Éves összehasonlításban 16,2 százalékkal nőtt a személyautó-gyártás az idei első tíz hónapban Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában. A közlemény szerint a három cseh autógyár …
Kitekintő
-
-
A szórványmagyar közösségek a nemzet végvárai, és a magyar kormány feladata ezeket a végvárakat erősíteni, hogy szilárd és erős „építmények” legyenek – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó …
-
Immár nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Brüsszeli Kárpátalja Nap Bocskor Andrea, a Fidesz EP-képviselője szervezésében a Liszt Intézetben. Az immár hagyományos rendezvény célja idén az, hogy felhívja a …
-
A Hagyományok Háza november 8-9-én tartotta megyei szakmai fórumát. A kétnapos esemény részleteit Tóth János, az intézmény hálózati és társadalmi kapcsolatokért felelős szakmai vezetője foglalja össze. „A megyei …
-
„Minden magyar közösség, minden magyar család, minden megszületett magyar gyermek a magyar jövőt hordozza magában. Éppen ezért a jövőben is óvni és támogatni fogjuk a szórványban élő magyar …
-
A hagyomány legalább annyira a jövő, mint amennyire a múlt, annak a társadalomnak, melynek nincsenek hagyományai, nem lehet jövője sem – mondta Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs …
-
Megjelent a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által működtetett Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázati felhívása. A diaszpóra magyarságát segítő program új kiírása keretében a déli félteke országaiba lehet ösztöndíjasként …
-
Minden magyar közösség számíthat Magyarországra, folytatják az együttműködést a magyar közösségekkel – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének tisztújító közgyűlésén hétfőn, Budapesten. …
-
A legfontosabb feladat az embercsempészettel foglalkozó szervezett bűnbandák felkutatása, mert ezzel lehet elvágni az illegális bevándorlók csempészetével foglalkozó szervezetek legfontosabb láncszemét – hangsúlyozta Bratislav Gašić szerb belügyminiszter Horgoson. …
-
A Bibó-kollégium „a szabadság kis szigete” volt, de ez kevés volt, hiszen a végcél a szabad élet, nem pedig szabad egyetemi öt év volt, ezért jött létre a …

