Jakubecz Mártának 2007-ben, Isten állatkái címmel jelent meg egy kötetben „Cincogi-trilógiájának” első két része (A jóság felfedezése, Örömnapok), Cincogi és cimborái viselt dolgairól: kedves, izgalmas, tanulságos kalandjairól, emberek és állatkák egybetűnő, egybe álmodott történeteiről.
S nemrég látott napvilágot a trilógia harmadik darabja – árulkodó, mesés és reménnyel teli címmel: Cincogi fényre vár. Hogy milyen fényre vár Cincogi, az egértanító, azt később áruljuk el, de azt már most leszögezhetjük: Jakubecz Márta új könyve tele van fénnyel: a remény és a hit, az öröm és az önzetlenség, a játék és a vidámság, a barátság és a szabadság, egyszóval a lélek megtisztító Fényével.
Az Isten állatkái megjelenésének alkalmából e sorok szerzője az alábbi méltatást írta: „»Hadd keresselek téged, Uram, híván téged; hadd hívjalak, hívén tebenned: mert hirdettek nekünk téged« – másfél ezer éve vetette papírra e szavakat Szent Ágoston, keresvén az Urat, akit hirdettek neki elődei. Az elmúlt évszázadok mit sem változtattak Szent Ágoston kijelentésének lényegén: a mindenkori ember keresi az Urat, akit hirdettek-hirdetnek neki. Jakubecz Márta is ezt teszi e könyvében: hirdeti az Urat, ez esetben a gyerekeknek, éppen ezért rendhagyó módon – lebilincselő, vidám állatmeséken keresztül, észrevétlenül elrejtve bennük az »örömnapokat«, az ezeréves egyházi ünnepeket, a templomi szertartások fennköltségét, a liturgikus színek szimbolikáját, a vallásos népénekeket, a templomok berendezésének jelképeit, a hit titkait.
A humorral átszőtt, gazdag cselekményű, tanító állatmeséket közreadó könyv egyrészt ajánlható otthoni olvasásra gyerekeknek, másrészt – a hitoktatás folyamatába beépítve – felhasználható a tanórákon kiegészítő anyagként.”
Most szóról szóra ugyanezt mondhatnánk el a mostani Jakubecz-kötetről is: a szépen illusztrált tizennégy „mesében” együtt kalandozhatnak és okulhatnak kicsik és nagyok Cincogi csodaegérrel és barátnőjével, Cinkával, Szorgos hangyával, Katinka katicabogárral, Tekercs csigával, Zsenge pacsirtával, Csenge fülemülével, Szarvas bogival, Brekil levelibékával, Fürge gyíkkal, Morgó medveúrfival és Falánk farkassal, na meg az ő gyerek- és felnőtt emberbarátaikkal. A kiváló jellemábrázolásokkal teli és történetekben elmerülve játékos-komolyan, észrevétlenül és könnyedén ismerkedhetünk meg a szentségekkel, melyekben emberek és állatok – templomban, plébánián, erdei iskolában – Istennel találkoznak; Istennel, aki gazdag életet, szárnyalást, éneket ad szeretett állatkáinak – másként miért is teremtette volna őket!?
Cincogi és Szorgos segítségével az erdei iskola tanulói fokozatosan megismerkednek az újabb és újabb keresztény szertartások jelképeivel. Megtudják, hogy az örökmécs Isten állandó templomi jelenlétére utal, a húsvéti gyertya Krisztus fényének a tükre, a megkeresztelt újszülött fehér ingecskéje a lélek tisztaságát mutatja, a keresztelés pedig azt, hogy a kisded Isten gyermekévé lesz; a bérmálás szentsége alkalmából a gyerekek megkapják a Lélek megerősítő ajándékait, melytől új emberré, Isten tanúivá válnak.
