Az idei karácsonyi ünnepek alatt a tűzoltókat 196 különféle esethez riasztották. Erről a Tűzoltó- és Mentőszolgálat (HaZZ) tájékoztatott a közösségi hálón pénteken. December 24-én összesen 81 esethez vonultak …
Itt és Most
-
-
A parlamenti képviselők zsebébe a választások előtti utolsó hónapokban még 926 139,68 euró fog vándorolni. Azok a képviselők is jól járnak, akiknek a 2020-as választások után távozniuk kell …
-
Itt és Most
A nyugdíjasok januártól nem fizetnek koncessziós díjat, az RTVS veszteségét az állam pótolja
Január elsejétől a nyugdíjasok és az anyagi szükséghelyzetben lévő személyek már nem fizetnek tévé- és rádió-üzembentartási díjat. Ennek fizetése alól mentesülnek mindazok, akik öregségi, rokkantsági, özvegyi vagy árvasági …
-
Szlovákiában összesen 160 nyilvántartott politikai párt létezik, ebből 94 likvidáció alatt áll. A politikai pártok és mozgalmak nyilvántartását a szlovák Belügyminisztérium közigazgatási szekciója biztosítja. A regisztrált politikai pártok …
-
A karácsonyról alkotott képhez hozzátartozik a hófödte táj. Ugyanakkor az utóbbi időszakban már csak vágyálomként jelenik meg lelki szemeink előtt a fehér karácsony.
-
Idén is körülbelül 170 ezer hívást fogadott a lelkielsősegély-szolgálat – közölte Dudás Erika, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke kedden az M1 aktuális csatornán. A telefonos lelkisegély-szolgálat …
-
A szlovák háztartásokban a karácsonyi ünnepek alatt ajánlatos lenne jobban odafigyelni a fűtésre, a túlzott energiafogyasztásra és vízfogyasztásra. A Szlovák Hőtermelők Szövetsége szerint ebben az időszakban 93 százalékkal …
-
Ha a földbirtokrendezésről szóló törvényt újra el akarják fogadni, akkor azt előbb módosítani kell, a módosítást pedig komoly szakmai eszmecserének kell megelőznie. Ezt hétfőn jelentette ki Zuzana Čaputová …
-
A hajléktalanság olyan embereket is utolérhet, akik erre soha nem gondoltak volna. Ezt hétfőn jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a Domec pozsonyi hajléktalanellátó központban, melyet a Vagus Polgári …
-
A belügyminisztérium adatai szerint 2010. július 17. és 2019. december 19. között 3171 személy veszítette el a szlovák állampolgárságát egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt. A legtöbben, 737-en …

