Az elmúlt héten az Országházban ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának szakpolitikai munkacsoportja. A találkozón a Kárpát Régió Üzleti Hálózat bővítéséről, magyar-magyar gazdasági kapcsolatok élénkítéséről, valamint a kkv-szektor …
Archívum – gazdaság
-
-
A közvetlen veszély elhárult, a Szlovák Tudományos Akadémia jövő évi költségvetése végül mégsem csökken. Az állandó pénzhiányból fakadó év végi bizonytalanságot és a támogatás alacsony szinten tartását azonban …
-
A Szlovák Gázművek (SPP) január elsejétől csökkenti a háztartásoknak szánt földgáz árát, száz köbméterenként mintegy 0,64 euróval csökkenti a szolgáltatás értékét.
-
A fiatal mezőgazdászok egyszerűbb feltételek mellett bérelhetnek termőföldet. A parlament mai ülésén tárgyalják meg a törvénymódosító javaslatot.
-
A Kelet-szlovákiai Villamosművek (VSE) szolgáltatják a jövő értől az áramot a pozsonyi reptérnek. Derült ki a kedden nyilvánosságra hozott közbeszerzési eljárás végeredményeként.
-
A parlament kedden, november 25-én kezdődött, idei utolsó ülésének legjelentősebb napirendi pontja a jövő évi állami költségvetési tervezet elfogadása, amelyre a kormány eredeti elképzeléseihez képest, ugyancsak a Fico …
-
A karácsonyi időszakban fokozottabb körültekintéssel és az átlagosnál is nagyobb figyelemmel járjunk el minden olyan esetben, ahol pénzt adunk vagy fogadunk el – figyelmeztet a Szlovák Nemzeti Bank …
-
Szlovákia energiaellátásának főforrása hosszú távon az atomenergia, jelezte Pavol Pavlis gazdasági miniszter egy pozsonyi konferencián.
-
Egyetértésben kormánypárt és az ellenzék. A Fico-kabinet által benyújtott jövő évi költségvetési javaslathoz képest 152 milió euróval növelné a parlament egészségügyi bizottsága a reszort jövő évi költségvetését.
-
Jövő januártól több mint 600 ezer szlovákiai polgár keres többet majd az eddiginél. Ennek oka, hogy a kormány legutóbbi ülésén megszavazta a legkisebb jövedelműek számára – 570 eurós …