Ausztriában új muszlim-törvényt fogadtak el, amely még a monarchiabeli törvényt hivatott helyettesíteni, az új helyzethez mérten. Nem meglepő, hogy kapásból rasszistának meg kirekesztőnek minősítették, meg hogy hasonló másutt nincs, stb. Pedig a túlnyomóan katolikus Ausztria csak védekezni kíván a szélsőséges iszlám hatások ellen – ezen jogot valahogy nem tartják a kritikus elmék elég fontosnak. Az úgynevezett korlátlan szabadság, amely lehetővé teszi a szélsőségeket is, a liberalizmus kátéja szerint nyilván fontosabb… Ezek a szabadságharcosok azt sem veszik figyelembe, hogy például Nagy Britanniában a muszlim lakosok magas hányada megérti a párizsi „vicclap” elleni merénylők motivációját (s ez már az egyetértés tőszomszédságában van). Márpedig ez nem vicc, ez túl komoly, ez szó szerint élet-halál kérdése.
Talán nem véletlen, hogy a másság ilyen pozitív beállítása elsősorban ott „érvényesül” (idézőjelben, mert sokkal inkább aktuális divat, trend kérdése ez), ahol politikai tőkét lehet ebből kovácsolni. Ez még a cigányok esetében is így van (akiket előszeretettel romáknak neveznek, holott a kettő nem ugyanaz) – de persze nem a szeretet és megértés jegyében, hanem mert jópofa, s ilyen ürüggyel bárki támadható, aki roma helyett cigányt emleget, függetlenül attól, milyen összefüggésben. A nemzetiségi kérdésben ez már nem érvényesül (a köztudatban a cigányok nem nemzetiségként szerepelnek!), mert magyarokat védeni nem divat, nem is jutányos, azzal csak ellenszenvet lehet kiváltani. A hősies jogvédőknek vajon miért nem tűnt föl az ilyen – egyébként rendkívül föltűnő – szelektív tolerancia?
Mindez egy dolog. A másik az úgynevezett „szlovák honvédők” (jobb híján így lehet lefordítani a „slovenskí branci” kifejezést, mivel a haza védelmével indokolják tevékenységüket). Aki elolvasta, saját bevallásuk szerint mi fán termett ez a szélsőséges félkatonai (és egyre jobban terjedő) szervezet, azt bizony a hideg rázza ki, de alaposan. Az a tömény gyűlölet minden ellen, ami nem szlovák, s ami álláspontjukat jellemzi, szinte egyedülálló. A szomszédokból egyik sem jó, persze nem azonos szinten, mert – nem meglepően – a magyarok a legutálatosabbak (elnyomók, irredenták, fasiszták stb.). Na és nem kell nekik az Európai Unió, sem a NATO, csak az oroszok. Ez a sajátos – szintén szelektív – szlavofilizmus a mai ukrajnai események mentén eléggé visszataszítóan hat. A költő Ján Kollárt idézik: „nechte cizích, mluvte vlastní řečí” (= hagyjátok az idegeneket, saját nyelveteken beszéljetek) írja egyik versében, majd a Slávy dcéra (A dicsőség lánya) elő énekében arra hívja föl az olvasó figyelmét, hogy a Tátrára szegezze tekintetét, vagy ami még jobb, a hatalmas tölgyfára, ami alatt az orosz birodalmat érti. Nos ezek a hazafiak hatástalanított (!) fegyverekkel gyakorlatoznak, harci sportot űznek, egyenruhában mászkálnak az erdőben és a hazafiasság dicső köntösében, miközben Putyint csodálják, a legfontosabb motiváció pedig a magyar gyűlölet a történelem teljes elferdítése alapján. Ha valaki azt gondolja, ez nem lényeges és nem veszélyes, az nagyot téved.
Persze eszébe jut az embernek, vajon ki és mi inspirálta ezeket a hősies, önszorgalomból hazájukat védő hazafiakat. Mintha a miniszterelnök átlátszó Janus-arcú kijelentéseit, nem kevésbé a Szlovák Nemzeti Párt fölfogását – bár annak jóval durvább és gyűlölködőbb formájában – ismernénk föl. Elsősorban azonban a szlovákok saját történelmükkel való tisztázatlan viszonyát. Pedig volna mivel dicsekedni: egy Anton Bernolák, vagy Ján Hollý sokkal pozitívabb személyiségek voltak, mint J. Kollár.
Végül pedig pont az i-re. Azt olvasom az újságban, hogy egy ilyen „szlovák honvéd” az orosz szakadárok oldalán harcol Ukrajnában (hogy ott miféle hazát és kinek a hazáját védi, azt tőle kéne megkérdezni). Jó, hogy megtanult bánni a hatástalanított fegyverrel. Milyen hősies, hogy elmegy gyilkolni embereket, akikhez semmi köze! Ráadásul olyan fegyveresek oldalán, akik nem is tudom, különböznek-e az iszlám fegyveresektől. Külsőségekben nyilván akad eltérés, de a lényeget illetően alig. Ha pedig majd hazajön a harcedzett hős, ismét békés polgár lesz? Milyen üzenettel fog visszajönni?
A sajtó álságosan fölhördül, ha az arabok vagy mohamedánok bármilyen diszkriminációját véli fölfedezni (az jól eladható), ugyanakkor „Charlie vagyok”, szajkózzák. De ha mi magyar föliratokat kívánunk, magyar iskolát, a kisiskolát beleszámítva, magyar püspököt, kettős állampolgárságot, ne adj isten bármiféle autonómiát, egész Szlovákia fölhördül. Ezeket a „szlovák honvédőket” pedig meg fogják tapsolni, mert jó szlovákok és követni való hazafiak? Eszébe jutott már egyáltalán valakinek, miféle műveltséggel, családi háttérrel, érzelmi világgal rendelkező egyéneket lehet az ilyenre verbuválni? Emberségre vajon miért nem tanítanak az iskolában? Például a „szlovák honvédők” által kultivált történelem helyett.
Aich Péter, Felvidék.ma