Június 6-9. között Kassán zajlott a 15. Európai Bányász-Kohász Találkozó és Szlovákia Bányavárosainak és Településeinek 6. találkozója. Erre több európai országból érkeztek küldöttségek. Ennek keretében június 8-án a Szent Erzsébet-székesegyházban megtartott reggeli mise után, az Erzsébet és Fő utca sarkán álló 32-es sz. Henszlmann-ház falán leplezték le “Gabriel Mikuláš Svajczer” emléktábláját, melyen a következő szlovák nyelvű szöveg olvasható: „Kassai, főkamaragróf és a selmecbányai Bányászati Akadémia rektora 1834-45 között” Majd három nyelven olvasható a bányászköszöntés: Zdar Boh! Glück auf! Jószerencsét! Alatta megint szlovákul „Kassa Európa Kulturális Fővárosa 2012, a Kassai Bánya- és Kohászcéh”. A leleplezésről előre senkit sem értesítettek.
Ez az emléktábla egy merénylet Európa kulturális sokszínűsége ellen! A pontatlanságokat most mellőzzük. Az is furcsa, hogy miért erre a házra tették a táblát, holott nem tudunk róla, hogy itt született volna. A ház akkoriban Szirmay Antal gróf (1774-1845) birtokában volt. Id. Henszlmann Imre, a művészettörténész apja, 1811-ben vásárolta meg. Majd a Fiedler, Megay, végül az Oelschläger család tulajdonába került. 1945-ben tőlük a házat egyszerűen eltulajdonították államosítás ürügye alatt.
De ki volt ez az ember?
Svaiczer Gábor Kassán született 1784. június 11-én. A Schweizer család Svájcból telepedett Magyarországra a 17. sz. elején. A családtagok a Szepes-gömöri Érchegységben bányászkodtak. Svaiczer kassai középtanodai tanulmányai után 1802-ben a selmeci Bányászati Akadémiára iratkozott. 1804-ben kitűnő eredménnyel fejezte be tanulmányait. Azután a korabeli előírásoknak engedelmeskedve, hároméves tanulmányutat tett a Monarchia nagyobb bánya- és kohóüzemeiben. Első munkahelyén, Szomolnok rézbányájában felmérő munkákat végzett, külföldön szerzett saját műszerével. Majd az aranyidai kimerülő arany- és ezüstbányászatot lendítette föl. Fölfedezte a környék új ezüst-, arany- és antimontartalmú érctelepeit. Egy egészen új, alig ismert eljárást, a klórozópörköléssel kombinált oldásos és foncsorozásos eljárást alkalmazta. Nemcsak maga tervezte az ércfeldolgozó mű berendezéseit, hanem azokat házilag el is készítette. Aranyidán mintegy 300 ezer tonna ércvagyont tárt föl.
1818 tavaszán Nagybányára nevezték ki pénzverdei és bányaműszaki felügyelővé, egyben bányabíróvá. Akkoriban ez a bányavidék annyira leromlott, hogy a bányászat teljes felszámolását fontolgatták. Svaiczer első intézkedései a különböző szakhatóságok közötti egyetértést biztosították. Komplex szervező tevékenységének köszönhetően a környék nemesércbányászata megújult (1818-34).
Ezt követően az alsó-magyarországi kamaragrófság vezetőjévé nevezték ki, melynek központja Selmecbánya volt. Alsó-Magyarország alatt akkor nagyjából a Magyar Királyság észak-nyugati részét értették. Felső-Magyarország viszont az ország észak-keleti része alkotta, melynek központja Svaiczer szülőhelye volt. Ez jelentős megbecsülést jelentett számára, hiszen ez volt a királyság legnagyobb bányakerülete. A bányaművelést teljesen új üzemi tervekre alapozta. Két új altárót telepített (a körmöcbányai Ferdinánd- és a magurkai István főherceg-altárót). A megnövekedett termelés szükségleteire új ércmosó berendezéseket és saját szerkesztésű lökőszéreket állított föl. (Ez egy olyan berendezés, melyben víz segítségével szétválasztják a finom porrá zúzott érceket. A víz a meddő és könnyű porszemcséket legörgeti, miközben a fémet tartalmazó nehezebb szemcsék leülepednek. Ez lényegében flotációs eljárás.) A Selmechez közeli Szélaknán korszerű sodrókötélgyárat létesített (1834). Gyökeresen módosította a bányák térképezésének módszerét.
Tíz éven keresztül a selmeci Bányászati Akadémia igazgatója volt (1834-44). Ezen időszak alatt 1185 bányász-, kohász- és erdészhallgatót nevelt a reformkor egyre magyarosodó szellemében, akik közül sokan vettek részt az 1848/49-es szabadságharcban. Öt gyermeke közül három tisztként szolgált.
Tanítványai sorából most csak három bányamérnököt és akadémikust említünk. Péch Antal (1822-1895) 1894-ben az ő javaslatára vezették be a Jószerencsét köszöntést a bányászatban és kohászatban, a Bányászati és Kohászati Lapok megalapítója volt. A magyar bányászati szakirodalom megteremtőjét tisztelhetjük benne. (Unokája Kosáryné Réz Lola /1892-1984/ írónő, dédunokája Kosáry Domokos /1913-2007/ akadémikus, történész.) Zsigmondy Vilmos (1821-1888) a magyarországi artézi kutak fúrásának kialakítója és elterjesztője. Szlávy József (1818-1900) miniszterelnök lett (1872-74). A képviselőház és főrendiház elnöke is volt.
Az ilyen emberre mondjuk, hogy “slovák ako repa” (szlovák, mint a répa).
Aki más nevét elferdíti és azt hibásan írja le, alapvető emberi jogokat sért. A név ugyanis az identitás része! Ha valakinek másképpen van írva a postai küldeményen a neve, mint az igazolványában, akkor előfordulhat, hogy azt nem adják át neki. Így azt kell mondanunk, hogy Svaiczer Gábor “majdnememléktáblát” kapott. Persze ez egyben komoly és leleplező bizonyíték, hogy Kassán „a Tolerancia Városában” milyen torz szellem uralkodik.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
