Restrospektív, visszafele járó gondolat a létértékekhez – kátés logikánk ereje
Bár Heidelberg messze van kilométerben a német szellem és a református protestantizmus fellegváraként Toscanától, Firenzétől vagy Assisitől, mégis szellemi egyidejűség, szimultaneitás van közöttük. E három keresztyén szellemközpontból a mai napig inspiráló szellemhullámok rezonanciái áradnak szerteszét a földön. Sőt Istenhez, a Szentháromsághoz is. Heidelberg, Firenze, Assisi téridői háromszögéből az Örökkévalóhoz.
Firenze elképesztő kincstárait, a képzőművészet Rómáját, az Uffizit járva vagy a fantasztikus emlékeket őriző templomokban, a Santa Croce/Szent Keresztben, a Keresztelő Jánosban elmélkedve, időutazásba merülve, vagy a Palazzo Pitti palota Mediciek által begyűjtött ezernyi műkincse előtt töprengve, minduntalan ugyanaz a kérdés tornyosul fel bennem: honnan és miért ez a lenyűgöző gazdagság? Mire lehet szemlélésük közben következtetni? Emberekre – Istenre? Halandó halhatatlanságra – halhatatlan halandóságra? Mindkettőre – de milyen végtelen kölcsönhatásban? Heidelbergi tanulmányi éveim alatt (1993-1997) vésődött emlékezetembe a Neckar folyó fölötti hegyoldal Filozófusok útján megállító emberméretű kéz vésetirata: „Filozofáltál már ma?” Legalább három percet? Mi végre, kikért, miként is vagy a világon?
A válaszadások során szükségszerűen eljutsz Istenhez.
Ahogyan Kapu Tibor bizonyosan eljutott az istenküszöbig (vajon átlépett-e, beljebb rajta, a választ egyedül ő, meg Ő, a Trinitás tudja). És tovább is? Nemrég egy interjúban így fogalmazott: A földtől 400 kilométerre rájössz, milyen pici vagy. És akkor még a világmindenségről nem is szólt. A magyar reformátusság meleg lelki kenyere, a sok százéves, örökifjú, magyar lelki népkenyérré, közeledellé vált Heidelbergi Káté elképesztő lelki istenkoncentrációját kutatva, jutottam a felismerésre: nem csak a magyar nemzetművelés kátés kérdései-feleletei fontosak megtartó erőként, hanem a reciprok vagy a retrospektív káté olvasás is.
Annak kutatása, hogy a kérdés-feleletek alatt szereplő számos ó- és újszövetségi igehely megjelölése miért lehetett fontos a kátéíró, hitvalló heidelbergi és helvét hitvalló atyáknak? Mi volt a hitbeli logikájuk, a hitvallásalkotó lelki-szellemi hevület absztrakcióra törő hittudományának a motívuma?
Mi volt előbb: az Igék jelölték meg a szellemi summa, egy-egy válasz megalkotásának az útját vagy egy-egy reformátori elv frappáns megfogalmazása kereste meg igei alátámasztását?
Akár így, akár úgy, nagyszerű hittudományi együttgondolkodás, együtt imádkozás, egyetértés fogalmazódott meg az atyák között. És ez a lényeg.
Firenzei istenbölcselet heidelbergi módszerrel
Ez a visszakövetkeztető rák-logika, retrospektív kutatás, a heidelbergi módszer átemelése öntudatlanul is az isteni Lélek dimenzióba, a pneumatikus egyetemességbe, munkált logica divina-ként isteni logikaként a firenzei, assisi nagyokban. Elkezdtem faggatni őket munkáik, írásaik, tőlük fennmaradt szentenciáik logikai szirom bontogatásával. És eljutottam a csodálatos lényegig.
Heidelbergben és Firenzében is ugyanaz az egyetemes Lélek működött isteni logikaként. Mindenki zsenialitása mögött ott honol fenséges csöndben Isten Lelke, Pneumája, amire ők maguk is rájöttek biográfiai idejük múlásával. Most néhány belső tartó-rendszert, művészi vallomást idézek fel vasárnapi istenhódolásként Olvasóinknak.
Hódolásra kiválasztott szavakkal jövünk Eléd, Örök Isten
Dante, Giotto, Michelangelo, da Vinci, Galilei, Rossini, Assisi Ferenc és mások szelleme árasztja időtlenül a Lélek-inspirálta szív és értelem eszmehullámait. Akinek van füle a hallásra, az hallja, mit üzen a Lélek (Jel 3,6-8). Aki megértette már egyszer, hogy az ember homo audiens, halló, kozmikus és szivhangokat felfogni képes istenképmás, az megérti: minden szellemi kicsiny vagy óriási alkotás Isten üzeneteinek megsejtése, átélése, megfogalmazása. Mert minden alkotás a legfenségesebb inspirációban fogan. Isten ihletésben.
