Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013-ban, ami engem, de biztosan nemcsak engem, hanem másokat is, és különösen az idelátogató polgárokat, magasabb elvárásokra sarkall.
A sikeresnek éppen nem mondható januári nyitóprogram után azzal biztattam magamat, hogy jönnek majd a májusi Kassa Város Napjai ünnepségsorozat rendezvényei, amelyek – akár valamikori megálmodója és elindítója, Rudolf Schuster idejében – megmozgatják a várost, rajta kívül még a szűkebb és tágabb régiót is. Aztán lecsengtek az események, nem különösebben érdekesen és izgalmasan, amit tanúsít a hírközlőeszközök viszonylag diétás érdeklődése is. Azt pedig kimondottan hiányolom, hogy Kassa Város Napján – május 7-én – (1369-ben ezen a napon Nagy Lajos király Diósgyőrben kiadott oklevelében címert adományozott Kassának) az odaítélt városi kitüntetésekről alig esett szó, pedig bennünket is érintett, mert az idén Kassa Város Díját kapta Magyar Ferenc. Sajnos, in memoriam!
Valahogy én is úgy terveztem, hogy többedmagammal ott leszünk a díjátadáson, mert Magyar Ferenc 85. születésnapja alkalmából kapott díja egy kicsit a kassai magyarok megbecsülése is, hiszen olyan emblematikus alakja volt ő az itteni közösségnek, akire méltán lehetünk büszkék. Széleskörű műveltsége, bölcs gondolatai, keresztényi alapokon nyugvó értékrendszere mindenkiben tiszteletet ébresztett. Határozott és argumentumokkal alátámasztott kiállásai közösségi dolgaink mellett elgondolkodásra késztették ellenfeleit is. Biztos forrásokból hallottam, hogy rövid prágai parlamenti képviselősége idején méltón képviselte közösségünket és személyes tekintélyével sok támogatót szerzett ügyünknek. Műszaki műveltsége mellett olyan széleskörű humán műveltségre tett szert, hogy többször magyartanárokat, történészeket, újságírókat zavarba ejtő tájékozottságról tett tanúbizonyságot. Aztán mégsem örülhettünk vele együtt kitüntetésének, mert egy szűk hónappal ezelőtt itt hagyott bennünket. Az élet, jobban mondva: a halál úgy rendezte el, hogy a kitüntetést már személyesen nem vehette át – in memoriam lett belőle -, nekünk pedig hiány maradt!
De volt még egy másik hiányérzetem is. Úgy gondoltam: elérkezett a megfelelő ideje annak, hogy a Város – Márai Sándornak ez mindig Kassát jelentette – lerója adósságát nagy szülöttjének, és posztumusz díszpolgárává fogadja. Azért most, mert Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2013 cím elnyeréséhez sokban hozzájárult a világhírű író közkedveltsége, mondhatni, amolyan médiumként szolgált a díj odaítélésénél, kimondott aduászként az általa európai értékeket és hagyományokat hordozó városnak és polgárainak a felmutatása. És a multietnicitás, amely a Városra és Máraira egyaránt jellemző, amiként az ebből fakadó színes és utánozhatatlan multikulturalizmus is. Egyelőre Márai Sándor Kassa Város Díszpolgára nem lett, de sokan reméljük, hogy csak egyelőre!
Mert a több mint két évtizedes útja haza – Kassára – nem volt diadalút. Igaz, a rendszerváltás bűvöletében megrendezett nagyszabású nemzetközi konferencia még olyan illúziókat táplált, hogy személye és munkássága egyaránt büszkesége lehet: magyaroknak, szlovákoknak és más itt élő nációknak. A szerény körülmények között összehozott emléktábla a Mészáros utcai Márai-házon országos gyűlöletkampányt hozott, majd többszörös meggyalázása (festékkel) a háttérben lévő tájékozatlanságról és számunkra érthetetlen indulatokról tanúskodtak. Aztán az emlékszoba körüli csatározások részben felfedték az indulatok hátterét, mert Kassa Város Önkormányzata nem szavazta meg egy Márai-emlékszoba létrehozását (pedig a bátrabb terveinkben még Márai Emlékház és Kultúrközpont is szerepelt!), hanem csak egy kompromisszumos javaslatot fogadott el, így lett az egészből: Nemzeti Kisebbségek Klubja és Márai Emlékszoba! De folytathatnánk a sort Márai köztéri szobrával, ami közadakozásból jött létre és Kassa magyar közössége ajándékozta a Városnak! És lehetne tovább folytatni a sort egészen a mai napig.
A kulturális fővárosra készülődve többedmagunknak feltűnt, hogy a dokumentumokban mindenütt Márai tendenciózusan „kassai írónak” lett aposztrofálva, nem pedig „kassai magyar írónak”, ami pedig nekünk: tény és valóság. Mert ha Magyarországot távoli országokban milliók Puskás országának tartanak, akkor Kassát – különösképpen Európában – százezrek Márai városaként tartják számon. Márai pedig magyar író volt: Kassán, Budapesten New York-ban és San Diego-ban egyaránt. Ez csak Kassa város vezetésének kérdéses? Pozitív elmozdulásként kezelhető ezen a téren, hogy Márai Sándor a Városban teret kapott az idén. A tér, ahol köztéri szobra áll, az ő nevét vette fel!
Kassa Európa Kulturális Fővárosának szekere láthatóan döcögve halad. Olcsó népszerűséget hajhászó igazolás lenne erre a beruházások késése, amelyek valóban bűnösen sokat késnek! De itt van a műsorok egyirányzatú fókuszálása, vagy a multietnicitás elmaradása, ami éppen a város múltjából fakadó esszencialitást jelenthetné. Aztán Kassa Város Napjai sem hozták azt a hangulatot, ami a berobbanó májusi tavasztól (korai nyártól?) elvárható lett volna. Sok oka van ennek, többek között talán az is, amit eleink így fogalmaztak: „Egy fenékkel nehéz megülni két lovat!” Igen, mert ha Kassa első embere Kassán és Pozsonyban is van (illetve: itt sincs, ott sincs!), akkor különösen olyan fontos évben, mint a 2013-as év a Város életében, itthon sokszor hiányzik. Én még jól emlékszem elődjének (jelenlegi párttársának) a kijelentésére, amikor több mint egy évtizede javasolták neki a képviselőjelöltséget: „Kassa teljes embert kíván, nem lehetek egyszerre itt is ott is, mert akkor sehol sem leszek!” Hiszem, hogy ez a hozzáállás megszívlelendő lesz az elkövetkezőkben is.
Nekem személyesen hiányzott, hogy Kassa Város testületileg nem deklarálta köszönetét Márai Sándornak egy posztumusz díszpolgárság odaítélésével. Nem neki van rá szüksége, hanem a Városnak. Az ő neve ugyanis annyira összefonódott Kassával, hogy olvasói, tisztelői régen a Város díszpolgárának tekintik. Mert ugyan ki szolgált rá jobban, hogy a Város díszpolgára legyen, mint Márai Sándor? Azzal biztatom magam, hogy még csak a kulturális főváros ötödik hónapjában járunk, találnak rá időt máskor, illetve a választási ciklus végéig mindenképpen!
Máté László, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”38970,38959,38888″}
