Kislány koromban, – ami azt jelenti, hogy 1918-20-as években – Várgede (ma Hodejov) híres fürdőhely volt, ahol még a gyorsvonat is megállt. Mi a fő utca egyik házában laktunk. A barátnőmmel mindig nagyon vártunk a húsvéthétfőt, de a húsvét keddjét is – kezdi mesélni emlékeit Ilonka néni.
Így folytatja: „Ezek a napok nagyon élénken élnek emlékezetemben. Sok vidámságban, huncutságban volt részünk” S kérésünkre a Felvidék.ma-nak el is mesél egyet: A velünk szemben lévő ház udvarán a legények vödörből locsolták a lányokat nagy sivalkodás közepette. Mi gyerekek a kapunkra kapaszkodva kukucskáltunk, és kárörvendően kacagva nyilvánítottuk tetszésünket. De amikor a mi nyakunkba is zúdítottak egy vödörnyi vizet, bizony sírva, üvöltve és sértődötten vonultunk el. Akkoriban a gyerekek bizony nem kölnivízzel öntözködtek, hanem vízzel. Emlékszem, volt a ki a patakban merítette meg a fél literes üveget, és azzal locsolkodott” – mondja.
A húsvét keddje azért volt különleges – így visszagondolva – mert akkor a lányok és asszonyok „adták vissza” amit kaptak. No, ez azt jelentette, hogy az utcán elsiető legények, férfiak egyike sem úszta meg szárazon – mondja Ilonka néni, hozzáteszi, mindenkit lelocsoltak!
„Emlékszem, a jegyző egy ilyen kedd délután, újságot olvasva sétált az utcán (autóforgalom nem lévén, megtehette), és egy vödör vízzel őt is nyakon öntötték. Persze a férfiak sem hagyták magukat, úgyhogy késő délutánra vízben úszott az utca. A férfiak a tűzoltószertárból még a „vízipuskát” is kihozták és nem hagyták megbosszulatlanul a rajtuk esett sérelmeket.
Egy ilyen alkalommal a barátnőmmel, – már kissé nagyobbacskák voltunk, – mi is részt vettünk a húsvét keddi utcai locsolkodásban. Igen ám, de a baráti társaságunk legénykéi többen voltak, és nagyobbak voltak, úgyhogy mi, Márta barátnőmmel futva menekültünk az udvarunkba, bereteszelve mögöttünk a kaput. De a fiúk a kapun átmásztak és a náluk lévő üvegekből erősen locsoltak minket” – idézi fel a huncutkodásokat Ilonka néni.
Mint mondja, a gyerekkori udvaruk a gedői várdomb alatt volt, így Márta barátnője a várhegy irányába menekült, ő pedig beugrottam a fáskamrába. „Erősen tartottam az ajtót, nehogy valaki be tudjon jönni, és dicsértem magamat, hogy én milyen okos vagyok, hogy így túljártam a fiúk eszén” – idézi vissza Ilonka néni.
Így folytatja: „Lassan elült a nagy zaj. A fiúk – gondoltam én, – Márta barátnőmet üldözik a domboldalon felfelé, és nagyon boldog voltam, hogy ilyen jól megúsztam ezt a kalandot. Ebben a pillanatban felülről a nyakamba zúdult egy vödör hideg víz. A legnagyobb fiú felmászott a fatartó tetejére egy vödör vízzel, és lassan, óvatosan leszedte a cserepeket pont a fejem felett. Így nem úsztam meg én sem” – idézte vissza emlékeit a húsvéti locsolkodásokról.
he, Felvidék.ma
Fotó: illusztráció
{iarelatednews articleid=”45304,45289″}
