Advent harmadik vasárnapjának, az örömvasárnapnak az előestéjén ismét megtelt élettel és szeretettel a marcelházi katolikus plébánia udvara. Negyedik alkalommal szerveztek közösségi agapévendégséget, amely a roráték mellett a várakozás …
Hitélet
-
-
Abszurd a világ az anti-emberek miatt Tertullianus és Augustinus egyházatyák óta, jó 1700 éve fogalmaztak így az okos teológusok, filozófusok, írók, költők, és a világtalányok fürkészői: Credo quia absurdum …
-
December 14-én, advent harmadik vasárnapján XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter téren mondott beszédet az Úrangyala elimádkozását követően a hívekhez. A Szentatya szavaiban megemlékezett a Spanyolországban és …
-
Az Ipolysági Református Egyházközség december 14-én tartotta meg a hagyományos karácsonyváró alkalmát. A kézműves foglalkozás Isten dicsőítése mellett kiváló alkalom volt a közösség erősítésére is. Mára már hagyomány, …
-
Nincs remény – Nincs remény? Nem látványünnepre, nem látvány Jézuskához készülünk, még ha sokan nagyon tévesen ezt hiszik. S végül soha nem jutnak el Őhozzá. Mert Őt ámulatot …
-
A Pátria rádióban vasárnap a 7.05-kor kezdődő műsor témái: reménység az adventben, zenés istentisztelet Dunaszerdahelyen, megemlékezés a 89. életévében elhunyt Erdélyi Géza nyugalmazott református püspökről. A sötétben tapogatózó világ …
-
Hitélet
Orbán Viktor: Erdélyi Géza azért dolgozott, hogy a felvidéki magyarok ismét otthonukra találjanak szülőföldjükön
Erdélyi Géza abba a nagy láncolatba illeszthető, amelynek tagjai mindig tudták: a hit dolga egyben a nemzet dolga is – jelentette ki a magyar miniszterelnök Erdélyi Géza nyugalmazott …
-
Advent Úr-jövetelt és várakozást jelent. Egy új kezdet, új lendület lehetősége. S míg karácsonyra várunk, Krisztus második eljövetelére is várakozunk. Krisztus arcát akarjuk szemlélni. Felfedezni életünkben Isten kegyelmét …
-
December hónap második keddjén megtartották a soron következő havi magyar szentmisét Nagyszombatban. Az összejövetelre adventi, karácsonyváró hangulatban a Fő utca 47. szám alatt található Szent Ilona-templomban került hagyományosan …
-
A napokban újra kezembe vettem az egyházi jóváhagyással 1981-ben magyarul is megjelent Sikeres emberek című kötetet. Idézek az Életpéldák századunkból alcímet viselő 200 oldalas kiadvány előszavából: „Isten, a …

