Rendhagyó alkalomra gyülekeztek az újságírók a Budapesti Operettszínházban: a Hófehérke című táncjátékpróbával összekötött sajtótájékoztatóját tartották. A szakmai találkozóra nagyon sok kolléga volt kíváncsi, nem véletlenül, a mű korábban az Erkel Színház műsorán nagy sikerrel szerepelt, ifjabb családtagjaim is nagyon kedvelték.
Kocsák Tibor zeneszerző és ifj. Harangozó Gyula koreográfus produkciója az egész világot bejárta Skandináviától Ausztráliáig. Különösen emlékezetes volt, mikor a Hongkongi Művészeti Fesztivál nyitóprogramjának választották, Észtországban táblás házzal játszották, a moszkvai Bolsoj Színházban, a balett szentélyében pedig évekig tartották műsoron. Mindenütt nagy elismerést aratott, egy ausztrál kritika egyaránt nagyra értékelte mind a zenét, mind pedig a koreográfiát, más írások Andrew Lloyd Webber-színvonalú musicalekhez hasonlították. Természetesen sehol sem maradt el a kasszasikere sem.
A Hófehérke ezúttal az Operettszínházban született újjá. Miért pont a pesti Broadway-n? Kiss-B. Atilla, az Operettszínház főigazgatója bevezetőjében kifejtette, hogy vezetőként felelősséget érez az utánpótlásért.
Ez nemcsak a művészekre, hanem a nézőkre is igaz, a családok minden tagjának élményt jelenthet egy új bemutató. A műfajok sokszínűségére is törekszik, évek óta sikerrel játsszák Csajkovszkij Diótörőjét, Dubrovay László Képfaragó című táncjátékának műsorra tűzése szintén ezt a törekvést tükrözi.
Ezt követően ifj. Harangozó Gyula vette át a szót. A mester lelkesen magyarázott, esetenként– mondanivalóját alátámasztva – táncra is „fakadt”. A mű keletkezéséről is részletesen beszélt. Az Operaház balettigazgatójaként új bemutató után nézett, körültekintett a világban, honnan lehetne adaptálni gyermekkora kedvencét, Hófehérke történetét. Egy sematikus kijevi produkció meggyőzte, hogy neki kell személyesen kézbe vennie a kezdeményezést. Kocsák Tibor zeneszerzőben méltó partnerre talált, a zene és a tánc szinte egyszerre született meg.
Nem egy balettben, hanem generációknak szóló színházi előadásban, táncjátékban gondolkodtak.
A mostani bemutatóról kifejtette, hogy a társulatban fantasztikus, tehetséges művészekre lelt, öröm volt velük dolgozni. Külön hangsúlyozta a számos fiatal szerepeltetését, akik ifjonti hévvel oszthatják meg a közönséggel a tánc örömét. A publikum igazi boldogságinjekciót kap, s elégedetten tér vissza otthonába, s máskor is megnyitja pénztárcáját, ha új bemutatóra készülnek az Operettben.
A délután zárásaként ízelítőt is kaptunk a táncos meséből. Megismerhettük a bájos címszereplőt, a nem kevésbé csinos, – de gonosznak mondott – mostohát, s tanúi lehettünk a héttagú törpecsapat vidám hancúrozásának. A tájékoztató végén kis uzsonnára invitálták az egybegyűlteket. Stílusosan az egyik tálcán csábító, cukorba mártott piros almákat kínáltak. A Grimm mese sugallta bizalmatlanságomat valahogy legyűrtem, megkóstoltam, s… túléltem.
A bemutatót április 11-ére tűzték ki, amikor e sorok megjelennek, a művészek már túljutottak az izgalmakon. A hallottak és látottak alapján a darab sokáig műsoron lesz.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
