Kevés olyan fogalom van, ami olyan hatalmas ívet futott be, mint a sub specie aeternitatis = az örökkévalóság szempontjából, látószögéből gondolati modell. Már Platón, majd az ó-egyházban Augustinus egyházatya, s bőségesen a reformátorok odahúzódtak eszmeboltíve alá.
MINDENT AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁG LÁTÓSZÖGÉBŐL
Majd kivált a leheletfinom gondolati distinkciókkal és határozmányokkal építkező Spinoza szóhasználatában kapott sokrétű értelmezést a fogalom. Valójában minden hívő ember vagy teológus, aki a Szentírást szívébe és gondolkodásába fogadja, belép ennek a gondolkodásmódnak a végtelenül tágas terébe. Égi templomba, melynek nincsenek falai, csak szentség illata és hallelúja atmoszférája. Századunk kiváló holland református Kantja, H. Dooyeweerd, az újreformátori filozófia kidolgozója nagyon eredeti, zseniális fogalommal próbálta meg helyettesíteni ezt a helyettesíthetetlen fogalmat. Alapművében, a törvényeszme filozófiájában a szupratemporális szívről, időfölötti szívről ír, ami nem más, mint Isten, illetve Jézus Krisztus, aki az örökkévalóságban és onnan is szívével fordul felénk, örök érzelmi felhangoltságába vonva be bennünket szeretetével. A modern filozófusok közül Wittgenstein billentyűzte végig e fogalom értelmezhetőségét és mindenek értelmére, onnan felülről történő értelmezhetőségére rámutató különös tartalmát. A nemrég elhunyt, világszerte ismert református teológus, Jürgen Moltmann, a remény teológiájának és etikájának kimunkálója szintén kereste a sub specie aeternitatis átiratát, és az immanens transzcendencia= ”földi túlvilág” szókapcsolatban találta meg. Mielőtt belevesznénk az önmagában roppant izgalmas és tanulságos fogalomtörténet részleteibe, az, amiért ezt a látásmódot ide hozom, egyszerűen ez a sokakban újra felmerülő igény: próbáljuk meg nemzetünk, magyarságunk, benne saját családunk, felmenőink, őseink, önmagunk élettörténetét olyan szempontból megvizsgálni, ami egy kortárs gondolkodó fogalmazása szerint „az egész teret és időt szem előtt tartja”. A cseppben a tengert ízlelő emberi tapasztalás igénye és igényessége ez.
A SZENTSÉG, A SACRUM TÉRFOGLALÁSAINAK GYÖNYÖRŰ HISTÓRIÁI
Hogyan jutottam ezekre a gondolatokra? Hova vezette Isten Lelke, az Általa kapott pneumatikus világlátás totálképe gondolataimat? Egyik hajnalon azon kaptam magamat, hogy próbálom egész földi valómmal, testi-lelki-szellemi létfelszínemmel és létmélységeimmel érzékelni egyfajta Isten-, és önrezonanciát. Mintha az Isten által teremtett, kreált létnek, s benne személyes létezésemnek saját rezonanciája, finomhangolt mikro-rezgése lenne. Érezni véltem, hogy a boldog, üdvös emberi állapot az, amikor a teremtett lét, sőt a teremtetlen istenlét rezonanciájára, mikrohullám rezgés-rendszerére ráhangolódik az én-világom – olykor nagyon viharos, máskor hajnali tengernyugalmi, békés – alaprezonanciája. Amikor ez nem csak úgy, magától, ösztönösen valósul meg a lét- és Isten-hullámokra, hanem tudatosan, sőt hitből, akkor valósul meg a pneumatikus hitrezonancia csodája. Amikor megérezzük egy-egy sorshelyzetben, bibliaolvasáskor vagy imádságban, hogy „Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten” (Ady). Ez az az állapot, amiről Hóseás próféta írt: „Elvezetem a pusztába, és szívére beszélek” (Hóseás 2,16). A szentség, a szentséges térfoglalása az emberi szívben. A legkülönösebb honfoglalás, minősített, sőt létünket felminősítő szakrális esemény ez, ami az emberrel megtörténhet: a Szentséges, az Úr beköltözése sorsomba. A végtelen mikronnyivá válása, szakrális belénk lelkiesülése. Miközben a végtelenség Istene végtelen és örök marad.
