A Nyelv és Tudomány e héten megjelent cikkében egy olvasói kérdésre reagál, idézem: „Tényleg csak a „mélymagyarok” szeretnék, hogy a szlovákiai magyar településeket magyar nevükön emlegessük?”
Jelentem, én igenis szeretném pedig se „mély” se „magas” magyar nem vagyok. Egyszerűen, jelző nélküli magyar vagyok, aki kisebbségben él, és így az anyaországiaknál jobban megtanulta, hogy igenis nyelvében él a nemzet, mivel a minket asszimilálni akaró hatalom is ezt a „bástyát” támadja a legvehemensebben.
Épp ezért zavar, mikor magyarországi rokonaim, ismerőseim Ipolyság helyett Šahyt mondanak vagy éppen Štúrovónak mondják Párkányt. Ilyenkor az az érzésem, hogy nincsenek tisztában vele, hogy mi itt, Szlovákiában nap, mint nap konfliktusokat is felvállalunk, csak azért, hogy az anyanyelvünket használhassuk. Ezt még részletezni is felesleges, hiszen bármelyikünk kapásból tudná a példákat sorolni.
Erre van az a mondás, hogy Magyarországon könnyű magyarnak lenni – de próbáljon meg valaki Szlovákiában magyarnak maradni!
És ha már témánál vagyunk, akkor folytatom a sort, hogy mi zavar még. Például, hogy magyarországi, magyar tulajdonú cégek, mikor átlépik a magyar-szlovák határt, valahogy „elfelejtenek” magyarul. Tudom, hogy a profit mindenekfelett, de jobban belegondolva, elképzelhetetlennek tartom, hogy például egy francia cég, ha például Belgiumban kezd terjeszkedni, levenné a francia feliratokat.
Nekem még az az eretnek gondolat is megfordult a fejemben -igaz, aztán rögtön elhessegettem magamtól-, hogy neadjisten még szégyellik is magyar származásukat, és így akarnak jó pontokat szerezni a szlovák közönségnél – amelyiket, szerintük zavarná, ha ezt tudná -, hogy látványosan minden közösséget megszakítanak a magyarsággal.
Hát, lelkük rajta. De van számukra egy rossz hírem. Annak, akinek ez igazán számít, pár másodperc alatt kiderítheti, hogy milyen tulajdonú egy adott vállalkozás – és így csak azt érik el, hogy még a magyar közönség szimpátiáját is elveszítik.
Legújabban pedig egy reklámon bosszankodok, ami naponta hangzik el a Pátria Rádióban. Az OTP bank hirdeti benne kedvező hiteleit – és a szlovák nyelv szabályai szerint következetesen „OTP bankának” hívja magát. Nem is tudom, hogy mi ez, egyszerű pongyolaság vagy kóros megfelelni akarás, hogy egy magyaroknak szóló reklámban is a szó szlovák alakját használják.
Persze, azt is tudjuk, hogy Szlovákiában, ha rólunk van szó, egészen furcsa törvények születnek. Hovatovább már azt is szabályozni fogják, hogy egy szövegben hova kerüljenek vesszők – véletlenül se a magyar nyelv szabályai szerint legyenek kitéve.
De térjünk vissza a cikk kiinduló pontjához: a Komárom Komárno dilemmához. Talán nem önhittség a szerző részéről, ha a kérdést olvasva egy, még az első Fico kormány idején írt rövid tárcája ugrott be, amely pont ezt a kérdést tárgyalta. Azt, tudniillik, hogy egy kisebbséget fosszunk meg attól, hogy a saját anyanyelvén használja a neveit, és a nyelve is sorvadásnak indul. Az írás konklúziója az volt, hogy „Nyelvében él a nemzet, és nevei által él a nyelv!”.
Egyébként pedig van egy javaslatom a cikk írójának. Magyar Komáromot nevezzék magyar Komáromnak, szlovák Komáromot meg nevezzék szlovák Komáromnak. Így aztán garantáltan kizárt minden tévedés.
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
