Szesztay Ádám főkonzul fél éve tölti be hivatalát. Ebből az alkalomból beszélgettünk, és a beszélgetés során kitértünk a főkonzulátus további terveire, így egy kelet-szlovákiai magyar kulturális terv kidolgozására is.
Ennek a félévének utolsó hetére esett a Nemzeti Összetartozás Napja, június 4. Egy diplomata, aki részben együtt él az itteni magyar közösségekkel, milyen benyomásokat szerez a Nemzeti Összetartozás Napjával kapcsolatos felvidéki rendezvényeken?
Felemelő, méltóságteljes és derűlátást sugárzó eseményeken lehettem jelen. Sokszor került szóba az Országgyűlés öt évvel ezelőtti döntése arról, hogy június 4-ét az Összetartozás Napjává nyilvánították. Sok elismerést kaptam az anyaország címére, de négyszemközti beszélgetésekben – sőt egy alkalommal ünnepi beszéd kertében – szemrehányást is, amiért a történelmi Magyarországot feldaraboló békeszerződés évfordulóján a nemzeti összetartozás értékére és nemzetünknek ezen a téren elért teljesítményeire kívánjuk felhívni a figyelmet.
A szemrehányásokra mi a válasz?
A Trianon óta élt nemzedékek páratlan teljesítményt nyújtottak az identitás és a nemzeti összetartozás megőrzése és megélése terén, úgyhogy igenis van mit ünnepelnünk ezen a napon. Magyarország számára fontos, hogy ezeket a teljesítményeket tudatosítsuk, mert nem egy megtört és elkeseredett, hanem egy önbizalommal teli és bizakodó nemzet anyaországa szeretnénk lenni. Fontos, hogy ezekről a kérdésekről párbeszédet folytassunk.
Az elröppent félév nem hosszú idő, de ennyi alatt már meg lehet részben ismerni a kelet-felvidéki magyarság életét. Van okunk „bizakodó nemzetnek” lenni?
Nagyon is! Miközben távol áll tőlem, hogy alábecsüljem az itteni magyarság gondjait, aközben az is igaz, hogy számtalan olyan embert ismertem meg, köztük kitűnő fiatalokat is, akik elkötelezetten és szakszerűen állnak hozzá a problémákhoz. És ami talán még fontosabb ok a bizakodásra: az anyaország helyzete. Magyarország elképesztően nehéz helyzetből mára Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országává erősödött, méghozzá nagyon gyorsan, mintegy fél évtized alatt. Ez nem rossz háttér a szlovákiai magyar közösség számára. Megítélésem szerint ma a magyar-magyar együttműködés legfontosabb kérdése, hogy a szlovákiai és azon belül a kelet-szlovákiai magyarság hogyan tehető a magyarországi társadalmi-gazdasági felemelkedés haszonélvezőjévé.
Vonhatunk már egy mérleget? Mit sikerült elérni fél év alatt?
Mármint ezen a téren? Én legfontosabbnak azt tartom, hogy a kelet-szlovákiai magyarokkal közösen kitaláltuk a Keleti Határvidék Programot, amelynek célja a határrégiókban való minőségi munkahelyteremtés felgyorsítása, és megkezdtük ennek megvalósítását. Ennek részeként a putnoki Gömör Expót olyan rendezvénnyé tettük, amely alkalmas Gömör gazdasági vonzerejének a munkahelyteremtő tőke irányában való felkínálására. Ezt fejlesztjük tovább jövő év májusáig. Hasonló tervek kidolgozásába fogtunk Bodrogköz és Abaúj vonatkozásában is. Másrészt magyar vásárt rendeztünk Kassán és Eperjesen, tehát régiónk legnagyobb felvevőpiacain, úgy, hogy a határ mindkét oldalának magyar őstermelői és kézművesei bemutatkozhassanak a kassai vásárlóknak, illetve a nyírségiek az eperjesieknek. Megragadom az alkalmat, hogy ezúton is köszönetet mondjak mindazoknak, akik ebben együttműködtek velünk.
