Ahhoz, hogy egy település jelenlegi sorsának alakulását, pillanatnyi helyzetét jobban megértsük, mélyebbre kell ásnunk. Ismernünk kell az adott közösség lélektanát, demográfiáját, a változások okait s a történelmi sorsfordulók lecsapódásait. Így van ez természetesen a Bars és Hont határán települt Borival, melyet egykor a lakosság társadalmi rétegzettsége alapján Nemesborinak is neveztek. Mi most nem tekintünk vissza a több évszázados előzményekre. Megtettük ezt a 2009-ben megjelent falumonográfiánkban (Nemesbori sorsfordulói. Örhely a történelem sodrában. Madách-Posonium), bár a kötet talán alacsony példányszámánál fogva sem jutott el a szélesebb olvasóközénségig, érdeklődőkig. Mostani vizsgálódásunk tárgya csupán a néhány évszázadot kitevő időszak Borit is érintő eseménysora.
Az 1850. évi országos összeírás adatait ifj. Palugyay Imre közölte, s mint ebből kiderül, a községben a XIX. század 
közepén mindössze 329 lakos élt. Ebből katolikus volt 129, evangélikus 14, református pedig 170. Magyarnak tüntettek fel 313 polgárt, zsidónak pedig 6 lakost. (1854: 659)
Az 1890-es népszámlálás adatait Pongrácz Elemér Almanachjában olvashatjuk. Ekkor a lakók száma 375-re emelkedett; közülük 286 magyarnak, 12 németnek, 77 pedig szlováknak vallotta magát. A római katolikusok száma 120, az evangélikusoké 36, a reformátusoké 204, a zsidóké pedig 15 volt. (1893: 84– 85)
Különösen alakult és módosult a nyelvhatáron s a felekezetileg vegyes területen megbúvó kisnemesi falu nemzetiségi összetétele a történelem folyamán. Erről Kőrössy József írt figyelemkeltően a XIX. század végén, így összegezve következtetéseit: „Igen változatos és megörökítésre méltó Bori nemzetiségi hányattatása. A református 
Bori a XVII. században, éppúgy, mint Varsány, közbirtokosok és nagyrészt előkelő nemesi családok, valamint kiváltságos alsó nemesség tulajdona és tisztán magyar falu volt. Midőn Körmendy reform. esperes 1687-ben a gályarabságból hazakerült, a kis Bori hítta meg lelkésznek. Az 1749. évből fönnmaradt akta szerint számos tanú igazolja, miszerint itt előbb soha más, mint református ember nem lakott. Az evangélikusok üldözése után Bori volt egyike azon hét református gyülekezetnek, mely 1733-ban Hont megyében még fönnállt. Később azonban a magyar református elem vegyes házasságok és kivándorlások következtében igen elgyengülvén, a református gyülekezetet már végfölosztás fenyegette. Egy 1797. évbeli ref. egyházi vizsgálat egyebet nyomorúságnál nem talál. A magyar elemnek e körülményből megállapítható fogyásával és hanyatlásával összevág, ha a múlt század végéről rendelkezésre álló statisztikai források Borit összhangzólag már tót községnek nevezik. Dűlői azonban ez időben is mind megtartották magyar neveiket. (Így a falu egyik részének neve Árnyék, a másiké Mogyorós. Dűlőnevek: Nyolcházhely, Csont-árka, Kényesi-irtás (előbb Galambos irtása), Nyitvánok, Ereszkedő 
dűlő stb.) Századunk negyedik tizedében Bori megint magyar falu gyanánt tűnik föl; 1850-ben még az akkori absolut kormány összeírása is tiszta magyarnak ismeri el, 319 lakó közt 313 magyart és 6 zsidót találván. Evvel szemben Bori jelenlegi állapota, mely szerint csak háromnegyed részben magyar, esetleg figyelmet érdemlő hanyatlást jelenthetne. A tót elem szaporodása különben csakis a cselédség hullámzásából ered: Bori állandó lakossága magyarnak mondható.” (1898:31)
