Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken. Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok …
Ferenc pápa
-
-
A gyakran halálba vezető emberkereskedelem feltartóztatását sürgette Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, amely egy héttel követte a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófát. A …
-
Megszűnik a Vatikánban dolgozó bíborosok és más magas beosztású dolgozók lakásbérlési támogatása – közölte a Vatikán szerdán. A bíborosok és a vatikáni hivatalok vezetői mostanáig kedvezményes áron vagy …
-
A látogatás jelmondata: Krisztus a jövőnk. Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek reményét fejezte ki, hogy Ferenc pápa útja „lelki ösztönzést” és „új indítást” fog adni az egész magyar …
-
Most hozzánk jön, kifejezetten hozzánk. Tehát a lelkipásztori szeretetnek a gesztusa ez, mert ő a szívében hordozta azt, hogy járt Szlovákiában, járt Romániában, de Magyarországon még lelkipásztori látogatáson …
-
Mint ahogy arról már hírt adtunk, Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta Novák Katalin köztársasági elnök meghívását, és április 28-30. között Magyarországra látogat. Az alábbiakban az apostoli látogatás részletes …
-
Örömmel értesültem arról, hogy Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta a meghívásomat, és április 28-30. között Magyarországra látogat – közölte Novák Katalin köztársasági elnök üzenetét a Sándor-palota hétfőn az …
-
Az izraeliek és palesztinok közötti konfliktusok megállítását sürgette Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében. A pápa hangsúlyozta, hogy nagy fájdalommal fogadja a Szentföldről érkező híreket. …
-
Noha már nem volt a katolikus egyház feje, pápának kijáró ceremóniával vettek végső búcsút csütörtökön Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápától, aki az óév utolsó napján, 95 évesen hunyt …
-
Az ukrajnai háború és a többi fegyveres konfliktus leállítását kívánja szorgalmazni Ferenc pápa a világhoz intézett karácsonyi üzeneteiben a Szent Péter-bazilikában szombat este kezdődő vigílián, valamint december 25-i …

