az ellenséges szemléletet vette át a nemzetközi szóhasználat, azaz számunkra elfogadhatatlan. Ezért itt az ideje, hogy végre helyére kerüljenek az alapfogalmak, mert helyzetünk megoldásához erre szükség van.
Vizi E. Szilveszter zárszava optimista volt. „Ez azért ami most történik Európában, nekünk, magyaroknak kedvez”. A tévénézőkben megfogalmazódhatott a kérdés, hogyan kedvezhet, ha az ún. rendszerváltozás óta több százezerrel fogyatkozott a lélekszámunk?
Felvidék.ma, O.N.
