Mivel magyarok milliói élnek immár száz éve kisebbségi sorban, Magyarország örömmel csatlakozott a finnugor népek együttműködéséhez a rokonságon túl a sorsközösség okán is – mondta Áder János. Érdekes …
Kiemelt a címlap közepére
-
-
Első, államalapító szent királyunk, Magyarország fővédőszentje életét és művét idézi fel a világ magyarsága augusztus 20-án. A magyar törzsek fejedelmei között Géza különleges hatalmi pozíciót vívott ki magának. …
-
„Ez tartott meg bennünket ezer évig: a hagyományaink. Ha megszűnnek, megszűnünk mi is.” Kallós Zoltán szavait egy, válaszúti népművészeti gyűjteményében vele készült filmrészlet idézte, bevezetésként a nevét viselő …
-
Kitekintő
Közel másfélezer külhoni magyar szervezet nyert támogatást a Nemzeti Újrakezdés Program első szakaszában
Felvidékről 173 pályázat 207 millió forintot nyert el.
-
Tempora mutantur et nos mutamur in illis (az idő változik s vele változunk mi is). A régi latin mondás első két szavát kölcsönvéve indított sorozatot az online térben …
-
Itt és Most
Ivan Korčok diplomáciai botrányt próbál csinálni, ahelyett, hogy végre eltörölnék a Beneši-dekrétumokat
A Via Nova Somorja Ifjúsági Csoport felháborítónak tartja, hogy Ivan Korčok diplomáciai botrányt próbál csinálni a Somorjáról Kitelepített Magyarok Emlékművének avatásán Kövér László által elmondott beszéd miatt, ahelyett, …
-
Múltidéző
Az én szolgálatom: a kezdődő barbárság lármája közt ébren tartani a lelkiismeret sajgó nyugtalanságát
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1941. augusztus 7-én temették a három nappal korábban elhunyt Babits Mihályt, a 20. századi magyar irodalom kiemelkedő alakját. Temetése napján a jeles népi író, publicista …
-
Ez a már kimondottan ragályos betegségre utaló gender-izé sajátos dolgokat képes összehozni. Olyanokat, hogy nem csupán a filozófiába szól bele elvileg, hanem hasonló tájékozatlan műveletlenséggel a pedagógiába is …
-
Ha a szlovákiai kormányzatot az emberi test felépítéséhez akarnánk hasonlítani, a külügyi tárca okvetlenül a kimeneti nyílás szerepét töltené be, két – kritikán aluli szellemi képességű és teljesítményű …
-
A kínai Fucsouban zajló tanácskozáson az UNESCO világörökségi bizottsága döntött: péntektől a Római Birodalom határát képező izsai Kelemantia (Leányvár) sorozathelyszínként felkerült az UNESCO világörökségi listájára. Az izsai partszakaszon …

