A Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás 2015 körül egy tenni akaró fiatal baráti társaságból nőtte ki magát Füleken. A közösséget a fesztiválok, koncertek és a közös szórakozás iránti lelkesedés …
Chovan Lilla
-
-
Folytatni kell a párbeszédet az orosz féllel a háború befejezésének lehetőségeiről az Egyesült Államok részvételével, ugyanakkor Ukrajna nem kész megadni magát – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök …
-
Amint megszületik a békemegállapodás, azonnal megjelennek a fegyveres erők, repülőgépek lesznek a levegőben, és tengeri támogatás is biztosítva lesz Ukrajna számára – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden …
-
Peter Kotlár, a Covid-19-járvány kezelésének kivizsgálására kinevezett kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, panaszt tesz az ellene indított büntetőeljárás miatt, amely szerinte egyértelműen politikai okokból indult. Emellett arra kérte Robert …
-
Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági …
-
Gyurcsánnyal vagy (látszólag) anélkül: a DK továbbra is ugyanaz a nemzetellenes hordalék, ami mindig is volt. A kampányvonat ugyanis menetrend szerint befutott: ha választások, akkor határon túli magyarok …
-
Ha nem a saját bőrünkre menne, csak legyinthetnénk, hogy mennyire szánalmas, alkalmatlan, kontraszelektált „vezetői” vannak az Európai Uniónak. Mert mivel mással is magyarázható például az energiaügyekért felelős biztos …
-
A Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) szenátusa bizonyítékként befogadta a lefoglalt mobiltelefonról származó Threema-kommunikációt Ján Kuciak oknyomozó újságíró 2018. februári meggyilkolásának ügyében – közölte Miroslav Mazúch, a szenátus elnöke. Marek …
-
Lefújta a vezető cseh politikusok hétfő délutánra szervezett találkozóját a cseh államfő -közölte az államelnöki iroda sajtóosztálya. Petr Pavel Andrej Babiš kormányfőt, a két házelnököt, Tomi Okamurát és …
-
Kitekintő
Németh Zsolt: kevesen helyezték olyannyira politikájuk középpontjába a gyermekek védelmét, mint Magyarország
Nagyon kevés ország helyezte olyannyira politikájának középpontjába a gyermekek védelmét, mint ahogy ezt Magyarország tette – jelentette ki az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke Strasbourgban hétfőn. A strasbourgi székhelyű, …