Az Úr azáltal is kifejezi az állatok iránti szeretetét, hogy az emberek között élhetnek, s a szépség és a jóság éppúgy nyomot hagy bennük, mint az emberekben; az állatkák megsejtik, milyen szép (lehet) az emberek, esetünkben a keresztény, Istenben hívő emberek világa: ahol több a Fény az emberekben, ott az állatok is jobban érzik magukat. Cincogi és cimborái például az úrnapi körmenetben is gyönyörködnek, miután az írónő megindító mondatokkal festi le az ünnepet: „A körmenet igen színes és érdekes volt. Elöl magasra emelve Péter vitte a keresztet. Utána a kisiskolás hittanosok mentek kettesével felsorakozva. Őket követték a szobrokat és a zászlókat vivő fiatalok, s aztán egy gyönyörű Mária-szobor következett, melyhez fehér szalagok voltak erősítve. Minden szalag végét egy-egy fiatal lány tartotta. Az elsőáldozási ruhában pompázó kislányok rózsaszirmokat hintettek László atya elé, aki az Oltáriszentséget vitte. A plébános után az énekesek és a hívek vonultak. Az egész menet négy oltárhoz járult, ezek az utca különböző pontjain voltak felállítva.”
Az emberi tulajdonságokkal – is – felruházott állatkák szép lassan nagyon sok emberi tapasztalatra tesznek szert, miközben ráéreznek az emberi – és isteni – megbocsátás erejére, továbbá arra, hogy az igaz barát együtt örül a másikkal, megsejtve a hitben rejtező gyógyító erőket, azt, hogy a tettekben testet öltő jóság kiváltotta öröm láttán Isten arra gondol, nemhiába teremtett állatokat a földre.
Mi több: az állatok is megtapasztalják az egyik legszebb érzést, a szerelmet! Az erdei iskola templomi esküvőre készülő állatkái pompás ruhákba öltöznek: Katinka – mindenki ámulatára – narancsszínű korcos szárnyát szoknyát vesz fel, Fürge, a kicsi gyík olajzöld felsőt sárga nyakkendővel; a madarak tarka kendővel takarják le hátukat, Tekercs, az éti csiga, cifra takaró mellett dönt. S miután az oltár előtt ősi magyar szokás szerint esküvel is megerősítik az ifjú pár egybekelését, s az idősebbek a fiatalkorukra, az ifjak a jövőjükre gondolnak, Cinkának az jár a fejében, szereti-e őt Cincogi: „Cincogi félszemmel szintén Cinkát figyelte. Milyen édes, ahogy a menyasszonyban gyönyörködik! Még a száját is nyitva felejtette. Szemei tágra nyitva, tekintetéből csak úgy árad a fény. Vágytól csillogó szemei elárulják, hogy ő is szívesen hófehér ruhába bújna, ő is elvállalná a szerelmes asszony szerepét. S lám, most tekintetük összekapcsolódott! Cincogi szívét úgy járta át a szerelem, miként a kályha melege a szobát. Egy darabig nem a szertartást, hanem egymást nézték. Megállt az idő. Elfeledkeztek arról, hogy az esküvő kedvéért jöttek ma ide. Egymásba feledkeztek.”
S mind e mögött Isten mosolya rejtőzik – állapítja meg az írónő. Mint ahogy a mögött is, hogy a bajok-gondok leküzdésére az emberi-testvéri összefogás a legjobb megoldás. Példa erre Jakubecz Márta könyvének utolsó fejezete is: a vihar kétszer is lesújt – először az erdei iskolát rongálja meg, másodszor a keresztények lakta falut –, ám a hit, a tisztesség, az önzetlenség mindezt legyőzi, hogy aztán a karácsony előtti adventre készülődhessenek, a könyv címében jelzett Fény eljövetelére: „Advent közelgett. Az erdei iskolában csend honolt. Morgó úrfi téli álmát aludta, a barlangban Falánk farkas vigyázott medvebarátja álmaira. Az apró erdei állatkák a plébánián Szorgos hangya felügyelete alatt László atya vendégszeretetének örvendhettek. Cincogi Cin-cin mamával töltötte a hosszú téli estéket és a fényre várt.
A Fény nemsokára ádventi gyertyákon keresztül üzent a reménykedőknek, jelezve, hogy érdemes várni. A szeretet fényessége legyőzi a sötétséget.”
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
