Fehér Bianka idén májusban fejezte be a 9. osztályt a somorjai Corvin Mátyás Alapiskolában. Fiatal kora ellenére már „tapasztalt” versírónak számít, hiszen elmondása szerint hat éves kora óta ír verseket.
Pár héttel ezelőtt megkeresett, hogy megmutathatja-e azt a versét, amelyet a június 4-i trianoni megemlékezésre írt és el is szavalt az alapiskolában rendezett emlékműsor alkalmával. Én természetesen igent mondtam, hiszen korosztályában kevesen foglalkoznak a trianoni békediktátummal és valószínűleg rajta kívül nem sokan írnak verset sem ebben a témában. No meg persze kíváncsi voltam a versre is. Többek között erről és több más dologról is kérdeztem Biankát.
HASADT A SZÍV MAGYARORSZÁGÉRT
(vers Trianonra)
Réges-régen, majd´ száz éve,
Boldogság volt, csodás béke.
A Magyarföld, szép nagy ország,
Tiszta, mint az aranyoltár.
Szabad volt, mint bármely madár,
Kalitkára gondolni kár.
Óh, szabadság, te most hol vagy?
Miért nem védted néped jobban?
Kemény rabság szállt e földre,
Téged, szabadság, messzire űzve.
Véres karddal országunkba
Mélységes határt húztak.
Elvették, mi oly rég a miénk,
Földünk helyett maradt a remény.
Egyedülálló Magyarország!
Magára hagyta őt a világ.
Mégis kitartottunk, álltuk bátran
A bukást, a halált; gyászban.
A kudarcok után mire vittük?
Megmaradt a büszkeségünk,
A szent becsület, amit
Kiérdemeltünk, s a hit.
Bátorság! Szívünk akkor is a hazáért dobog,
Ha mások megvetik és azt mondják: gyalázatos.
Mi örökké tiszteljük!
Mi örökké hisszük!
Mi bízunk benne
És sosem feledjük!
Lelkünk egyetlen igazi otthona,
Bárki alázza meg, tiporja porba;
Mi kitartunk, nem engedünk,
Szavakkal óvjuk, testünkkel védjük.
Majdnem száz éve, hogy hazánktól távol,
Szívünk rabláncon van, lehetünk bárhol;
Majdnem száz éve tűrjük a bánatot,
A kegyetlen fájdalmat, mit a honvágy okoz.
A vad fejsze a földdel együtt
Kettévágta magyar szívünk.
Hogy bírtál ki ennyi szenvedést,
Te csodálatos magyar lét?
Te nép, Te föld, Te ország,
Te egyetlen, Te magyarság!
Hol erő, bátorság, szeretet,
Magyarország – tiéd minden tisztelet!
Ahogy már említetted, a verset az iskolai Trianon megemlékezésre írtad. Hogyan jutott eszedbe, hogy verset
írj erre az alkalomra?
A történelem tanárnő megjegyezte, hogy a megemlékezés alkalmából lehet írni szöveget vagy akár verset is… és gondoltam, miért is ne?! Még aznap megírtam, és végül megkértek, hogy szavaljam el a Trianon megemlékezésen a suliban.
A te korodban általában fiú együttesekért és nagyfiúkért rajonganak a csajok. Téged hogyhogy ennyire érdekel a trianoni tragédia és a magyarság kérdése? Hozzáteszem, hogy ez amúgy nagyon szimpatikus.
Igazából a történelem nagyon érdekel. Az egész világtörténelem… És természetesen a magyar történelem is. A versekért meg egyenesen rajongok. És ez a helyzet, mármint az, hogy felvidéki magyar vagyok, elég elgondolkodtató és felelősséggel jár.
Mióta írsz verseket?
Kicsi korom óta (hat éves) írok verseket, és továbbra is szeretnék.
Elgondolkoztál már azon, hogy ha így folytatod, egyszer akár Téged is nagy költőink között is emlegethetnek?
Nem hiszem, hogy nagy esélyem lenne költőként, de ki tudja, mit hoz a sors.
Szerinted a korosztályodat mennyire érdeklik az ilyen jellegű témák, és akit érdeklik, mennyire
tájékozottak?
A fiatalokat nem nagyon érdeklik az ilyen dolgok.
Fontosnak tartod a magyar alapiskolát? Szerinted magyar iskolába kell-e adni a magyar gyerekeket, s mit gondolsz azokról a magyar szülőkről, akik szlovák alapiskolába adják a gyerekeiket?
– Én épp most kezdtem a somorjai szlovák gimibe… Itt Szlovákiában talán így jobb lesz… Vannak terveim, melyeket így jobban meg tudok valósítani. Viszont nagyon örülök, hogy magyar alapiskolába járhattam. És ezentúl is fogok foglalkozni a magyar nyelvvel, főleg a költészettel és költőkkel. De egy biztos, magyar anyanyelvű gyereket magyar alapiskolába kell adni, később meg majd eldönti, hogy hogyan tovább.
Méry János, Felvidék.ma
