Hosszú ideje óriási munkát végez a párkányi Limes Anavum Regionális Honismereti Társulás, mely a lehető legkülönbözőbb módon igyekszik megismertetni az itt élőket múltjukkal. Történelmi versenyeket, vetélkedőket, pályázatokat hirdetnek meg diákok részére, de kiadványokkal is foglalkoznak. Nem utolsó sorban pedig minden évben nagyszabású történelmi konferenciát szerveznek, melyen évről-évre a szakma krémje ad elő. Idén sem volt ez máshogy, hisz a Gloria Victis társszervezésében már a XIII. ilyenre került sor, „Akikért nem szól a harang” címmel. Ezúttal a II. világháború befejezésének 70. évfordulója volt a téma, azon belül is Felvidéket, a szűkebb-tágabb régiót és a magyarságot érintő történések feltárása.
A reggel kilenckor kezdődő konferencián hét szaktekintély adott elő olyan témákban, melyek ugyan más területeket fedtek le, mégis tökéletesen kiegészítették egymást.
A konferenciát a Limes Avanum elnök asszonya, Dániel Erzsébet nyitotta meg, aki megragadva az alkalmat egyben 70. születésnapja alkalmából is köszöntötte Popély Gyulát, aki eddig az összes konferenciájukon előadóként volt jelen. Ezt követően az előadások sorát Szakály Sándor, a budapesti VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója kezdte. Előadásában felvázolta nagy vonalakban Magyarország politikai és katonai helyzetét közvetlenül a II. világháborúba való hadba lépését megelőzően. Majd a Raffay Ernő következett, ki Horthy Miklóst, mint a Magyar Királyság megmentőjét mutatta be. Raffay előadásában megvilágította, hogy Horthy személyét megosztónak tartják általában, pedig egyáltalán nem kellene, hisz mérsékelt, konzervatív személyiségével és politizálásával nem szolgált rá, hogy valami miatt is kárhoztassák. „Sok – magát történésznek valló személy – egyenesen antiszemitának minősíti az egykori magyar kormányzót, pedig ezt számtalan kutatással igazolni lehet, hogy hazugság. Horthy hatalomra kerülését nagyon sok zsidó is segítette, és kormányzását is támogatták, arról nem is beszélve, hogy a budapesti zsidóság megmenekülése neki köszönhető.”
Raffay után a helybeli Popély Gyula kapta meg a szót, aki a Tiso-féle Szlovákiát mutatta be. Előadásában arra mutatott rá, hogy Hitler és a náci Németország egy olyan szövetségesre talált Szlovákiában, aki a kezdetektől kiszolgálta érdekeiket és a végsőkig kitartott. A Horthy-féle Magyarország ezzel szemben nem akarta magát elkötelezni, óvakodott és vonakodott, kényszerpályája ellenére a végsőkig megpróbált hintapolitikát folytatni. Ennek ellenére Szlovákia esetében ezt a mai napig hajlamosak elfelejteni, sőt titkolják. Nem is akarja mindezt tudomásul venni a szlovák társadalom, sem a világ, míg Magyarországot előszeretettel piadestára emelik. „Igaz mondás, hogy a történelmet a győztesek írják, ezért lehet az, hogy az igazságot hazugságként, a hazugságot pedig igazságként tanítják az iskolákban.”
A rangos történész-előadók sorát Molnár Imre folytatta, aki de jure szeptember 1-jével, de facto 2-ával kezdi el munkásságát a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatójaként. A neves Esterházy- és lengyel kapcsolatokat kutató történész Magyarország szerepét mutatta be, hogy milyen részt vállalt a lengyel menekültek befogadásában.
Utána Dunajszky Géza beszélt a „felvidéki magyar holokausztról”, melyre szintén nem szívesen emlékeznek a szlovákok, hisz a háború vége felé, sőt utána is olyan emberellenes cselekedeteket történtek, amiért egy nemzetközi bíróság komoly felelősségre vonásra ítélhette volna a „felszabaduló” országot. Ám a korábban említett szempont miatt, erre sem került sor, s vélhetően nem is fog. Dunajszky és kollégái az mellett tettek hitet, hogy ezeket a borzalmakat felderítsék, dokumentálják, és tiszteletteljes emléket állítsanak a több ezer barbár mód kivégzett magyarnak.
A konferencia záróelőadásait Illésfalvi Péter, hadtörténész és Bréda Tivadar a Gloria Victis hadsírkutatója tartották. Előbbi az Garam és az Ipoly környéki harcokat tárta fel a hallgatóság előtt, precíz adatokkal alátámasztva állításait, míg utóbbi a felvidéki (szilicei és kriványi) hadi- és tömegsírokat mutatta be. Mind mondta: „ezek a katonák többet érdemelnének annál, hogy ilyen méltatlanul el legyenek hanyagolva a sírjaik, hisz olyan korban álltak helyt, amikor nem volt könnyű dolguk, ők mégis életükkel védték meg a Magyar Hazát.”
A szakmai értekezletet Csombor Erzsébet, az esztergomi megyei levéltár munkatársa moderálta.
A konferencia végén a résztvevők közösen megkoszorúzták a városháza előtti világháborús emlékművet, majd kötetlen beszélgetéssel és az előadók helyszínen is megvásárolható könyveinek dedikálásával záródott a szakmai értekezlet.
A konferencia fővédnöke Csáky Pál volt, aki Brüsszelben való tartózkodása okán nem tudott személyesen részt venni az eseményen, ám levélben köszöntötte a résztvevőket, melyet fel is olvastak a megnyitókor. Ezt a levelet a portálunk rendelkezésére is bocsátották, így teljes terjedelmében közöljük:
„A bölcsek azt mondják, hogy az okos ember alkalomadtán vissza-visszanéz arra az útra, amely már mögötte van, s megpróbál az út tapasztalataiból következtetéseket levonni a jövőt illetően.
Én úgy gondolom, nekünk, magyaroknak is van mi fölött elgondolkodnunk a szerencsétlen 20. század vonatkozásában. Voltak helyzetek, amikor nagyon szembe fújt a szél, s voltak olyan helyzetek is, amelyekben magunk is hibáztunk. Volt, amikor bölcsebbnek kellett volna lennünk, előrelátóbbnak, és volt, amikor egy picivel több óvatosság lett volna helyénvaló. S olyan is volt, amikor ömlesztve zúdult ránk az ármány és a gonoszság, s volt, amikor esélyünk sem lehetett a durva túlerővel szemben – egyszóval a huszadik század tapasztalatai arra is kell, hogy sarkalljanak bennünket, hogy korunkban, eme furcsa 21. századelőn se vegyük félvállról Herder úr jóslatait.
Ám arra is ezer példát ad gazdag történelmünk, hogy kellő bölcsességgel fel tudtunk állni nagyon nehéznek tűnő helyzetekből is. Sokszor első látásra reménytelennek tűnő állapotokból is talpra tudtunk állni, és olyan felemelkedést produkálni, amelyet megsüvegelt a civilizált világ.
Mindehhez önismeret szükséges: ehhez járulhat hozzá első megközelítésben ez a konferencia is. S fokozhatja azt a bölcs önismeret legfontosabb hozadéka: az önbecsülés. Amely nélkül nincs, nem létezhet öntudatos, bátor, célratörően cselekvő nemzet.
Hitem szerint eme gondolatsort erősítheti a mai összejövetel, amelyhez sok sikert kívánok. Erősítheti hitünket önmagunkban – és jövőnkben. Eltökéltté, bölcsebbé, tapasztaltabbá tehet. „
A konferenciáról további képek a fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>.
Csonka Ákos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52626″}
