A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás november 10-én tartotta soron következő közgyűlését a párkányi Thermal Wellnes Vadas szállodában. Duray Miklós, a SZAKC elnöke bevezetőjében röviden áttekintette a …
Pogány Erzsébet emlékére
-
-
Három szakmai fórumot szervezett az önkéntesség szerepéről a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) a Martosi Szabadegyetem második napján. Duray Miklós, a SZAKC elnöke köszöntötte a fórumsorozat résztvevőit. Visszaemlékezett …
-
Mert azok alkottak nagyot, akiknek nemcsak éltükben akarunk megfelelni! Nem a királyfiakarcsai Nagyboldogasszony-emlékmű az életed szimbóluma, hanem az a szellemi erő, amivel ahhoz hozzájárultál. És ez csak egy …
-
Ahogy közeledett halálod első évfordulója, a szüleimmel úgy döntöttünk, hogy kimegyünk a sírodhoz a somorjai temetőbe. A temetőben találkoztunk Tiborral, a férjeddel, aki most is a sírt hozta …
-
Itt és Most
Pogány Erzsébet Wekerle Sándor Közgazdasági életműdíj posztumusz kitüntetésben részesült
A Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány a néhai miniszterelnök születésének 170. évfordulóján, november 14-én Móron immár negyedik alkalommal adta át a Közgazdasági életműdíjat és a …
-
A közgyűlésen a SZAKC alapszabályának módosítására is sort került, mely a következőképpen módosult: az eddigi egy igazgató helyét két igazgató veszi át – így az ügyvezető igazgató Hideghéthy …
-
Királyfiakarcsán a Petőfi Baráti Társulás szervezésében a cserkészligetben emlékeztek meg október 7-én az aradi vértanúkról és az idén elhunyt megbecsült felvidéki honfitársakról: Pogány Erzsébetről, dr. Bauer Győzőről, Jókai Tiborról, …
-
A Magyar Tudományos Akadémia díszterme adott otthont a szeptember 29-én, immár kilencvenkettedik alkalommal megrendezett Magyar Örökség díjátadó ünnepségnek. Pogány Erzsébet felvidéki közgazdász és közéleti személy, a SZAKC igazgatója, …
-
A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében tartott ünnepség – mint mindig – a Himnusz eléneklésével kezdődött, ezúttal Szvorák Katalin, az Európai Polgár díjjal alig egy hete kitüntetett művész intonálásával. …
-
A Magyar Tudományos Akadémia díszterme adott otthont a szeptember 29-én, immár kilencvenkettedik alkalommal megrendezett Magyar Örökség díjátadó ünnepségnek. Kolár Péter kultúraszervező, színházépítő, „a kassai magyarok apostola” és Pogány …