Körössy fent idézett soraihoz s az eddig közölt statisztikai hivatkozásokhoz csak annyit fűznénk itt hozzá, hogy a nemzetiségi-vallási számadatokkal, statisztikákkal mindig óvatosan és körültekintően kell bánni. Mert mint ahogyan például nem mondhatjuk ki kategorikusan, hogy Bori a XVIII. század végén tót falu volt, azt sem állíthatjuk, hogy az 1700-as évek elején-közepén Borit nem lakta volna más, mint református és magyar lakosság. Ahogyan az sem igen hihető, hogy az 1850-es összeírás csak 313 magyart és 6 zsidót talált volna itt. A statisztika ilyen-olyan alakulása sok mindentől függött, és nem mindig tükrözte a valóságot. Hisz különböző korokban, különböző helyzetekben rengeteg minden 
befolyásolta a hiteles adatközlést: a vallási villongások, a birtokviszonyok alakulása, a társadalmi rétegezettség, a politikai befolyás stb. S ezeket mind-mind figyelembe kell vennünk, s csak azután bocsátkozhatunk valamilyen – nem mindig messzemenő – következtetés levonására. Ennek szellemében vizsgáljuk mi is tovább az újabb népszámlálási és statisztikai adatokat.
A Borovszky Samu szerkesztette 1906-os vármegye-monográfiában Bori magyar kisközségként szerepel 73 házzal, 383 ev. ref. lakossal (31). Ez az adat sem állja meg helyét, hisz néhány év múlva az 1910-es népszámlálás a falu 362 lakójából már csak 312-t, azaz az összlakosság 86 %-át találta magyarnak, 50-en pedig szlováknak vallották magukat. Az utóbbiak biztosan nem voltak reformátusok, amit a népszámlálás vallási hovatartozást vizsgáló adatai is megerősítenek. Eszerint a lakók közül 111 katolikus, 222 református, 24 evangélikus, 5 pedig zsidó volt (http://adatbazis. mtaki. com).
Az 1930-as összeírás szerint a lakók száma 463, ebből 370 a magyar, 67 a szlovák; 262 református vallású, 164
római katolikus, 33 evangélikus, 2 zsidó, 2 pedig egyéb felekezetű. A visszacsatolás után is módosult a falu nemzetiségi-vallási képe. A 427 itteni lakóból 180 római katolikus, 2 görög katolikus, 205 református, 39 evangélikus, 1 zsidó vallású volt. A település 95 %-a magyarnak, 4 %-a pedig szlováknak vallotta magát. Ehhez nyilván hozzájárult, hogy néhány szlovák elköltözött innen, a cselédség itt maradt része pedig származása ellenére is magyarnak vallotta magát.
Jelentős változásokra került sor az 1945–1950 közti időszakban. A magyarság helyzetéből, szemszögéből vizsgálva a dolgokat, ez a megaláztatás, a földönfutóvá válás korszaka, amikor az emberek egy részét elüldözték szülőföldjéről: sokakat Csehországba deportáltak vagy munkára kényszerítettek oda, később pedig még több magyart az anyaországba telepítettek. Ez teljesen megváltoztatta az egyes települések etnikai képét, köztük Boriét is. Nem kerülte el a község sem a csehországi, sem pedig a magyarországi deportálást-kényszermunkát, illetve kitelepítést sem. Mintegy 116 személy kényszerült faluja elhagyására 1947. május 17-én s ezt követően. Elsősorban a református vallású magyar polgárokat telepítették át, mintegy egynegyedét a község lakosságának. Helyükbe magyarországi és szlovákiai szlovákok települtek. Megváltozott hát a falu névanyaga, etnikai képe, nyelvi-vallási összetétele. Erről egy külön fejezetben szólunk majd részletesebben.
Csáky Károly, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51868,51683,51681″}
