Olvasom, hogy a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma erősíti szakmai kapcsolatait a magyarországi intézményekkel. Jó hír ez, bár gyanús, hogy hír értéke van annak, ami természetes.
Olvasom, hogy a nemzeti összetartozás napján Szlovákia szerte megemlékezések voltak. A tudósítás első képén pont az a térkép látszik kőbe vésve, ami diplomáciai vihart kavart az új magyar miniszterelnök beszéde miatt.
Örülök, hogy nem trianoni gyászbeszédek hangzottak el. De szomorú vagyok, hogy a szlovák diplomácia nem tud mit kezdeni a tényekkel.
Mi ellen tiltakozott a szlovák külügy? Magyar Péter következő szavaira reagáltak: „Magyarország a világ talán egyetlen olyan országa, amely saját magával szomszédos. Jó viszonyra van szükségünk a minket körülvevő országokkal, az utóbbi években azonban ez nem volt mindig így, megszakadt a párbeszéd a legfontosabb szövetségeseinkkel, a visegrádi négyekkel (V4) is”.
Mintha a miniszterelnök nem érzékelné, hogy a választás lezajlott, és hatalmas győzelmet ért el. Folytatja a kampányt. Az idézett rész is beleszúrt az előző kormányba, feleslegesen és az ünnepi alkalomhoz méltatlanul. Orbán Viktor kormánya ugyanis kimondottan sikeres volt a jó szomszédi kapcsolatok terén. A visegrádi együttműködés valóban akadozott, de Magyar Péternek tudni illene, hogy ennek oka a lengyel kormány hozzáállása és Donald Tusk személyes ellenszenve.
Ha a szlovák-magyar viszonyt akarjuk kritizálni, Orbán kormánya nem annak romlásáért felelős,
éppenséggel szinte túlzott kímélettel nyilatkozva figyelembe vette a néhány fontos területen meglévő szlovák túlérzékenységet.
Mivel az ügyben Fico miniszterelnök is megszólalt, indokolt lehet annak tisztázása, hogy mi a feszültség lényege. Mi tényszerűen állíthatjuk, hogy a mai magyar határok sehol nem érik el az 1920 előtti, gyakran történelminek is mondott ország határait. Szlovák barátainknak és azoknak a szlovákoknak is, akik számára kényelmetlen a magyarok jelenléte Szlovákiában,
meg kell érteniük, hogy területet, vagyont és népességet el lehet venni egy országtól, de ne kívánják, hogy a múltunkat is odaadjuk.
Minden nemzetnek joga és kötelessége ismernie saját történetét, amibe a mi esetünkben Trianon is beletartozik.
Ha a kifogásolt mondatban a szlovák érdeklődő azt olvasná, hogy Maďarsko Uhorsko-val határos, akkor talán magyarok és szlovákok megértenénk egymást. Az »Uhorsko« és a »Maďarsko« megkülönböztetést Habrman úr, az első csehszlovák kormány iskolaügyi minisztere vezette be. 1919. november 27-én az 57 170. számú miniszteri rendelet hatalmi szóval kényszerítette ki, hogy a közoktatásban és a közmegnyilvánulásokban az »Uhorsko« és a »Maďarsko« kifejezések elkülöníttessenek. A rendelet szerint az előbbi megnevezést csak az 1918 előtti Magyarország megnevezéseként szabad használni, az utóbbit pedig az azt követő időszakra. Ezzel tudatosan építették fel azt a nézetet, hogy a mai Magyarország Csehszlovákiával párhuzamosan jött létre, és nem jogfolytonos a „történelmi” Magyarországgal.
Lám, nem kellett a kommunizmus ahhoz, hogy hatalmi célokból a múltat végképp eltöröljék illetve próbálkozzanak vele. De a múltunkat nem, nem adjuk. Soha.
Baráti kezünk viszont továbbra is nyitott az őszinte kézfogásra, pályakezdő miniszterelnökünk pedig majd csak rájön, hogy miként kell viselkednie a szomszédságpolitika porcelánboltjában.
Surján László
(A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke)
