Az utóbbi hetekben egyre gyakrabban lehet hallani, hogy reformokra van szükség. Meg kell reformálni az oktatásügyet, az egészségügyet, a szociális rendszert, a munkahelyteremtésben is reformokra van szükség, az Európai Unió is megérett a reformra, s gyakorlatilag soha semmi nem jó és minden reformra szorul. És persze nem csupán a nagypolitika kedvelt szófordulataiban fordul elő a már-már reklámszlogenként is használható reform kifejezés, hanem kisebb régiók megmondó emberei, vagy éppen szervezetek, cégek is előszeretettel nyúlnak e szó után és nem csupán mondják, hanem valóban várják is a jobbat, a szebbet, de általában a többet a reformoktól. Választások előtt különösen gyakori a reformokban való gondolkodás és azok fennhangon történő hangoztatása, persze minden esetben azzal a céllal, hogy ami eddig nem működött, az ezután működni fog, ami eddig nem volt, az most majd lesz, vagy ami éppen volt, az már nem lesz. Reformokra építenek fel kampányokat, választásokat, reformokat hirdetnek és ígérnek sokan, sok helyen.
Reformtörekvésekről, szükséges újításokról beszélnek az önkormányzati választások kapcsán is, reformötletekről gondolkodnak (vagy nem gondolkodnak, csak beszélnek) pártok és jelöltek, országosan és helyi szinten, falvakban és városokban egyaránt. S jól is van ez így, hiszen szükséges tudni, hogy az a jelölt, akire leadjuk szavazatunkat, miként gondolkodik, milyen elképzelései vannak egy ország, egy nemzet, vagy éppen egy régió kormányzására, igazgatására vonatkozólag. Még akkor is fontos ez, vagyis az adott jelölt irányvonalát, gondolkodását, ez esetben reformtörekvéseit ismerni, ha bizonyított tényként könyvelhető el, hogy a választók nagyobb része pusztán szimpátia alapján, s nem a jelölt rátermettsége, szakmai tudása alapján dönt és szavaz. Még ha a fenti sorokból úgy tűnhet is, hogy értelmetlen reformokról beszélni és azokat véghezvinni, mégis ki kell mondani, hogy fontosak a reformok, az újítások; a kérdés azonban mindig az, hogy azok milyen irányba mutatnak és milyen céllal születnek.
497 évvel ezelőtt Wittenbergben, egy Ágoston-rendi szerzetes, Luther Márton nem készült reformra, sem politikai karrierre, de még csak jelöltje sem akart lenni senkinek, egyszerűen Krisztus egyháza iránti szeretet hajtotta őt akkor, amikor rámutatott egyháza hibáira, hiányosságaira és felmutatta a meglévővel szemben a követendőt, az Isten szerint valót. Nem újat akart, s nem is újat hirdetett, de a régihez, a Szentíráshoz, az alapigazságokhoz visszatérve mégis újat hozott. Nem politikai programként hirdette meg gondolatait, egyszerűen kimondta azt, amit Isten szavából megértett. Így érthető, hogy konfrontálódott, hogy menekülnie kellett, mert az ő reformja nem volt összeegyeztethető az akkori egyház, vagy éppen állami hatalom „reformtörekvéseivel”. Luther és a többi reformátor reformjában visszatért az alaphoz, Jézus Krisztushoz és ezzel újat hozott; és újat hozott a formákban, a keretekben, az istentiszteleti gyakorlatban is. Ebben volt más az ő reformjuk, reformációjuk korunk reformgyakorlatától. Ők tudták, megértették, hogy más alapot senki sem vethet a meglévőn kívül, aki Jézus Krisztus (1Kor 3,11), és ebből adódott, hogy az alapra építés formájában is tudtak újat hozni.
Bár nem lehet összehasonlítani a reformáció reformját korunk reformjaival, a hitújítást, a különböző állami intézményrendszerek megújításával, s erre nincs is szükség. Azonban azt gondolom, hogy a keresztyén embernek mindenkor azt kell megvizsgálnia, hogy mi az alap, ill. ki az alap. Így kell ezt tenni korunk irányvonalainak megvizsgálásakor, vagy éppen a politikai reformok elfogadásakor, vagy elutasításakor. Úgy vélem, hogy emberileg bármilyen jó lehet is valami, szépen kidolgozott, felépített, ha nem áll meg a Biblia alapján, Isten igéjének mérlegén, akkor bár lehet tetszetős, elfogadott, egy idő után megbukik, nem állhat meg. S talán éppen azért van olyan sok bukás, talán éppen azért halmozódnak reformok reformokra, mert az alap, a kiindulópont rossz. Talán ugyancsak ezért buknak el oly sokan, s töretik ketté oly sok emberi élet, lélek, mert az alap rossz. Reformra lenne szükség. Sok-sok szinten. És az alaptól kellene elkezdeni, ahogyan tette azt Luther, meg Kálvin, meg Zwingli, meg a többi reformátor, akiknek élete, tanítása Krisztusra mutatott, akire felépült a reformáció idején és azt követően mind a mai napig sok-sok templom és iskola, és megújult sok-sok emberi élet. Reformok kellenek, de elsődlegesen az életek megreformálására van szükség. Mert akkor talán a politikai reformtörekvések is más irányba mutatnának, s talán a keresztyén ember is könnyebben járulna a szavazóurnákhoz, mert lennének, többen lennének, akik felől remélni lehet, hogy a parlamentben, vagy éppen a helyi önkormányzatban Krisztus ügyét képviselve, nem a tömeg, hanem Isten tetszését elnyerni akarva hoznak döntéseket.
Molnár István, Felvidék.ma