Könyvének előszavában a szerző Cholnoky Jenőt idézi, melyben az író azt vallja, az otthon nem csak egy hely; az otthont az emberek teszik azzá, méghozzá olyan emberek, akik törődnek egymással. Olyan emberek – s ezt már Kulcsár Sz. Zsuzsanna mondja –, akik „majd ezer éven át életben tartottak egy települést, szerették egymást (és nem szerették). De megmaradtak. S nekünk ma csak ez lehet fontos. A megmaradás”. S még hozzáteszi, hogy Nemesócsát olyan – a közért munkálkodó – közbirtokosok, földművesek és iparosok lakták, akik a nemzetük mellett minden körülmények között bizonyosságot tettek.
Az Adalékok Nemesócsa történetéhez második kötete ezekről az emberekről, az Emberekről nyújt átfogó s egyben nagyszerű képet – mindenekelőtt a 20. század virágzásáról és pokláról, emberségéről és embertelenségéről, nemzeti türelmetlenségről, ölelésekről és taszításokról, békéről és háborúról, életről és halálról. Az előző kötet okleveleivel, templomaival, mezőivel, madaraival, állataival és sírköveivel szemben az „ennek a kötetnek alapjául szolgáló adatok már megtelnek élettel, mozgással (…) Mintha megfoghatóbbá válnának az események, a történetek (…) már a nagyapáink, apáink világát idézik, azokét, akik nemrég még velünk ültek az asztalnál, s mesélték végeláthatatlan történeteiket, az átélt háborús borzalmaikat, vadászélményeiket, a számukra dicsőséges sporteseményeiket”.
Aki kezébe veszi, átlapozza, olvasgatja, szemléli e nagyméretű, 400 oldalas, hihetetlenül gazdag képanyaggal kiegészített könyvet, egyszerre lesz boldog és boldogtalan; boldog, hogy van egy ilyen kincsünk, mely egy csallóközi falu 20. századán keresztül voltaképpen Európa, s azon belül Közép-Európa történelmét ismeri meg a maga mindennapjaiban, lehetőségeiben, nyitottságában; s ugyanakkor boldogtalan is lesz, mert látja a népek és nemzetek sorsáról hozott rossz döntéseket, valamiféle ördögi erő meglétét, mely nyomorba, pusztulásba taszít falvakat, városokat és nemzeteket, gyerekeket, felnőtteket és öregeket, erőseket és gyengéket egyaránt.
Valóban így van: mindannyiunknak okolnunk illik az elmúlt idők történéseiből, abból a múltból, amely nem csupán úgy „volt”, hanem „benne van ma is a gesztusainkban, a mozdulatainkban (…) mindenben, ami körülvesz bennünket, ott él, és olykor előretolakszik gondolatainkban akkor is, ha nem akarjuk”.
Igen, „a tárgyainknak is megbecsülendő történetük van, miért ne lenne nekünk embereknek is”!!! A 20. századot tekintve: története és üzenete van számunkra egy falu közigazgatásának, a nemesócsai főszolgabírói hivatalnak, Dávidházy János főszolgabíró magyarságát és józanságát megvalló búcsúlevelének; az első világháború kitüntetett vitézeinek és hősi-halottainak, a számukra emelt, gyönyörűen megformált oroszlánnal díszített emlékműnek; a trianoni békediktátumnak s az utána következő, mérhetetlen összefogást követelő éveknek; az 1938-as visszacsatolás szerezte örömnek; a második világháború frontjainak, a Don-kanyar katasztrofális napjainak és hónapjainak, a hadifogolytáboroknak, Nemesócsa hatvannyolc hősi halottjának; a jogfosztottság 1945–48-as éveinek, a kassai kormányprogram embertelen cikkelyeinek, melyek nyomán „elbocsátják a magyar nemzetiségű közalkalmazottakat, majd lefoglalják a kisiparosok üzleteit, műhelyeit, a közintézmények homlokzatáról eltűnnek a magyar nyelvű feliratok, bezárják a magyar iskolákat”, majd „a csehszlovák kormány reszlovakizációs rendelettel lehetőséget ad Dél-Szlovákia magyarjainak, azaz az »elmagyarosított szlovákok«-nak, hogy visszatérjenek eredeti nemzetükhöz”; s aki nem „reszlovakizál”, Csehországba és Magyarországra, sőt Szibériába telepíttetik – ahol „majd csak kikötnek valahol”.
Szó esik Kulcsár Sz. Zsuzsanna könyvében ezer más dologról is persze. Tűzoltókról, zenészekről, gazdálkodásról, iparról, kereskedelemről, vásárokról, egészségügyről, bábaasszonyokról, orvosokról, vöröskeresztről, postáról, vasútról, a nemesócsai futballról és más sportokról. Na és persze a nemesócsaiak arcképcsarnokáról, a Nemesócsán született vagy hosszabb ideig ott élt neves személyekről: Dr. Horváth György alkotmánybíróról, Dr. Velsz Aladár főügyészről, Teleky Tihamér, Vavrikné Szarka Erzsébet, Csallóközi (Holczer) Ferenc, Janiga József festőművészről, Dr. Korbely György és Dr. Fegyveresné Kalmár Margit orvosról, Végh Adorján régészről.
És végül a régi nemesócsai családokról – több mint száz oldalon, mintegy 170 fotóval. Már a nevük felsorolása is tetemes lenne, s még így is csupán a régi, tősgyökeres családból villant fel néhányat a zárórész, megjegyezve, milyen áldásos lenne egy falu családkönyvét elkészíteni: „Egy történelemkönyv hozadéka a falu ősi-régi történetét illetően szinte felbecsülhetetlen” volna.
Reméljük, ez is elkészül egyszer Nemesócsáról.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53525″}
