A hagyományosan Bálint-napon tartott nyílt nap alkalmával ismét megtelt a Selye János Egyetem konferencia-központja, melyen Tóth János rektor mondott köszöntőt. Szlovákia egyetlen teljes szervezettségű, magyar nyelven oktató felsőoktatási intézménye a Gazdaságtudományi és Informatikai, a Tanárképző és a Református Teológiai Karokon mindhárom tanulmányi szinten – alapképzésben, mesterképzésben és doktoranduszi képzésben kínálja tanulmányi programjait.
Az érdeklődők előadást hallhattak a karok kínálatáról, majd az egyetemre való elektronikus jelentkezést interaktív bemutatón kísérhették végig a délelőtt folyamán. Emellett betekintést nyerhettek az egyetem egyes épületrészeibe, kollégiumába, illetve kiállítások, színes és érdekes kísérőprogramok álltak az érdeklődők rendelkezésére délután egy óráig.
Rektori köszöntőjében Tóth János megjegyezte, hallgatóik túlnyomó többsége Szlovákia magyarlakta részéről érkezik az egyetemre, de népszerűek a magyarországi és az erdélyi fiatalok körében is. Hangsúlyozta, a minőségi oktatáson és a jól képzett, szakmájukban elhelyezkedni tudó végzősökön kívül színvonalas kutatói munka is fémjelzi az intézményt, amelyhez, mint mondta, minden adott: kiváló nemzetközi oktatói gárda, jól felszerelt előadó- és szemináriumi termek, egyedülálló biológiai, kémiai és informatikai kutatói laboratóriumok, egyetemi könyvtár áll a hallgatók rendelkezésére.
A Selye János Egyetemen nem csupán a szlovák, de a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő színvonalas tudományos kutatás folyik, amely szilárd alapot jelent a kimagasló tudományos tevékenységhez és egyetemi oktatóik igényes munkájához – húzta alá Tóth János. Emellett az egyetem a nemzetközi kapcsolatok ápolásának is kiemelt figyelmet szentel; aktívan bekapcsolódik az Erasmus+, a Ceepus és a Makovecz-hallgatói- és oktatói csereprogramokba, melyeknek köszönhetően a hallgatók ösztöndíj-támogatással eljuthatnak Ausztriába, Csehországba, Horvátországba, Magyarországra, Törökországba, de akár Dél-Koreába és a Dél-Afrikai Köztársaságba is. További ösztöndíjak is elérhetők, a szociális ösztöndíjtól, motivációs ösztöndíjtól a szakösztöndíjakig bezárólag – hívta fel a figyelmet.
A Selye János Egyetemnek jelenleg 1650 hallgatója van, az elmúlt húsz év alatt a kiállított diplomák száma elérte a tízezret. A rektor kitért arra is, hogy a tudományos és szakmai sikerek mellett fontos számukra a hallgatóik elégedettsége. „Kis egyetem lévén oktatóink nagyobb figyelmet tudnak szentelni a diákoknak, hatékonyabban segítik előmenetelüket. A nálunk továbbtanulóknak közvetlen és barátságos hangulatban, hallgatóközpontú légkörben zajló oktatásban lehet részük” – fogalmazott.
- A tanszékek bemutatkozása (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A tanszékek bemutatkozása (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A tanszékek bemutatkozása (Szalai Erika/Felvidék.ma)
- A tanszékek bemutatkozása (Szalai Erika/Felvidék.ma)
Képzési programjaikat a munka világának igényeihez igazítva alakították. Hozzátette, az álláskeresésnél, a munkaerőpiac buktatóinak elkerülésében a karrierközpont munkatársai segítik hallgatóikat, de kiemelte a Hallgatói Önkormányzat szerepét is, amely az egyetemi életbe való beilleszkedést segíti rendezvényeivel. Megragadva az alkalmat, már most invitálta a jelenlévőket a huszadik alkalommal megrendezésre kerülő Komáromi Egyetemi Napok programsorozatára, amely idén április 7. és 10. között valósul meg. Végezetül az egyetem jelmondatával köszönt el: Hajrá Selye János Egyetem! Jól jársz, ha ide jársz!
Szalai Erika/Felvidék.ma