A SZAKRÁLIS TÉRFOGLALÁS NEMZETI CSÚCSA ISTVÁN KIRÁLYUNK MŰVE – A SZENT KORONA SZAKRÁLIS TÉRFOGLALÁSA HUNGÁRIÁBAN
Isten-minőségű létrezonanciák fantasztikus sorozata nyílik meg előttünk, ha ezt az optikát a Lélek megadja nekünk. Micsoda hatalmas szakrális térfoglalás volt, amikor az Ige testté lett, s bár az övéi, s a világ nem fogadta be őt, mégis ennek az inkarnációs paradoxonnak a révén sokan lehettek Isten boldogított gyermekeivé (János 1,1-14). A befogadás a Szentség térfoglalása bennünk karácsony éjszakájának tapintható csoda-titka. Mert üdvösséges Istenre rezonálás eredménye minden megtérés, újjászületett keresztyén élet. Hány és hány igaz, gyógyító, lélekszennytől megtisztító térfoglalása volt Urunknak, a Názáreti Jézusnak népe körében: a prédikációk, a gyógyítások, a csodák révén. És micsoda történelmi és kozmikus térfoglalás volt a kereszt-esemény, hiszen a templom kárpitja is kettéhasadt, amikor Urunk kilehelte Lelkét, s olyan kozmikus szimpátia, fájdalom-rezonancia járta be a mindenséget, aminek hatására „sötétség lett az egész földön. A nap elhomályosodott, a templom kárpitja pedig kettéhasadt” (Luk 23,44-45). S mekkora, napot elvakító fényáradat szökött ki a sírból, amikor a világtörténelem legtitokzatosabb hajnalán a Feltámadott Mester kilépett Arimátiai József sírjából?! A mennyei nyilvánosság, az angyalok, és mindenek előtt a mennyei Atya már boldog húsvétot ült, amikor a világ, a tanítványok, Jeruzsálem, Izrael népe, s a római megszállók még semmit sejtettek a világtörténelmet és az emberlétet átíró, sorsfordító üdvtörténeti eseményről. Amikor az emberi történelem golgotás folyamatában egyszer csak, hirtelen örökre tért foglalt magának az új, feltámadott, glóriás krisztusi lét. Mert a mennyei Atya, Izrael Istene nem engedte, „hogy a te Szented elmúlást lásson” (ApCsel 13,35). Az Atya létébe visszaemelt Fiú örök térfoglalása történt meg azon a csak a mennyei nyilvánosság – Isten angyalai – jelenlétében bekövetkezett legteljesebben publikus Atya-Fiú harmonizálódásban. Örök életet megnyitó örök rezonancia-harmóniában.
Ebben, az Isten-Szentség földi térfoglalásainak üdvösségszerző történetében különleges pillanat volt az, amikor II. Szilveszter pápától, a kiváló egyházi tanítótól, matematikustól, természettudóstól „István királ” elfogadta a szent koronát. A magyar sorstörténet történelemvégig kitartó reálszimbólumát. Jelképét az Isten Szentháromságának Hungária szívébe költözéséről, a magyarokban végbement szakrális térfoglalásáról. A korona nem csak első királyunk fejére került. Szívében a Töviskoronás és Feltámadott Úr vett lakozást, és királyunk Intelmei révén meghonosodott népünkben a keresztyénség. Még mielőtt a keresztyénség ezeréves térfoglalását Istennek megköszönő millenniumi év befejeződött volna, A.D., az Úr 1000. esztendejének karácsonyán megtörtént Istvánnak apostoli királlyá koronázása. Kifejezve nem csak a keresztyénség térfoglalását Hungáriában, hanem a magyarság Európához csatlakozását is, pogányságból a láthatatlan Isten szentháromságos örök szövetségébe lépését. A szentkorona révén kiábrázolódott a nemzet egysége, s az állam legfőbb egyesítő erejeként a királyság intézményrendszere. A keresztyénség és a keresztyén Európa térfoglalása a Kárpátok övezte Hungaria magna-ban. Ezt a Szakrális Honfoglalást ünnepeljük minden augusztus 20-án és magyarság történelmi értelemben minden karácsonykor.
A szakrális térfoglalásnak a szent korona adta meg, adja meg mély, titokzatos és mégis feltárható szentségi értelmét. Jó nekünk a digitális korban is ezt úgy átgondolnunk, szívünkben őriznünk elevenen, mint ami Istentől akart magyar-létünk, megmaradásunk biztos záloga. A SZAKRÁLIS HONFOGLALÁS évezredes mély beágyazottságát biztosította egyebek között Szent István király igazán magyar műve, az 1015-ben megíratott erkölcsi testamentuma, az ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI a keresztyén hitről, az egyházi rendről, a köztiszteletről, és az egész nemzeti berendezkedés megtartását célzó rendelésekről. Spirituális csúcsa az Intelmeknek az imádság megtartásáról, és a kegyességről, irgalmasságról, meg az erényekről szóló záró szakasz. A magyar erkölcsi maradandóság és maradandó erkölcsiség tartóoszlopairól szóló nemes és ország-rangosító tanításokkal. Őfelsége, István királyunk első imádságai közül fiának és népének örökül hagyott könyörgése bizonyítja a Szentháromság Isten szentségi térfoglalásának mélységét, valódiságát. Ezért lehet István királyunk imája 2024 augusztus 20-án is valamennyi magyar közös fohásza:
„Uram, Atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram!”
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
