„Amikor felmagasztalnak, mindenkit magamhoz vonzok.” (Jn 12,32)
A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe 335. szeptember 13-ra nyúlik vissza, amikor Jeruzsálemben felszentelték a bazilikát, amelyet Nagy Konstantin császár emeltetett Krisztus sírja fölé. A Szent Keresztet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona találta meg Jeruzsálemben a 4.században.
A Keresztet szeptember 14-én ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek. Innen az ünnep elnevezése: Szent Kereszt felmagasztalása.
Az ereklyét, amelyet később elraboltak a perzsák, Hérakleiosz császár 630 körül szerezte vissza és vitte őrzési helyére, a legenda szerint mezítláb, szegényes ruhában, a saját vállán, az Aranykapun át.
Az ünnepet előbb Konstantinápolyban, majd a 7. századtól már a nyugati egyházban is ünneplik.
A szőgyéni Fehér Kereszt (fotó: Berényi Kornélia)
Jeruzsálemben évről évre felmutatják a keresztfa ott őrzött darabját a Szent Sír-bazilika felszentelésének évfordulóján. A hívők ez előtt meghajolva fejezhetik ki hódolatukat és hálájukat az Üdvözítő iránt, aki kereszthalála által váltotta meg a világot. A kereszthódolat hagyományos szertartása évről évre visszatér az egyház nagypénteki liturgiájában. Templomainkban is őriznek Szent Kereszt-ereklyéket, miként a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban is, ahol ezen az ünnepen a szentmise keretében ereklye-tiszteletre is sor kerül.
Az ünnepet előbb Konstantinápolyban, majd a 7. századtól már a nyugati egyházban is megünnepelték. A katolikus egyház ma is minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintve tudatossá legyen az, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek.
A Szent Kereszt felmagasztalása és megtalálása (Fotó: pinterest)
A kereszt ószövetségi előképe a Mózes által póznára tűzött rézkígyó: aki hittel és bűnbánattal tekintett a kígyóra, megmenekült a marásától. Ezt a rézkígyót Jézus is említi Nikodémusnak mint kereszthalála előképét:
„Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.” (Jn 3,13-17)
Molnár V József Kalendáriumában ezt olvashatjuk:
„A keresztfa, amelyet a Megváltó vére szentelt, a győzelem jelképe. A középkorban, egészen a gótikáig Krisztus koronás király, aki a keresztfáról, az Élet fájáról uralkodik. A Szentkereszt otthonossá vált a keresztény emberek életében: kálváriák, közterek éke, jelen van a szántóföldeken, szőlőkben, útkereszteződéseknél. A korpuszok többsége a régiségben, rendszerint fogadalmi keresztként mágikus helyre került: „csoda-történt” terét jelölte a határnak vagy az „átokhelyet”, ahol gonosz kísért, s hoz pusztulást (e gonoszt csak Krisztus keresztáldozatának jele űzhette el, tarthatta távol). A kereszt szinte minden házban jelen volt szentképen, imádságos könyvben, olvasón.
Szent Kereszt felmagasztalása, ikon (Fotó: nyiregyhaz.gör.kat.)
A Magyarok legendájában a tudás fájáról származó és a haldokló Ádám nyelve alá helyezett három almamagból háromágú fa nőtt: cédrus, ciprus és olaj. Ebből ácsolták a keresztfát: eképpen lett a halál fájából az élet fája. A középkorban gonoszűző célzattal állították a határba, főleg útkereszteződésekhez a feszületet. Néhol mécs égett rajta, hogy a rontó, elátkozott lelkeket elriassza. Az útszéli kereszteknél a férfiember kalapját emelte, az asszony keresztet vetett vagy fohászt mormolt. Az új keresztnek hajdan keresztapát, keresztanyát választottak. Néhol az elkorhadt keresztet tisztességgel elföldelték. Göcsejben és Mezőségen csengős kereszteket állítottak; a csengők vihar idején gonoszt zavaró zajt keltettek. A barokk páratlan keresztkultuszát a hitújítás, a török veszedelem és a pestisjárványok magyarázzák.
Keresztvetés és rajzolás valamikor általános szokás volt, sokhelyütt a protestánsoknál is. Sütőlapátra, kemence ajtajára, kenyértésztára, szegendő kenyérre, lefekvés előtt párnára, alvó családtagokra, szoba négy sarkára („Jézus vére fusson át minden sarkon!”) keresztet rajzoltak, vetettek.
Bizánci miniatúra, Nagy Konstantin és Szent Ilona a kettőskereszttel (Fotó: Wikipédia)
A régi falu keresztény embere a napot és minden cselekvését keresztvetéssel kezdte és végezte. Göcsejben fejszével vágtak keresztet az újszülött fekvőhelyére, Ormánságban fokhagymával keresztezték a gyermekágy négy sarkát; de ellő jószág hasát, tőgyét is kereszttel illették; a gyógyító ital fölé a bögre szélére késsel keresztet ütöttek… Tápén, amikor először fogtak csikót a kocsi elé a kapuköldöknél ostorral keresztet jelöltek. Vetéskor a szántóföld közepére búzából keresztet szórtak. Keresztet vetettek égzengéskor, kocsi-, hajóinduláskor, de még az ásításra nyitott száj elé is” – olvasható Molnár V József néprajzkutató, néplélekkutató gyűjtéséből.
Forrás: MKPK, Néprajzi lexikon
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
