Elkezdődhet a magyarországi pápalátogatás előkészítése, miután a katolikus egyházfő magánaudienciáján megerősítette, hogy szándékában áll a látogatás – mondta el a magyar köztársasági elnök csütörtökön Rómában a közmédiának. Novák …
Ferenc pápa
-
-
Ferenc pápa Kijevbe tervezett látogatásáról volt szó a katolikus egyházfő és a vatikáni ukrán nagykövet találkozóján. A diplomata, Andrij Juras szombaton a Twitter-fiókján számolt be a megbeszélésről. A …
-
Kitekintő
Ferenc pápa: a megújuláshoz az egyháznak nem elegendőek a programok és a modernizációs tervek
A megújuláshoz az egyháznak nem elegendőek a programok és a modernizációs tervek, a saját érdekei védelme és bezárkózás helyett nyitnia kell a világra a Szentlélek újító erejével – …
-
Ferenc pápa kinevezte Michael Wallace Banach memphisi címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága kedden az MTI-vel. A tájékoztatás szerint Michael Wallace …
-
A politikusok hallgassanak az emberekre, akik békét akarnak – szorgalmazta Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben mondott beszédében, melyben a húsvétot ünneplő ortodoxokat is köszöntötte. Ferenc …
-
A keresztút utolsó előtti állomásán egy ukrán és egy orosz család tagjai, az utolsón pedig egy katolikus bevándorló család vitte a keresztet nagypénteken a római Colosseumnál, ahol Ferenc …
-
A nők, különösen az édesanyák béketeremtő szerepét hangsúlyozta a pandémia, valamint a társadalmi és politikai konfliktusok uralta világban Ferenc pápa az újévi misén, melyet Szűz Mária, Isten anyja …
-
Kitekintő
Ferenc pápa két év kihagyás után a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el ünnepi beszédét
A hagyományoknak megfelelően december 24-én este idén is a katolikus egyházfő vezeti a vigília szertartását a Szent Péter-bazilikában, karácsony napján pedig majdnem két év óta először ismét a …
-
Ferenc pápa vasárnap dicsérte a fiatalokat a környezet védelmének érdekében tett erőfeszítéseikért, és arra szólította fel őket, hogy „a társadalom kritikus lelkiismereteként” szabadon és bátran nyilvánítsanak véleményt. A …
-
Közvetlen párbeszédet szorgalmazott az izraeliek és a palesztinok között Ferenc pápa, aki Jeruzsálem város egyetemes státuszát hangoztatta a Mahmúd Abbász palesztin elnökkel tartott találkozón – közölte az Apostoli …