Gróf Esterházy János születésének és halálának évfordulója között márciusban nem egész egy hét van, hiszen a mártír politikus 1901. március 8-án született Nyitraújlakon és 1957. március 14-én hunyt el a morvaországi Mírov börtönében. Esterházyt azért hurcolták meg, hogy egyetlen felvidéki magyar se érezze magát biztonságban, vagyis megfélemlítsék a magyarságot. A két világháború közötti felvidéki magyar politikai elit reprezentánsa ugyanis náciellenes kisebbségvédő volt, ilyen minőségében szavazott 1942 tavaszán a szlovákiai zsidóság deportálása ellen a pozsonyi parlamentben.
1945-ben is felemelte szavát a felvidéki magyarság kollektív jogfosztása ellen, mire a szovjetek a moszkvai Ljubjankára vitték, ahol egyéves vallatás után tíz év kényszermunkára ítélték. Szibériában raboskodott, majd – miután Csehszlovákiában 1947-ben halálra ítélték – elnöki kegyelemmel életfogytig tartó büntetést kapott, miután 1949-ben Prága kikérte Moszkvától. Csehszlovákia majd minden büntetés-végrehajtási intézetét megjárta.
Budapesten a rendszerváltás óta részesítik Esterházy-díjban azokat, akik a mártír politikus szellemiségének megfelelően élnek és munkálkodnak. A díjazottak között találunk intézményeket és személyeket is. Az idén Budapesten Esterházy-emlékéremmel tüntették ki László Béla egyetemi tanárt a nyitrai magyar pedagógusképzés érdekében kifejtett kiemelkedő fontosságú munkájáért. Elsőként vele beszélgettem.
– László Béla azért kapta ezt a díjat, mert nagyon sokat tett a felvidéki magyar nyelvű pedagógusképzésért. Mekkora állomás ez az Ön életében?
– Amikor az elnök úr felhívott, nem tudtam szóhoz jutni a meglepetéstől, mivel egyáltalán nem számítottam rá. Évtizedekkel ezelőtt a szlovákiai magyarság érdekében kezdtünk el működni, amikor tudatosítottuk azt, hogy a szlovákiai magyarság megvédése fontos küldetése a szlovákiai magyaroknak és amikor a mi generációnk belevetette magát ebbe a küzdelembe, akkor az elismeréseknek, a díjaknak, a kitüntetéseknek még a reménye sem látszott abban a rendszerben. Ezért most, mivel nem egyedül vagyok, aki ebben az elismerésben részesült, úgy hiszem, hogy ez a díj mindazoké a kollégáké és diákoké is, akikkel évtizedeken keresztül együtt dolgoztunk. Nagyon megtisztelő, és jó érzés a hajlott kor küszöbén…
– Hány esztendős?
– Hetvenhat éves korban tehát jó érzés az, hogy a szlovákiai magyarság érdekében végzett munkánk nem volt hiábavaló. Számomra külön megtiszteltetés, hogy a Rákóczi Szövetség, amely oly sokat tesz a szlovákiai magyarság megmaradásáért, az iskolákért, tartott érdemesnek erre a kitüntetésre. Ez számomra felejthetetlen és nagyon hálás vagyok érte. És megköszönöm nemcsak a magam, hanem a diákok, a hallgatók, a kollégák nevében is.
Az intézmények közül történelmi jelentőségű múltjáért és a felvidéki magyar nyelvű szakképzésben betöltött kiemelkedő szerepéért a kassai Szakkay József Szakközépiskolát díjazták Esterházy-emlékplakettel. A díjat Matej Éva igazgatónő vette át, akivel szintén az ELTE dékáni tanácstermében, a díj átadását követően beszélgettünk.
– Kassán az utóbbi harminc évben abszolút értékben és arányszámát tekintve is megfogyatkozott a magyarság létszáma. Vajon miként vetül ez egy olyan magyar iskolára, amely érettségivel végződő négyéves szakképzést biztosít magyar nyelven?
– Nemcsak Kassa, hanem egész Kelet-Szlovákia veszített a magyarságából. Ez megmutatkozik a diáklétszámban is. Természetesen a demográfiai mutató is csökkent – bár most kivételesen éppen úgy tűnik, hogy emelkedik – ugyanis ebben az iskolai évben több diákunk volt, mint tavaly. De az idei előrejelzés is emelkedő tendenciát mutat. Ez 5-10 diákot jelent, de mi ennek is nagyon örülünk.
– Azért mondjuk el, hogy az 1960-as évek végén majdnem ezren voltak…
– Kilencszáz körül, de akkor az iskola vonzásköre egész Szlovákiára kiterjedt – Somorjától Vajánig. A rendszerváltás okozta azt a gazdasági helyzetet, hogy a szülők már nem engedhették meg maguknak, hogy 300-400 kilométerre küldjék a gyermeküket taníttatni, ezért lecsökkent a hatáskörünk – Rimaszombattól Vajánig. De még így is viszonylag széles, ami annak is köszönhető, hogy a tornaljai LVD belga cég már ötödik éve anyagilag támogatja a környék diákjainak oktatását Kassán.
– Hány magyar diákot oktatnak?
– A négyéves középiskolai képzésben 150 körüli a létszám, a hároméves felsőfokú szakképzésben pedig körülbelül 50. Ez egy érettségi utáni hároméves szakképzés, sok gyakorlattal. Az első évfolyam során négy hetet töltenek az üzemben, a másodikban nyolc hetet és a harmadikban pedig fél évet vannak a diákjaink üzemben, ahol az abszolvensi munkájukat készítik el. Ezt kell megvédeniük a szakvizsgájukon.
– Szlovákiában ez a duális képzés?
– Szerintem ez több mint a duális képzés, hiszen a három év során diákjaink egy évet a cégnél töltenek. Fokozatosan alakul ki így a kapcsolat a munkaadóval – a duális képzéshez hasonlóan. Okleveles szakember lesz abból, aki ezt elvégzi. Mi két szakon oktatunk: az egyik a gépészeti szak – számítógépes gépszerkesztés, a másik szakunk pedig a közúti szállítmányozás logisztikája.
További képek a díjátadóról megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>.
Gecse Géza, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60075″}