Heidelbergben, Genfben, Vatikánban, Firenzében, Debrecenben, Budapesten – mindenütt. És nem csak a keresztyén gyökereken élő, vagy élősködő Európában. A világvallások isteninspirációiban is, Indiában és Egyiptomban, Kínában és Japánban, fenn a nepáli kolostorokban és a japánok hófödte szent Fudzsiján.
De mindenütt és mindenkoron, ahol és ameddig ember él a földön. Isten-inspirációban fogannak, fogalmazódnak meg a korszakos felismerések és gondolatok, felfedezések és eszmék, eszmények és szelíd bírálatok.
Pneumatikus világinspiráltságban és világméretű szentség-foganásban.
Hogy is szólnak az így megfogant gondolatok Itáliából?
Erre a Szentháromság után 10. vasárnapra, a világprotestantizmusban Izraelért mondott imák Úr napjára? Dante (1265-1321), a középkor egyik nagy látnoka, az Isteni színjáték emberiséget álarctalanító, képmutatástól mentesítő, filozófus költője így dekódolta a titkokat:
„Három dolog maradt nekünk a paradicsomból: az éjszaka csillagai, a nappal virágai és a gyermekek szemei” – gyönyörű lírai logika és hallatlan érzékenység, az érzékenyítés magasiskolája ez. Csillagokkal, virágokkal, gyermekszemekkel. Jézus „engedjétek hozzám a gyermekeket, mert ilyeneké a mennyek országa” ölelő szeretetlogikájával (Máté 19,14). Rilke és Exupéry rózsáival és virágaival rokonulva. Kant „csillagos ég felettünk és az erkölcsi törvény bennünk” két világcsodájával egyberezdülve. Meg a székelyek törhetetlen csillagösvényes csodavárásával.
„A pokol legforróbb helye azoknak van fenntartva, akik a morális válság idején semlegesek maradnak” – leplezve le egyszer s mindenkorra a közöny, a lusta, a cinikus vagy az üres arisztokratizmus fennkölt gőgjét. Vajon hányan fogják megtapasztalni a pokol legforróbb helyét a mai világválságok, morális lékelések nagymesterei közül?
„A természet Isten művészete” – micsoda hódoló leborulás ez a természet legnagyobb Alkotóművésze előtt! Nem kavarta össze a dolgok isteni rendjét Dantéban semmi és senki. Sem a látvány, sem a nagy látványmester, a Diabolosz. Elővételezte Einstein Isten-sejtelmét, Bólyai és Szentgyörgyi istenmagasztaló intelligenciáját.
Sem mesterséges Intelligencia, sem látványrabszolgaság, felszínesség és hitetlenség nem zavarta meg kristálytiszta belső látás-, és gondolatvilágát.
Ezért írta: „A hő nem választható el a tűztől, ahogy a szépség sem az Örökkévalótól”. Zsoltáros csodálkozást és elragadtatottságot idéz fel soraival a költőzseni éppen ma, amikor Izrael vasárnapot tartanak a világkeresztyénségben, mert van miért.
„Milyen jó hálát adni az Úrnak, és zengeni neved dicséretét, ó, Felséges, hirdetni reggel szeretetedet, hűségedet minden éjjel, tízhúrú hangszeren és lanton, zengő hárfán! Mert megörvendeztettél tetteiddel, Uram, kezed alkotásainak ujjongok. Mily nagyok alkotásaid, Uram! Igen mélyek gondolataid! (Zsolt 104,24; Ézs 55,9; Róm 11,33). Az ostoba ember nem ismeri fel, az esztelen nem érti meg” (Zsolt 92,2-7).
Az emberi rövidlátás vagy szellemi farkasvakság felismeréséért, s ennek ellenszereként a tiszta istenlét forrásából csordogáló életvízbe meríti Dante is a hit poharát. Majd így forgatja a gyönyörű toscanai szót: „A mennyország feletted forog, megmutatva neked örök dicsőségét, és mégis a szemed a földre szegeződik!/Il paradiso ruota sopra di te, mostrandoti la sua gloria eterna, eppure i tuoi occhi rimangono fissi sulla terra!”.
Mily bölcs egyszerűséggel mutatja meg az Isten Lelke által érzékenyített, fogékony és igényes dantei szellem az emberi botlások Isten-dimenziótlanságát, annyi bukást okozó fájdalmas következményét.
Mégis szemed a földre szegeződik. Kövesd a dantei szót!
Szegezd tekinteted a Keresztre Szegezettre lélekben és örök távlatok felé emeld fel arcodat, akkor boldogabbak, békességteremtők lesznek napjaid!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