Fél éve a gazdasági együttműködés erősítése csak az egyik volt a prioritások közül.
Így van, bár az is igaz, hogy első helyen említettem. A másik két prioritás a magyarok identitásőrzésének segítése, illetve a magyar-szlovák párbeszéd elősegítése.
Ezekről kevesebbet hallunk.
Azért szerintem a március 15-i rajzpályázatunkról, amelyet több itteni magyar szervezettel közösen rendeztünk, lehetett ezt-azt hallani. A pályázat kifejezetten azt célozta meg, hogy a magyar diákok tudatosítsák személyes viszonyukat nemzeti ünnepünkhöz. Talán kevésbé ismert, de én lényegesnek tartom a budapesti Szent Imre templom énekkarának fellépést az eperjesi Szent István templomban, amely nagyon szép magyar-szlovák közös rendezvény volt. És akkor még nem beszéltünk az Országgyűlés Külügyi Bizottsága elnökének, Németh Zsoltnak Eperjesen tett látogatásáról, amelyet nyugodtan nevezhetünk a magyar-szlovák politikai és gazdasági párbeszéd kiemelkedő eseményének. Ugyanakkor tény, hogy az identitásőrzéssel és a magyar-szlovák párbeszéddel kapcsolatos „zászlóshajó-tervünk”, egy kelet-szlovákiai magyar kulturális együttműködési terv kialakításának megkezdése még várat magára.
Mikor tudhatunk meg valamit erről?
SzA: Nagy vonalakban beszélhetünk róla már most is, de a részletekről ősszel szeretném tájékoztatni a nyilvánosságot. Az ötlet lényege, hogy egyesítsük egy jól áttekinthető és jól kommunikálható éves tervbe mindazt, amiben 2016 folyamán kelet-szlovákiai magyar szervezetek és a főkonzulátus kulturális téren együtt akar működni, és ebből a tervből összefogással minél többet valósítsunk meg, illetve az egész tervet együtt láttassuk mind az itteni magyarság, mind az anyaország, de nem kevésbé a szlovák lakosság körében. Tegyük világossá, hogy nemcsak sok kisebb-nagyobb magyar kulturális kezdeményezés létezik, hanem a kelet-szlovákiai magyarság egészében olyan kulturális értéket képvisel, amely hozzáadott érték nemcsak a szlovákiai magyar közösség teljessége számára, hanem az egyetemes magyar kulturális élet és a teljes szlovákiai kulturális élet számára is.
Hogy fog a sok kisebb-nagyobb kezdeményezés egy nagy tervvé összeállni?
Arra kérjük mindazokat, akik szeretnének velünk kulturális téren együttműködni, hogy 2016-ra vonatkozó terveiket előre jelezzék: azt is, amit évek óta tesznek, és jövőre folytatni óhajtják, egyben szeretnék, ha valamilyen részt vállalnánk belőle, például védnökként, vagy más módon, illetve azt is, ha új dolgot akarnak létrehozni, akár programot, akár kulturális célú építkezést, tehát amit fejlesztésnek nevezhetünk. Mindezt összegyűjtjük egy adatbázisba, ami maga az együttműködési terv. Ennek alapján kialakítjuk az együttműködésnek azokat a formáit, fórumait, amelyek a terv megvalósítását szolgáló összefogást lehetővé teszik.
Az világos, hogy ez hogyan kapcsolódik az identitásőrzéshez, de hogyan kapcsolódik a magyar-szlovák párbeszédhez?
