A szakértői kormányt vezető Ódor Lajos miniszterelnök kedden a befektetési, régiófejlesztési és informatizációért felelős minisztériumban folytatott megbeszélést Peter Balík miniszterrel és Lívia Vašáková miniszterelnök-helyettessel. Az uniós támogatások lehívásának …
Ódor-kormány
-
-
A szakértői kormánynak jelentést kellene készítenie az ország állapotáról, illetve lecsillapítani a helyzetet – jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke. „Világos képet kell kapniuk az …
-
Sólymos László, a Szövetség párt Országos Tanácsának elnöke közösségi oldalán fejtette ki, várja, hogy ismét zöld pályára állítsák a környezetvédelmi tárcát. „Egy olyan tárcát vesz át, ahol teljes …
-
Szlovákia túlzott mértékben eladósodott, és ami még rosszabb, nem létezik semmilyen terv, hogy hogyan lábaljon ki ebből – figyelmeztetett Horváth Mihály új pénzügyminiszter. Hozzátette, tárcája elkészíti az erre …
-
Nyugalmat és szakértelmet akar hozni az új kormány – mondta Ódor Lajos miniszterelnök, miután Zuzana Čaputová köztársasági elnök kinevezte a posztra. „Közösen törekszünk a békére, a stabilitásra, a …
-
Zuzana Čaputová államfő hétfőn kinevezte a szakértői kormányt, élén Ódor Lajos miniszterelnökkel. A miniszterelnök-helyettes Lívia Vašáková, aki a helyreállítási tervért és az uniós források felhasználásáért felel. A pénzügyi …
-
Az új szakértői kormány feltehetően egyetlen kulcsfontosságú feladatra összpontosítja figyelmét, nevezetesen az állami költségvetésről szóló törvény előkészítésére, fejtette ki a SITA hírügynökségnek nyilatkozva a Szlovák Tudományos Akadémia politológusa, …