Egész nap

Miskolc 200- Drámapályázati felhívás

A Miskolci Nemzeti Színház a bicentenárium alkalmából drámapályázatot hirdet, melynek első díjjal kitüntetett darabját 2023. augusztus 24-én kívánja bemutatni. A színház vezetése műfaji és tematikus megkötés nélkül, belföldről és a…

Aranybulla-díj: irodalmi pályázat

Az Aranybulla kikiáltásának 800. évfordulójára a Vörösmarty Társaság irodalmi pályázatot hirdet. A magyarság történelmének egyik legjelentősebb eseményéhez, annak emlékezetéhez kapcsolódó alkotásokat várnak a szervezők. Pályázni lehet vers, széppróza,…

54. Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny 2021

Az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny meghirdetése a 2021/2022-es tanévre a szlovákiai magyar középiskolák részére A komáromi Selye János Gimnázium a Magyar Kémikusok Egyesületének Kémiatanári Szakosztálya és a Debreceni Egyetem segítségével…

Népi Építészeti Program 2021

SZEPTEMBERBEN ÚJRA MEGJELENIK A NÉPI ÉPÍTÉSZETI PROGRAM LEGNÉPSZERŰBB ELEME: A SZAKMAI ELŐKÉSZÍTÉSRE ÉS/VAGY ÉPÜLETFELÚJÍTÁSRA IGÉNYELHETŐ TÁMOGATÁS Immár ötödik éve nyújt lehetőséget védett népi építészeti emlékek támogatására a Magyar…

Mária Rádió Mirjam – Rajzpályázat

A szlovákiai magyar nyelvű Mária Rádió, a MIRJAM RÁDIO rajzpályázatot hirdet a szlovákiai magyar nyelvű alapiskolák és középiskolák körében.  A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a keresztény,…

Egyházi Támogatások – Felhívás 2022

Megjelent a 2022. évi egyházi közösségi célú programok támogatási felhívása A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának célja jelen Felhívás közzétételével az, hogy felmérje azon támogatási igényeket,…

Pogány Erzsébet-díj 2021

A Szövetség a Közös Célokért Pogány Erzsébetnek, a társulás néhai igazgatójának állít emléket a Pogány Erzsébet-díj adományozásával. A Szövetség a Közös Célokért társulás által megalakított héttagú kuratórium az…

Arany Opus Díj 2021

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága Arany Opus Díj címmel szépirodalmi pályázatot hirdet szlovákiai magyar (állandó szlovákiai lakhellyel rendelkező) szerzők számára. A pályázatra benyújtható minden olyan magyar nyelven írt…

Csatlakozzon a Magyar Festészet Napjához!

Tisztelt Alkotók és Művészetpártolók ! A Magyar Festészet Napja  ez év októberében is megrendezésre kerül. Lehetőség van a MFN honlapján csatlakozni a rendezvényhez ahol  a kollégák regisztrálják az…

XXII. Országos Citeratalálkozó – felhívás

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, Naszvad Város Önkormányzata, Csemadok helyi alapszervezete a Viza citerazenekarral karöltve 2021. október 23-án, szombaton megrendezi a XXII. Országos Citeratalálkozót. A találkozó időpontja: 2021. október…

Pályázat a II. Magyar nyelvjárások napja alkalmából

A Magyarságkutató Intézet és az Anyanyelvápolók Szövetsége pályázatot hirdet magánszemélyek számára a II. Magyar nyelvjárások napja alkalmából a magyar nyelvjárások és területi változatok értékeinek megőrzése céljából az alábbi két…

Családtörténeti pályázat

A korábban megjelölt határidő helyett 2021. október 15. (péntek) 23:59-ig várják minden érdeklődő szíves jelentkezését és kéziratát. Kérdés, és kérés esetén továbbra is elérhetők vagyunk a csaladtortenet@mcc.hu email címen.…

Ady Endre-ösztöndíj 2021

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Mentor TT – Felvidéki Tehetségsegítő Tanács a magyarországi NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM keretében (NTP-ADY-M-21) Ady Endre-ösztöndíjat hirdet a magyar nyelvű oktatásban résztvevő, kiemelkedően tehetséges és…

Felvidéki Mentorprogram 2021

Szeretnéd, ha céged látványos ütemben fejlődne nehéz időszakokban is? A Szlovákiai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége programja kezdő és tapasztaltabb vállalkozók számára is rengeteg segítséget és előnyt biztosít! Keresd…

VI. Hol volt, hol nem volt…mesefesztivál készülőben

A többéves hagyománnyal bíró mesefesztiválunk idén már a VI. Hol volt, hol nem volt… elnevezést viselve valósul meg a komáromi járásbeli magyar tannyelvű óvodák, alapiskolák, speciális alapiskolák és a 8…