Időjóslások a júniusi hónapra:
Júniusi sár koldusbotot nyomhat a gazda kezébe.
Ha Medárdkor esik, negyven napig esik.
Margit napi esőcseppek, negyven napig elperegnek.
János napi zivatar negyven napig elkavar.
Júniusi jeles napok:
Június 8. Medárd napja – Ha Medárdkor esik, az eső holdújulásig fog tartani.
Június 11. Barnabás napja – szénakaszáló nap.
A szénakaszálást az Ipoly mentén kora reggel, még harmaton kezdték, mert a harmaton jobban fogott a kasza. Az első kaszás diktálta az iramot. Ha ő megállt, akkor a többiek is megálltak kaszát fenni, vagy szomjat oltani. A kaszafenő az oldalukon lógott egy tartóban, melyben víz volt. Délig kaszáltak. Amikor megszólalt a harangszó, leültek a hűvösbe és várták az ebédet. Az asszonyok, a lányok hozták is, hátikosarakban, karkosarakban a rántott bablevest kolbásszal, vagy suhintott levest lingya-longya haluskával.
Hozták a gömbőkét, pogácsát, kalácsot, vagy aludttejet, ki mit tudott hozni. Az aludttejet mindig köcsögben hozták. Elfogyasztották az ebédet, egy órát pihentek. Közben az asszonyok és a lányok megforgatták a lekaszált fűrendeket, hogy jól megszáradjanak. Mindig közösségben dolgoztak, egymásnak segítve. Amikor jó volt az idő és a fű gyorsan száradt, lehetett gereblyézni, petrencékkel boglyákba gyűjteni. Aztán jöttek a gazdák a szekerekkel, fölrakták a szénát és vitték ki a szérűkre, ahol kazlakba rakták.
Fotó: A szerző archívumából
A munka befejeztével este megfürödtek az Ipolyban. Nem ismerték a fürdőruhát. A férfiak a szakácskájukat kötötték maguk elé, az asszonyok az alsó ingükben és alsószoknyájukban mártóztak meg az Ipoly hűs vizében.
Június 13. Páduai Szent Antal napja. Asszonyoknak dologtiltó nap volt. Nem volt szabad lisztbe nyúlni, mert keléses lesz a kéz. Úgy mondták: „Ha ezen a napon esik az eső, Szent Antal elviszi a szénát. Ha a fecskék alacsonyan szállnak, eső lesz!”
Június 24. Keresztelő Szent János napja.
Palóc őseleinknél a nyári nap-éj egyenlőség ünnepe volt a Szent Iván-i tűzünnep szokása. Az Ipoly mentén, de más helyeken is, ahol palócok éltek, már ősidőktől szokásban volt, és amíg a paraszti világ létezett, a 2. világháború előtti időkig megtartották az ősvallás maradványaként a tűzugrás szokását, melyet Ipolybalogon Ivánka-ugrosásnak neveztek.
Mivel pogány szokásnak tartotta az egyház, azért tiltották, különösen szent királyaink. A tűznél dalokat énekeltek, főleg párosító dalokat.
Fotó: A szerző archívumából
Az Ivánka-ugrosáshoz fűződő hiedelmek: Aki átugorja a tüzet, nem lesz lábfájós, nem lesz bolhás, keléses, nem lesz varas a lába. Gyümölcsöt, gyógynövényeket is dobáltak a tűzbe, majd a hamuját kikaparták és torokfájás elleni szerként alkalmazták, vagy teát, fürdőt készítettek belőle. Az Iván-napi tűzugrás fő motívuma volt, hogy valami rossztól megszabaduljanak, és termékenységvarázslásnak is számított. Hitték, hogy a tűz által a föld termése is áldott lesz, de párválasztó szokás is volt a fiatalok körében.
Júniusban gyűjtötték a gyógyfüveket is. Hitték azt a mondást, hogy fűben, fában orvosság. Szerelmi bájitalokat készítettek a vajákos asszonyok, de megfázás elleni teákat is készítettek a megszárított gyógyfüvekből. Különböző szertartásokkal próbálták a rontást levenni az emberről, de főleg a gyermekekről.
Fotó: A szerző archívumából
A gyógyításról ránk maradt népdal is erről szól:
Láda, láda láda, láda, fáj a Dobos Mári lába,
Írjunk haza az anyjának, küldjön füvet a lányának.
Küldne, küldne, ha lehetne, gyógyítaná ha lehetne,
Itt van Zolczer Sándor helyben, gyógyítsa meg a szerelme.
Palóc elődeink nagy dolgoknak tudói voltak, és számos ősi szokást, hagyományt hagytak ránk, utódokra, melyek még éltek egészen a múlt századig. Ezekben a népszokásokban az ősi avar- palóc hitvilág szokásai keveredtek a kereszténységgel.
Magyar Adorján őskultúra-kutató Őskultúra c. könyvéből.
Fotó: A szerző archívumából
Június 29. Péter-Pál napja.
Ezen a napon a búza töve megszakadt és utána kezdődhetett az aratás. Péter-Pál napja azonban dologtiltó nap volt, egyházi ünnep. Az őszi gabona aratása kezdődött először. A gazda kiment a gabonatáblához, letépett pár kalászt, szétmorzsolta és szájába véve elrágcsálta. Így ellenőrizte, hogy a szem megfelelően érett-e az aratásra.
A farsangi időben megfogadott aratóinak megüzente, hogy másnap hajnalban kezdhetik az aratást. Hajnalban a gazda is kiment a gabonatáblához, ahol az első kaszás levágott egy maroknyi gabonát és azt rákötötte a gazda lábára.
Ez jelképezte, hogy meg van pecsételve, kötve az egyezség. A munkabér, melyet farsangkor megbeszéltek, megmásíthatatlan. Nem kellett akkor sem írás, sem pecsétes papír. Az adott szónak becsülete volt.
Lőrincz Sarolta Aranka: Palóc dédanyáink kelengyés ládája c. könyve alapján.
Lőrincz Sarolta Aranka/Felvidék.ma
