Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Birkózó Szövetséggel (MBSZ) a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. A megállapodás célja, hogy a Kárpát-medencei szintű sporttevékenység szervezése és megvalósítása révén erősítsék a nemzeti összetartozást és …
Archívum
-
-
Szurkolói beszélgetőest lesz a DAC többségi tulajdonosával, Világi Oszkárral és Németh Krisztián, sportigazgatóval december 1-jén (kedden) a DAC-stadion éttermében.
-
Egyre jobban megy a DAC-nak, ami miatt a csallóközi csapat csatára, Szarka Ákos is egyre jobb formát mutat.
-
Horváth Csaba nemrégen tért vissza lengyelországi légiósodásából Somorjára, ahol rögtön csapata vezéregyénisége lett.
-
A magyar válogatott történelmi sikere miatt óriási az eufória a magyar sportéletben határon innen és túl is.
-
A Taiyó karate egyesület két sikeres versenyen van túl. November 12. és 15. között az indonéziai Jakartában került megrendezésre a 2015-ös karate világbajnokság, ahol az országos válogatott tagjaként …
-
Az elmúlt két forduló vereségei után újra győzni tudott a DAC.
-
A somorjai STK az őszi idényt a második helyen zárta a III. liga Nyugat-Szlovákiai csoportjában, ugyanannyi pontot szerezve, mint az első helyezett nagymegyeriek.
-
Továbbra is nyeretlen az MBK Rieker Komárom a FIBA Europe Cup-ban, a felvidéki együttes ezúttal a fehérorosz Cmoki Minszk otthonában szenvedett harmincegy pontos vereséget.
-
A szlovák női kosárlabda-válogatott ezen a héten elkezdi az Európa-bajnokság selejtezőmeccseit.

