A Patrióta szövetség szervezésében konferenciával egybekötött megemlékezésre került sor Szepsiben a második világháború vége és a szovjet fogság eseményeiről. 80 év távlatából megrendezésre kerülő rendezvényt Köteles László, a …
Múltidéző
-
-
Múltidéző
Salzburg környékén kutatta fel a Sacher PT csapata az utolsó zselízi grófnő végső nyughelyét
A zselízi Sacher Polgári Társulás nemcsak a zselízi Sacher-kultusz népszerűsítésével foglalkozik, de egyéb helytörténeti vonatkozásokat is igyekszik prezentálni. A tematika ezer szállal kapcsolódik az itteni Esterházy-kastélyhoz és korábbi …
-
A Nagykürtösi járásban a Korponai-fennsík lábánál fekvő Szelény a maga alig 200 lakosával az ún. Hegyalja egyik legkisebb települése. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakosság 35 százaléka, …
-
Vele kapcsolatosan két alapvető kérdés merül fel, melyeket egykori jóbarátja, Kiss Ernő, a szegedi Tegzes Miklós Irodalmi Kör vezetője segítségével válaszolok meg. Ugyanis elküldte Tegzes életrajzát, melyet a …
-
A szántói parkerdőben találjuk a száznegyven éves filagóriát. A míves orientalista faragású építményt egy budapesti kiállításra építették, azonban immár több évtizede a szántói parkerdő éke. Mint már korábban …
-
Az 1849. július 11-i harmadik komáromi csata nem hozta meg a remélt áttörést, így a Feldunai hadsereg a Duna bal partján indult el, hogy Kossuth összpontosítási parancsát végrehajtsa. …
-
Bauer Edit visszaemlékezése elhangzott Losoncon. Az alábbiakban a szerkesztett előadást olvashatják. Kisebbségi lét – mindennapi megaláztatások Kisebbségi magyarként Szlovákiában ki ne élt volna át megalázó, lelket nyomorító, emberi …
-
„Duray Miklós emlékére – közös összefogással” címmel indított közadakozást a SZAKC, hogy a felvidéki magyar közélet ikonikus alakja tiszteletére, születésének 80. évfordulóján méltó síremléket emeljen Losoncon. Vannak azonban, akiknek a „méltóságról” egészen …
-
Mi kapcsolja össze e három személyt? Attól félek, a világhírű német zeneszerzőt ismét be kell mutatnunk a műveltség zsugorodása miatt. Nevét azért talán még sokan ismerik. Brunszvik Teréz …
-
250 éve született Brunszvik Teréz grófnő, a kisdedóvás és nevelés apostola, az első magyarországi óvoda, az Angyalkert néven ismert intézmény alapítója, a magyar nőnevelés úttörője, a szellemi anyaság …

