Kassán szegényes ünnepségek zajlottak az 1989-es fordulat évfordulóján. A kommunisták nagy hangon kritizáltak mindent. Néhány tucatnyi ember hallgatta őket ott, ahol egykor „az első munkáselnök”, a részeges Klement Gottwald szobra állt. A szónokok a szociális biztonság hiányát, a szegénységet kifogásolták és az oligarchák világrendjében látták a hibát. Felakasztani, becsukni őket! A családtagjaikkal együtt. – harsogta egyikük. Paška a pozsonyi Al Capone! Szerintük mindent államosítani kell. Az eredmény nem a demokrácia, hanem az oligarchizmus győzelme. Ez egy világrendszer, amely az emberek kifosztására szövetkezett. Ennek tagjai érinthetetlenek. Mindaz, ami Afrikában, Közel-Keleten és Ukrajnában történik, a lelkükön szárad. Ők generálják tudatosan a faji problémákat. Ötvenöt szlovák milliárdost tartunk el. Folytatták vég nélkül kifogásaikat. Majd a Munka Dalával fejezték be ünnepségüket. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy amikor ők voltak hatalmon, ugyanazt tették, mint a kritizált ellenlábasaik. Kommunista bagoly mondta az oligarcha verébnek.
A Kassai őrjárat az önkényuralom ellen rendezvényen vagy 20-30 ember vett részt. Újak csatlakoztak, mások elmentek sörözni. Sokan az akkori események közvetlen résztvevői voltak. Az egyes helyszíneken meg-megálltunk, gyertyát gyújtottunk, emlékeztünk.
Ladislav Rovinský környezetvédő, a Kassai Városszépítő Egyesület elnöke üdvözlése után, a Városi Információs Központ (MIC) kirakatában meg lehetett tekinteni a 25 éves röplapokat és plakátokat, melyeket akkor én gyűjtöttem össze. Egy kicsit felidézték az akkori utca hangulatát.
Majd átmentünk a szemközti saroképülethez, amelynek Fő utcai homlokzatán egy emléktábla hirdeti, itt székelt a Polgári Fórum, majd a Nyilvánosság az Erőszak ellen kassai központja. Ott Lev Bukovský matematikus, a Šafárik Egyetem akkori rektora szólalt fel. A kezdetektől részese volt az eseményeknek és higgadtan igyekezett jó irányba terelni az eseményeket. Elmondta, élete két legfontosabb eseménye 1968 és 1989 volt. Jozef Horváth, aki szintén részese volt az eseményeknek, a színházban dolgozott és a rettenetes hidegre emlékezett, meg arra, ahogy vonultak a főiskolások a Fő utcán.
Mivel sokan legendákat gyártanak, jó lenne, ha az akkori események részesei összejönnének és elmondanák tapasztalataikat. Az emberek elfelejtették mi történt. Buday Ernő elmondta, a város élén akkor az id. Trebuľa állt, aki rögtön intézkedett és lehetővé vált a helyiség használata, mely a művészek kiállítóterme volt. Erre többen megjegezték, bizonyára érezte, a változások elkerülhetetlenek és ezért volt ilyen engedékeny. Süli János, az Óváros egykori polgármestere szerint. 1968-ban olyan eufória volt, mint 1989-ben. Majd a meg nem valósult Alwegről szólt, melyet a Magas Tátrában építettek volna meg. Gyertyagyújtás után az Állami Tudományos Könyvtárhoz, a Forgách-palotához vonultunk, ahol a 89-es emlékműnél álltunk meg és megemlékeztünk arról, hogy az épülettől kicsit feljebb állt a tribün, amelyről szónokoltunk. A palota erkélyéről Vaclav Havel szólt a kassaiakhoz.
Buday Ernő még elmondta, egyik kísérője roma volt, akinek nagyapját útközben meglátogatták a szepességi putriban. Az túrós csuszával kínálta, amit a leendő elnök örömmel elfogyasztott. Peter Béreš mérnök elmondta, negyedszázaddal ezelőtt katonaként szolgált Nagymihályon. Kiosztották nekik az éles lőszert és a belügy által készített filmeket vetítettek arról, milyen rettenetes ellenség Vaclav Havel. Közölték velük, mely kereszteződéseket kell elfoglalniuk és mi lesz a teendő. Az volt a szerencse, hogy Gustáv Husák államfő, a hadsereg főparancsnoka rendelkezett annyi józan belátással, hogy a hadsereget nem vetették be. Egymás között ezek a fiatal, 18-19 éves fiúk beszélgettek, mit csináljanak, ha bevetnék őket. Ahogy elhangzott, a Népi Milícia és a rendőrség is készült a bevetésre. Egy fiatal hölgy elmondta, akkor orvostanhallgató volt. Belevetették magukat az eseményekbe, habár tudták, ha nem sikerül, akkor tanulmányaiknak befellegzett. Nagyon boldog, hogy sikerült. Most négy gyermek édesanyja.
Ezután megálltunk az egykori szédria, a bíróság épülete előtt. Rovinský egy szöveget ragasztott ki, mely arra emlékeztetett, hogy ebben az épületben számos embert ítéltek el 1948 és 1989 között, akik a az önkényuralom ellenzői voltak. Akkoriban gyorstalpaló tanfolyamokon képezték az ügyvédeket. Sokan az elítéltek közül a hadsereg büntetőszázadaiban (Műszaki Munkazászlóaljak – Pracovné technické prapory, PTP) találták magukat. Ezeknek fekete parolijuk volt. Sokakat ezek közül mindmáig nem kárpótoltak. Nem tudtak érvényt szerezni az igazságnak.
Elhangzott még, hogy az elmúlt 25 év alatt először fordult elő, hogy az államfő meghívta az akkori események résztvevőit és így Peter Neuwirthot Kassáról Andrej Kiska köztársasági elnök fogadta.