Minden, ami a magyar kultúrával kapcsolatban történik Szlovákiában, az információt ad rólunk a szlovák többség számára. Vannak olyan események, amelyek kifejezetten ezt a célt szolgálják. Ilyen minden olyan program, amelyet szlovák partnerekkel közösen szervez valaki. De amikor saját kulturális igényeink érdekében, hogy úgy mondjam, „egymás közt” teszünk valamit: rendezvényeket szervezünk, intézményeket működtetünk, épületeket emelünk, az is a többségi nemzet szeme láttára történik, és alakítja rólunk alkotott általános benyomását. Ugyanezt mondhatjuk az olyan kulturális megmozdulásokról is, amelyekre legalább annyi magyarországi vendég látogat el, mint helyi. Ilyen például a kassai Rákóczi-kultusz, amely nem kizárólag az itteni magyarok számára nyújt valamit, hanem az egész Kárpát-medence magyarságának. Hogy mindezt hogyan prezentáljuk, az akkor is rólunk ad képet a többségi nemzet számára, ha nem ez a kifejezett célunk vele. Ha sikeresek leszünk, akkor mindezzel esélyt kínálhatunk egy velünk ezer szálon kapcsolatban álló nemzetnek, a szlovák társadalomnak, hogy jobban megértsenek minket, és tudjanak építeni arra a partnerségre, amelyet kínálunk nekik.
Tehát a kulturális együttműködési terv három célközönségre összpontosít: szlovákiai magyarok, Kárpát-medencei magyarság, szlovákok?
Igen, ez így pontos megfogalmazás, és ezt kulturális életünk promóciója során nem árt tudatosítani. A szlovákiai magyarok kulturális életének figyelemmel kísérése, támogatása, a benne való részvétel az anyaország részéről lényegében kulturális nemzetpolitika. Az egész magyarság kiemelt figyelmét élvező értékek ápolása viszont inkább nevezhető a magyar kulturális politika határon átnyúló dimenziójának. Ami pedig a többségi nemzettel való kulturális párbeszédet illeti, az lényegében a klasszikus értelemben vett kulturális diplomácia. Ezek persze olyan funkciók, amelyek nem választhatók szét egymástól: sokszor egyetlen rendezvényen belül mindhárom megjelenik.
Miért kifejezetten kelet-szlovákiai kulturális terv készül?
Ennek van egy adminisztratív és egy tartalmi oka. Az adminisztratív az, hogy főkonzulátusunk hatásköre csak a Rimaszombati járástól, illetve északon Árvától keletre eső vidékekre terjed ki. De ez önmagában véve nem indokolná egy ilyen regionális terv elkészítését. Legalább ennyire fontos ok viszont, hogy a konzuli kerület magyarsága számarányaiban kisebb, mint az ország nyugati végein élő magyar közösség, és sok szempontból – különösen gazdaságilag – nehezebb helyzetben van. Kulturálisan viszont óriási értéket képvisel, amire érdemes hangsúlyosan rámutatni, mert ezzel is hozzájárulhatunk a földrajzi fekvésből eredő hátrányok ledolgozásához. A kelet-szlovákiai magyar kulturális együttműködési terv – ha sikerül kialakítani, ami egyáltalán nem magától értetődő, hiszen nagy fába vágjuk a fejszénket – a keleti országrészek egyfajta promóciója is lesz, amire ezeknek a régióknak nagy szüksége van. El kell mondanunk a világnak, hogy micsoda értékek vannak itt!
Ezek szerint a keletiek sajátos problémái a főkonzulátus látóterébe jutottak.
Nehéz lenne ezeket nem érzékelni, hiszen itt mindenki erről beszél: magyarok, a határ mindkét oldalán, és szlovákok, sőt a rutének is, egyaránt. Mindenkinek elemi érdeke az elvándorlás megállítása és ennek érdekében minőségi munkahelyek teremtése, illetve a régió értékének bemutatása a világ számára. Ha arról van szó, hogy mit lehet tenni a földrajzi hátrány leküzdése és a nyugati országrészekhez való fejlődési felzárkózás érdekében, eben, úgy látom, mindenki kész összefogni a többiekkel. Pontosan ez jelöli ki feladatainkat: azt, hogy az élet ezekben a régiókban minél jobb legyen, és ezért a kulturális és közösségi értékek maradandóak legyenek. Ennek érdekében kell minél szélesebb összefogást teremteni!
Mindannyiunk érdekében kívánom, hogy így legyen! További termékeny munkát kívánunk.
Köszönöm a beszélgetést.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”51528,51479,50686″}
