Petőfi Sándor, a magyar szabadságharc költője a maga korában nem tudhatta, hogy a szabadságharc által megihletett gondolatai, mint az egyetemes költészetben megannyi nagyságnál, örök érvényűek lesznek.
Nemcsak saját végzetét jósolta meg, foglalta versbe, de gondolataiban olyan témákat is felszínre hozott, aminek mondanivalója ma is időszerű. Európa csendes, újra csendes című versének végkicsengése soha nem látott módon mutat rá, vajon az európai nemzetek ma szabadságban, jólétben, vagy kiszolgáltatottságban élnek-e, és a látszólagos függetlenségük és önállóságuk, valójában mennyiben igaz.
Vajon a szabadság mérhető –e a HDP, vagy a versenyképesség növekedésével? Naponta tapasztaljuk az Európai Bizottság által alkalmazott kettős mércéket. Ami kötelező a Közép –európai tagállamokra, az miért nem kötelező a régebben csatlakozott tagokra? Két világháború sem tanított meg bennünket arra, hogy az emberi nyomort , emberi nyomorral nem lehet felszámolni, és a határok ide-oda tologatásával nem lehet valódi békét teremteni. Európa nem tanul a saját történelméből, hiszen a határainál ismét háború dúl ,méghozzá nem is akármilyen.
Talán a balkáni testvérháborúhoz hasonlítható leginkább, melyet a kényelmes foteljeinkből néztünk szinte végig a televíziók előtt a fűtött szobáinkban.Az Európai Uniós vezetőink pedig vagy vakok, vagy annyira a világuralomra törő gazdasági hatalmak befolyása alatt vannak, hogy nem akarják látni valójában mi is történik.Mert ha semmibe vesszük a népek önrendelkezési igényét, márpedig Ukrajnában ennek vagyunk ma a szemtanúi, akkor hogyan akarunk valódi demokráciáról beszélni, valódi demokráciát építeni Európában? Hacsak éppen nem arról van szó, hogy a jelenlegi európai belső határok sem a népek önrendelkezési joga alapján működnek, és jöttek létre. Most mégis másfajta háborúkról akarok beszélni. Azokról, amelyeket nem fegyverekkel vívnak.
Ezek a háborúk sokkal alattomosabbak, mert nincs füstjük, nem égnek le falvak, városok, házak benne. Nem szakadnak le karok és lábak. De ezeket a háborúkat is emberek, népek, nemzetek ellen vívják. Szobrok, zászlók, nyelvek, hagyományok, iskolák, székely kapuk és utca névtáblák ellen. Az emberi lélek ellen. És ebben is meg lehet nyomorodni. Ez a harc folyik most. A nyomorúság háborúja. Egész belső Európában. És mindenki úgy tesz, mintha nem így lenne. A politikusok homokba dugják a fejüket. Nem látnak, nem hallanak, és nem beszélnek. Milyen szegény és esetlen lehet az az ország, az a politika, amely fél, megijed, megretten egy zászlótól,himnusztól vagy egy szobortól?
Aki fél a kimondott szótól, az elénekelt énektől, a megült ünneptől, a halottakra, emlékművekre tett koszorúktól. Milyen esendő az a nemzet, mely nem enged maga mellé ülni olyan népeket, nemzeteket, melyek egy országban, együtt élnek vele? Mégis így van. Naponta szembesülünk vele. Ez hiányzik Európából. Ami nem vesz el az enyémből, sőt, hozzátesz, gazdagítja azt, azzal én is több leszek. Ami megfér az enyém mellett egy utca névtáblán, egy útjelző táblán, egy vasútállomáson egy buszmegállóban, azzal az enyém is több, gazdagabb, sokrétűbb, átláthatóbb, hatékonyabb lesz. Még sincs így. Hová vezet ez az út? Úgy gondolom sehová, de leginkább Európába nem, már ha tudjuk értelmezni manapság mi az az Európába vezető út. Egyáltalán merre tart Európa?
Ha a székely zászló, a marosvásárhelyi egyetem, az aradi 13 meggyalázott emlékműve, a kolozsvári helységnévtábla, Malina Hedvig , a vasúti kétnyelvűség, a szlovák állampolgárság elvesztése de egyáltalán a kisebbségi létben élők önrendelkezési igénye nem Európai ügy, akkor milyen? Vajon a tibeti függetlenséget támogató zászlófelvonás mivel magasztosabb cél, mint a székely zászló kitűzése? Nyilvánvalóan azért mert messzebb van tőlünk és éppen egybeesik a Kína ellenes, és Amerika barát politikával. Előbbivel nem, utóbbival lehet jó pontokat szerezni a tengeren túl.
Miközben Európát teletömik amerikai fegyverekkel és Közép -Európa feltörekvő, vagy felzárkózni kívánó gazdaságát teljesen ellehetetlenítik az Oroszország elleni szankciókkal, addig tengerentúli barátaink pénztárcája dagad, kiexportálják a háború veszélyét ismét Európába , majd egy svédcsavarral a szabad kereskedelmi megállapodás aljas csapdájában elárasztják az európai piacot génmanipulált amerikai mezőgazdasági termékekkel, amit abból a pénzből tesznek versenyképesebbé, amit tőlünk kapnak az amerikai rakétavédelmi és egyéb , függetlenségünket aláásó fegyverkezési célokat szolgáló rendszerekért.
Messze jutottunk a lánglelkű költőnktől, az 1848-49-es szabadságharc eszméjétől, mégis ezekben a gondolatokban ott érződik a Petőfi által is hőn áhított világszabadság vágya, féltése. Mert a kérdés mostanában már nem az, hogy rabok legyünk vagy szabadok, hiszen ezt a globális világot eltervező hatalmi rendszerek már beárazták, hogy szakszerű legyek. A kérdés ma már sokkal inkább az, hogy lehet e majd valaha világszabadság világ nélkül?
Hrubík Béla, Felvidék.ma