Szemközt a Forgách-palotával, az egykori Tuzex épületén az 1968-as áldozatok emléktáblája volt a következő stáció. Egykoron ezen a helyen találkoztak először a szovjet megszállás ellen tiltakozó kassaiak. Az eredeti emléktáblát eltávolították. A normalizáció ideje alatt az agymosás során arról kívántak bennünket meggyőzni – mondta Rovinský -, hogy nem úgy történtek a dolgok, ahogy átéltük. Az innen nem messze álló Nyolcemeletest a szovjet katonák összelőtték. Később az a vicc járta, hogy ezt az épületet a harkályok lyuggatták ki. Jozef Sedlák mérnök kijelentette, hogy az ő generációját a kommunizmus megrontotta, ő a fiatalokban bízik, akik ilyen torzuláson nem estek át.
Onnan tovább mentünk a Vármegyeháza elé, amely 1989 előtt a Kassai Kormányprogram Háza nevet viselte. Akkor a Fő utcát Lenin utcának hívták. Rajta mindmáig éktelenkedik egy emléktábla, mely ezt hirdeti. Rovinský elmondta, itt kezdődött az önkényuralom bevezetése. Ez a program a Szovjetunióra épített, ez készítette elő az 1948-as kommunista hatalomátvételt és az árulókat, kollaboránsokat, németeket és magyarokat büntette. Ezért szégyen, hogy az épületen van ez az emléktábla és az is szégyen, hogy létezik egy Kassai Kormányprogram Lakótelep. Mihamarább meg kellene változtatni a nevét! A bronz emléktáblát leragasztotta. Van Csapájev utcánk is, sőt tegyük hozzá, Bašťovanský utcánk is. Ez az ember tagja volt annak a bizottságnak, amely az 50-es években a tisztogatásokat irányította. Később kegyvesztett lett és félelmében önkezével vetett véget életének.
Az egykori Nemzeti Színház mellett elmenve, a színészekre emlékeztünk, akik huszonöt éve elkezdték a változások követelését.
Az Andrássy-palotával szemben áll egy újságárusbódé, melyen a Hét Tisztességes, Szlovákia Regionális Pártja rasszista plakátjai éktelenkednek. Rovinský tiltakozásunk jeléül leragasztotta néhány plakátjukat. Azt, melyben ingyen repülőjegyet kívánnak adni a Luník IX lakótelepen élő romáknak Brüsszelbe és 10.000 eurót meg azoknak a roma nőknek, akik önként hagyják sterilizáltatni magukat. Itt a résztvevők a párt elnökének, Gürtlernek egyszerre küldtek egy tiltakozó sms-t. Az elnök később csak Rovinskýt hívta föl, majd miután érdeklődött, ingyenes jogi tanácsadást ad-e, a pártelnök megszakította a vonalat.
Arra hívtuk föl a figyelmet, hogy a demokrácia nem olyasmi, hogy ha már egyszer elértük, akkor ülhetünk a babérjainkon. Azért nap, mint nap meg kell küzdenünk. Nem igaz, hogy a fiatalok, akiket a kommunista eszmék nem mételyeztek meg, más ordas eszmék hirdetőivé nem válhatnak. Ennek a pártnak a megnyilvánulásai is ezt támasztják alá.
Utána az Orsolya-apácák rendházánál álltunk meg. Itt egy emléktáblánál gyújtottuk gyertyákat, mely a kommunisták által megkínzott, kivégzett és üldözött áldozatoknak állít emléket. Rovinský idézett Havel egyik beszédéből. „Egyszer tovább leszünk [a magyar változatban: Egyszer győzni fogunk] éneklik a közismert amerikai spirituáléban” – az amerikai polgárjogi aktivisták himnuszát, s We shall overcame-ot Martin Luther King meggyilkolása előtti utolsó prédikációjában idézte – „és én fölteszem a kérdést: Miképp fog országunk kinézni húsz év múlva? Tovább leszünk? Hiszem, hogy igen.
Van abban valami különös, sőt veszélyes, milyen módon virágzik országunk. Nem tanultunk, ismételjük azokat a hibákat, amelyeket mások már rég maguk mögött tudnak. Játszani akarunk, de félünk szabályokat megfogalmazni. A tisztesség fogyatkozik, eluralkodott a lopás, de ha azt mondjuk, hogy lopni nem szabad, az nevetség tárgya. Ám társadalmunk is figyelmen kívül hagyja ezt.
Fokozatosan ez változni fog.
És ehhez már szerencsére nem lesz szükség forradalomra.
2029-ben tovább leszünk.
Az igazságnak és a szeretetnek győznie kell a hazugság és gyűlölet fölött.”
Majd elénekeltünk közösen szlovákul a We shall overcame c. spirituálét.
Ezzel a kassai polgárok maroknyi csoportjának őrjárata, szolgálata véget ért. De helyben tovább folytatódott a kötetlen beszélgetés. Egy fiatalember az egykori csehszlovák és a ruszinok zászlajával tartott az őrjárattal. Kérdésemre elmondta, azért tüntet, mert Ukrajnában nem akarják elismerni a ruszinokat.
1989 után sok minden másképp alakult, mint jogosan elvártuk. Sokan csalódtak, de passzívan szemlélik a fejleményeket, pedig akkor, abban a pillanatban megmutatkozott, milyen ereje van az összefogásnak. Sajnos, nem elég egyszer, hanem állandóan össze kell fogni, hogy befolyásolni tudjuk az eseményeket. Ez időigényes foglalatosság és némi intellektust is megkíván.
További képek az őrjáratról megtekinthető a Képgalériában ITT>>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”50063″}
